Párhuzamok

49. rész

Hely, időpont és név. Ez a három tényező hiányzott már csak a házak egyes tanulói között megalakult, titkos csapat sikerének következő lépcsőfokához. Napok teltek el eseménytelenül, míg nem Hermione izgatottan lépett oda Fannyhoz és Lydiához. A két lány a könyvtárban tanult, közösen írták meg a mágiatörténet beadandójukat, amikor Hermione félbeszakította a gondolatmenetüket.
-Holnap este nyolckor gyertek a Szükség Szobájába.
-Hová?-pillantott fel Fanny, ő ugyanis még sosem hallotta ezt a nevet.
-A Szükség Szobájába-ismételte meg Hermione, az izgatottság miatt türelmetlenül. -A hetedik emeleten.
-Rendben-bólintott Fanny. -Ott leszünk.
-Egy órát kibírni velük...-motyogta Lydia, homlokát a tenyereibe temetve.
-Ha nem szeretnél jönni, nem muszáj-simította meg Fanny barátnője karját. -De ha jössz, akkor biztosíthatlak róla, hogy nem hagylak magadra.
-És mi lesz a Weasleyddel?-emelte fel Lydia a fejét, de az arcán győzedelmes mosoly ült, amiért Fanny őt választotta.
-Hagyjál már!-forgatta meg Fanny a szemét egy halk kacaj közepette - bár Madam Cvikker éles hallását ez sem kerülte el. -Tudod, hogy a legjobb barátnőm vagy, és akármikor téged választanálak.
-Szerintem ő nem örülne, ha ezt megtudná-folytatta Lydia.
Fanny vállat vont.
-Szeretem Fredet. De a barátság, főleg a barátságunk egy másabb, magasabb szinten van.
Ennél több magyarázattal ha akart volna sem tudott szolgálni, egyszerűen csak így érezte. Lydiát szinte már úgy szerette, mint testvérét - de legalább mint nagyon közeli rokonát -, nem volt kérdés tehát, hogy nem hagyja magára a többiek között.
-Na jól van-bólintott Lydia elégedetten. -Nyolcig még sok időnk van. Gyere-húzta fel Fannyt az asztaltól.
-Hová?
-Bájitalt kell főznöm-mondta a mardekáros lány, miközben azon volt, hogy minél előbb kiérjen a könyvtárból és be a pincében lévő bájitaltanterembe.
"Aha, ihletet kapott", gondolta Fanny, miközben mosolyogva követte Lydiát. Nem az első alkalom volt, hogy a mardekáros lány félbehagyott valamit, pusztán azért, hogy elkészíthessen egy újabb főzetet, és ilyenkor rendszerint Fannyt is beavatta, aki ezt egyáltalán nem bánta. Megtisztelve érezte magát, hogy tudhat ezekről az izgalmas kísérletekről.
-Varjúszem vagy egérfarok?
-Pfuj és szegényke-reagált Fanny a kérdésre. -Egyébként nem tudom.
-Mondj egyet.
-És ha miattam rontod el?
Lydia megrázta a fejét.
-Nincsen rossz válasz, nem hibázol-motyogta, miközben kettőt kavart a főzeten. -De neked kell választani.
-Akkor... Egérfarok-hozta meg Fanny a döntést, és másodpercek múlva már az üstben landolt a hozzávaló. -Mi lesz egyébként belőle?-pillantott kíváncsian az üstbe, ami eddig sötétzölden bugyogott, ez alkalommal pedig pirosan sistergett.
Lydia szája mosolyra húzódott, majd elővette azt a karkötőjét, amit Fanny még elsős korukban, karácsonykor ajándékozott neki. Belemártotta az időközben kékes színűvé vált főzetbe, azután az asztalra tette.
-Kell egy ékszered, amit ezentúl mindig hordasz. Van ilyened?
Fanny mosollyal az arcán vette le a csuklójáról a Lydiáéhoz hasonló karkötőt.
-Csináld azt, amit én az előbb.
Fanny izgatottan engedelmeskedett. Percek múlva, amikor felvették a kiegészítőiket, azok világítani kezdtek.
-Azt jelzi, közel állunk egymáshoz-mondta a mardekáros lány.
-De nem csak fizikailag, igaz?
-Egyáltalán nem úgy.
-Lélekben-mondta ki Fanny Lydiát megelőzve a szót.
-Igen, lélekben.
-A barátságunk miatt, vagy több annál?
-Te is tudod a választ, hiszen így tetted fel a kérdést. Ez nem közönséges barátság-karkötő. Azzal, hogy a bájitaltól így világít, azt mutatja, hogy lelkitársak vagyunk. Megtaláltuk egymást és...
-...lélekben elválaszthatatlanok maradunk-fejezte be Fanny.
-Pontosan. Jó érzés-ölelte át Lydia a lányt.
-És ha esetleg megszűnik világítani...?-tette fel a kérdést percek múlva a griffendéles lány, miközben összepakolták az üstöket, fiolákat és hozzávalókat.
-Ez két alkalommal történhet meg: ha eláruljuk a másikat, vagy ha valami történik a karkötővel. De az utóbbinál csak elhalványulna, hiszen az nem a mi hibánkból történne.