24. rész

216 9 2
                                        

A negyedikes griffendéles lány fülig érő mosollyal lépett be a klubhelyiségbe, ahol még javában folyt az ünneplés.
Mosolyogva sétált oda a barátaihoz, akik mind nagyon örültek neki.
-Egyszerre kettő, nem lesz az sok?-hallotta Fanny maga mögül Fredet, amikor elvett az egyik asztalról két csokibékát.
-Az egyik Katie-nek lesz-rázta meg a fejét mosolyogva a lány. -De miért ne ehetnék kettőt?-húzta fel a szemöldökét. -Talán még mindig nagy a fenekem?
Fred arcán őszinte meglepettség tükröződött.
-Majdnem négy éve mondtam ezt. És már akkor sem volt igaz-tette hozzá gyorsan. -De így megjegyezted?
-Nem esett jól-nézett le a földre Fanny, magában ő is elcsodálkozva azon, hogy Fred is emlékszik erre.
-Sajnálom-tükrözte az arca is a kimondott szót. -Butaság volt tőlem. És a helyedben a csokibéka mellé egy karamellás cukorkát is vennék-nyújtotta oda Fannynak a lila csomagolású édességet.
-Köszönöm-mosolygott rá a lány, és miután elvette tőle, visszament a barátnőihez.
A bulinak McGalagony professzor vetett véget tizenegy-negyedtizenkettő tájában, és mindenki engedelmesen nyugovóra tért. Ám ez nem tartott sokáig. Ugyan a lányok szobáihoz alig kúszott fel a kiáltások és értetlenkedések zaja, ez mégis elég volt hozzá, hogy a legtöbben felébredjenek emiatt.
Amikor Fanny Sirius Black nevét hallotta, egyből kipattant a szeme.
-Florence, Benjamin...!-motyogta aggódva, és pizsamában, papucsban, köntösben sietett ki az ajtón.
-Fanny, mi történt?-kérdezte aggódva a kishúga, aki már a szobája előtt állt.
-Nem tudom. Gyere-ragadta meg a kezét a lány, és együtt szaladtak le a lépcsőn.
-Folytatjuk a bulit? Szuper!
Fanny kis híján Fred Weasleynek ütközött a fiúk hálókörletébe vezető lépcsőn felfelé menet. Mérgesen nézett fel rá a komolytalansága miatt.
-Valami baj történt-mondta neki, de több magyarázattal nem szolgált, ugyanis Florence-t maga után húzva futott Benjamin szobája felé; ő pedig engedelmesen követte.
-Ron azt kiabálja, hogy Sirius Black rátámadt-mesélte a kisfiú, akivel szintén a lépcsőn találkoztak össze.
Fanny az ő kezét is megfogta, mintha ezzel megvédené őket az esetleges veszélyektől. Elszakíthatatlan kapocsnak tűnt ez a kézfogás, és mindannyian megnyugodtak, hogy egyiküknek sincsen semmi baja.
-Sirius Black?-kérdezte Fanny.
-Itt?-mutatott körbe Florence.
-A szobájában-pontosított Benjamin White. -Ami elég érdekes, mert én hallani sem hallottam senkit feljönni.
-Tévedés-rázta a fejét Fanny. -Mind tudjuk, hogy nem tenne ilyet.
Florence a nővérére pillantott.
-Szólni kell a nagyinak?
-Szerintem már meghallotta ezt a hangzavart, és úton van ide. Menjünk le.
Fannynak igaza volt. Minerva McGalagony köntösben, papucsban, fáradtan, de mint mindig, határozottan állt a klubhelyiség közepén, és nem titkolt szándéka volt megtudni, mi folyik itt.
-Weasley váltig állítja azt a képtelenséget, hogy Sirius Black megtámadta. Igaz ez?-nézett az unokáira, akik miután leértek a lépcsőn és átfurakodtak a tömegen, megálltak előtte.
-Bizonyára-bólintott Fanny. -Miért hazudna Ron ilyenről?-tette fel a költői kérdést.
-Köszönöm!-kiáltotta az említett fiú Fannyra mutatva. -Végre valaki hisz nekem! Kérdezze meg Sir Cadogant is, professzor!
McGalagony így tett. Mindannyian hallhatták a kérdést és a választ is: "Beengedte?", "Beengedtem" - ennél körülményesebben, de ez volt a lényeg.
Még a White testvéreket is meglepte McGalagony professzor dühe, amikor megtudta, Neville felírta az összes jelszót, ám elhagyta a papírt.
-Így nem lehetett nehéz dolga Blacknek-állapította meg a Fanny mögött álló Katie.
-De valahogyan az iskolába is be kellett jutnia-jegyezte meg Angelina.
Fannynak ezek a gondolatok már réges-régen átfutottak a fején, kiegészülve azzal, hogy apjuknak mi oka lenne Ront megtámadni, amikor még a hírek szerint is Harryre fáj a foga.

Aznap este a Griffendél ház diákjai nem sokat aludtak, csak hajnalban mentek fel néhány órácskára lepihenni.
-Florence, Fanny-suttogta Benjamin, amikor a diákok alkotta csoportok kezdtek feloszlani. -Remélem nem baj, hogy Minnie nagyi előtt most eltitkoltam-nézett fel Fannyra a fiú-, de ezt találtam a párnámon.
A zsebéből egy apróra hajtogatott pergament vett elő. Fanny, miután leültek a kandalló elé, elvette a levélféleséget, kihajtogatta, és a két lány olvasni kezdte a rövid üzenetet.

PárhuzamokWhere stories live. Discover now