Párhuzamok

3. rész

A vizsgák utáni utolsó napok egyikén a griffendéles négyes a kviddicspályán gyűlt össze, kiegészülve a Weasley ikrekkel és Lee Jordannal. Ez már nem edzés volt, csupán a szórakozás, illetve még egy kis bosszankodás: a kviddics kupát ugyanis a Mardekár nyerte, így nagy esély volt rá, hogy a házkupa is az ő kezükben landol majd, Piton professzor örömére.
-Hihetetlen, hogy mindig nyernek!-panaszkodott Lee.
-Ti hárman meg se szólaljatok-mutatott Angelina sorban a fekete, majd a két vörös hajú fiúra. -Miattatok nem kevés levonást kaptunk.
-Ugyan már-vigyorgott Fred. -Ne tagadjátok, hogy tetszett nektek, amikor minden mardekáros üstjéből csillagszóró csapódott ki.
-Az utána letöltendő büntetőmunka már kevésbé volt humoros-mondta a lány.
-Ha Fanny nem segített volna, esélytelen, hogy elkészültünk volna a négy méternyi plusz házival-jegyezte meg Alicia.
-Ez nem ér!-kiáltotta felháborodottan a hangosabb iker. -Nekünk is segíthetett volna!
-Pitonnál az én munkám is sokszor csak közepeset ér...-mondta csalódottan Fanny.
Még mindig rosszul esett neki, hogy a bájitaltantanár vizsgáján nem teljesített olyan jól, ahogy például az átváltoztatástanon.
-Bőven elég lett volna az is-legyintett Fred, ám George már máshogy reagált.
-Nem a te hibád. Pitonnál már akkor hátránnyal indulsz, ha nem a kígyókhoz tartozol.
-Ne nevezd így őket, George-nézett fel rá Fanny. -Nem mind az.
És ezt így is gondolta. A lány például, aki év elején egy hajóban volt velük, Lydia Ilmatar ugyan többnyire csendes és magának való volt, ám nem egyszer segített neki - természetesen a saját stílusában - bájitaltanon. Kegyetlenül őszinte és nem finomkodó boszorkánynak ismerte meg őt Fanny, emellett elég rejtélyesnek is, és bár nem látta nagy esélyét, hogy barátnők lesznek, abban biztos volt, hogy nem egy könnyen felejthető személy; és ezt nem negatív tulajdonságnak gondolta, illett hozzá. "Viszont ez csak a felszín", gondolta. "Ki tudja, milyen is ő valójában."
-De a többségük igen-mondta Fred, látva, hogy az elsős lány nem arra a biztatásra várt, amit ő mondott. -Meg amúgy is, mit számít, mit gondol Piton, nem? Ő csak egy tanár a sok közül. A többinek úgy is a kedvence voltál.
-Fred ezt csupa jó értelemben gondolja-egészítette ki George, mire a másik bólintott.
-Köszönöm-mosolyodott el halványan Fanny.
-Most, hogy ezt megtárgyaltuk... Ki akar repülni?-vetette fel az ötletet Katie, a következő pillanatban pedig már Angelinával futottak versenyt a seprűkért.
-Fanny?-nézett Lee a lányra, aki ugyanott hagyta a seprűt, ahova Katie letette neki, holott a többiek már felszállásra készen álltak.
-Én nem szeretnék-rázta meg a fejét.
-Miért?
-Nem tudok repülni-mondta halkan.
-Ez nem igaz-ellenkezett Katie. -Tud ő, és még jobban tudna, ha összeszedne egy kis bátorságot.
-Ne félj, én sem vagyok egy kviddics bajnok-biztatta Lee. -Repülök majd melletted lassabban-ajánlotta fel ezt is.
-Jó buli lesz-mondta Fred is, végül addig mondogatták, hogy Fanny rábólintott a dologra. -Ez a beszéd, kicsi Fanny!
-Nem vagyok kicsi Fanny-mondta a lány már ösztönösen, hiszen a tanévben legalább százszor elmondták ezt egymásnak.
-Figyelem!-kiáltott Angelina, amikor Fanny is felkészült. -Egy... Kettő... Három!
Hét seprű emelkedett fel a magasba hét diákkal. Angelina, Katie és George repültek legelöl, Alicia és Fred szorosan a nyomukban, majd Fanny és Lee követték őket kissé lemaradva.
-Nem is olyan rossz, ugye?-mosolygott Lee Fannyra, aki ugyan még kissé feszülten és túlságosan erősen koncentrálva repült, de bólintott.
-Kezdesz belejönni!-kiáltotta hátra mosolyogva Alica, amikor megfordult, hogy megnézze, hogy boldogul az egyik legjobb barátnője.
-Ha te mondod...-motyogta Fanny, majd felsikkantott, amikor a seprű a kissé hirtelen fordulat miatt egy pillanatra letért a pályájától.
-Minden rendben, kicsi Fanny?-nézett hátra Fred.
-Nem vagyok kicsi Fanny-mondta automatikusan, majd ismét sikkantott egyet, amikor a seprű nagyot dobott rajta.
-Jól csinálja-biztosította Lee a többieket, aminek hála Fanny is összeszedett egy kis önbizalmat.
Tíz perc elteltével egészen hozzászokott a repüléshez, negyed óra múlva már kifejezetten tetszett neki, ahogy a nyári szellő belekapott a félig feltűzött, hosszú hajába. Húsz perccel a felszállás után azonban úgy érezte, a jóból is megárt a sok, és inkább leszállt, ami közel pontosan sikerült neki.
-Ennyi volt?-szállt le mellé Angelina, majd sorban a többiek is landoltak.
-Nekem igen, de ti még repülhettek.
-Az úgy nem buli, ha valaki kimarad-mondta Fred. -Játszunk egy meccset?
-Az is repülés, nagyokos-forgatta meg a szemét Angelina. -Ráadásul páratlanul vagyunk.
-Igazad van, Angelina drága.
-Ne kezdd!-nézett rá fenyegetően az afrofonatos lány, a seprűjét ütésre készen megemelve.
-Elnézést-nézett bűnbánóan Fred, ám utána vigyorogva hozzátette: -Angelina drága.
Ezután futni kezdett. A lánynak több sem kellett, a seprűjét vészjóslóan lengetve futott utána.
-Ha még egyszer így hívsz...!-fenyegetőzött, ám nem kellett sok idő ahhoz, hogy a többiekkel együtt nevessen ő is.