Párhuzamok

19. rész

-Mindenki mosolyogjon és integessen! A címlapra készül!-rikkantotta a Reggeli Próféta fotográfusa.
A nyaralás ily módon való megörökítésének apropója nem volt más, mint a Weasleyk által megnyert 700, és a Chloé által nyert 500 galleon a Próféta éves sorsolásán.
Kattant a fényképezőgép, villant a vaku, elkészült a kép. De még milyen! Ginny és Fanny voltak az egyetlenek, akik azt csinálták, amit kértek tőlük: egymást átölelve mosolyogtak a kamerába. Florence felugrott Benjamin hátára, aki majdnem előre esett; Fred és George egy döglött skorpiót lógattak Percy elé, így amikor a fiú odacsapott szegény Ront találta arcon. Az utóbbi kezében lévő Makesz átugrott Charlie-ra, és a komolynak és érettnek tűnő Bill sem tudta elfojtani a nevetését. Molly Weasley mindezek miatt mérgesen kiabált rá mindegyik fiára. Arthur Weasley és Chloé Rouge egymásra pillantottak amolyan "Mit is vártunk, mi más történthetett volna?" nézéssel. A fényképész pedig mérgesen nézett végig a társaságon, majd sóhajtva ennyit mondott:
-Új képet csinálunk.
Harmadjára sikerült is a két családról készült csoportkép.
-Végre-sóhajtott fel megkönnyebbülten Molly Weasley és a fényképész is.
-Igazán jól sikerült a kép Mrs Weasleyről-mosolygott rá Fanny, hogy egy kis energiát adjon neki ezzel az előttük álló hosszú napra.
-Köszönöm, kis drágám-mosolygott vissza az asszonyság.
Miközben Ginny Chloét dicsérte meg, a két ikerpár nem hagyta abba a zűrzavarok okozását.
-Engem hagyjatok békén, prefektus vagyok!-kiabálta Percy, amikor már nem egy, hanem két halott skorpióval közelítettek felé.
-Az itt nem véd meg-vigyorgott Fred Weasley.
-Sehol nem véd meg!-vágta rá Benjamin.
-Mit csináltok?-ment oda hozzájuk Fanny Ginnyvel együtt, ám odaértük után egy másodperccel felsikoltott, amikor Fred felé nyújtotta a skorpiót.
-Kicsi Fanny, te is félsz?
-Olyan gyerekes vagy-nézett rá mérgesen és fejcsóválva a lány, majd fintorogva a skorpiótetemre emelte a tekintetét. -Tedd azt le. Te is, Ben. Megyünk tovább.
-Nem teszem!-dobta át a kisfiú Florence-nek, de rosszul hitték, amikor azt gondolták, ez a megoldás. Ginny egy szempillantás alatt kivette mindkettejük kezéből az undorító ízeltlábúakat, és messzire dobta őket.
-Így-bólintott büszkén, majd Fannyba karolt. -Mehetünk.
-Hé!-siettek utánuk a fiú és Florence, a felháborodásnak pedig nem meglepő módon Fred Weasley adott hangot. -Ne mondjátok, hogy nem volt vicces Percyt üldözni vele.
-Mikor nősz már fel?-nézett rá Fanny felvont szemöldökkel, de nem időzhetett el sokáig a tekintete a fiún, hiszen akkor megint megjelent volna az a furcsa érzés a gyomrában.
Az egészet ő maga sem értette. Akkor kezdődött, amikor a nyári szünet második felében újra találkoztak a Weasleykkel.

Fred és George voltak az utolsók, akik az Odú lépcsőjén lesiettek, a többiek már készen álltak az indulásra.
-Na végre!-csapta össze a tenyerét Mrs Weasley. -Nem is értem, mi tartott ennyi ideig!
Fanny, aki eddig Mr Weasleynek mesélte, milyen is az a hűtőszekrény, a fiúk felé fordult. A sors akarata lehetett, hogy Freddel épp összetalálkozott a pillantásuk, ám pár másodperc után mindketten másfelé néztek. Fanny újra Mr Weasleyhez fordult - de nehezen tudott koncentrálni a beszélgetésre -, Fred pedig Mrs Weasleyhez.
-Nem is akarod tudni-nevetett az anyjára a fiú.
George vigyorogva bólogatott.
-Az idegeimre mentek, fiúk!-sóhajtott az asszony.
-Legjobb lesz, ha elindulunk-indítványozta Chloé.
Amíg a közelben lévő zsupszkulcshoz sétáltak, Fanny rájött, miért tűntek olyan különösnek az ikrek: azalatt az egy hónap alatt nagyon megváltoztak. Természetesen csak külsőre. Ugyanolyan gyerekesek voltak, ám a kinézetük már egyáltalán nem volt kisfiús. És nem tudta tagadni, hogy ez jól állt nekik - különösen Frednek.

-Igazán érthetnéd a viccet-méltatlankodott Fred Weasley.
-Sokszor vagytok viccesek, de számomra ez nem volt az-válaszolta, ezzel lezárva a skorpiós ügyet, és Ginnyvel ismét előrébb mentek, távolabb tőlük.
Fred fejrázva nézett utánuk.
-Kényes-morogta úgy, hogy csak George hallotta.
-A legtöbb lány ilyen-vont vállat George. -De legalább a húgunk nem.
Fred bólintott. George ennyiben hagyta a témát, Fred azonban gondolatban nehezen tudott elszakadni Fanny White-tól, és ebben a legjobban az zavarta, hogy nem értette, miért. A lány továbbra is szerette kioktatni és ellent mondani neki mindenben, ráfintorogni vagy megforgatni a szemeit egy-egy viccén, miközben láthatóan nehezen tartotta vissza a mosolyát; ebben nem változott. A külsejét tekintve viszont igen: már alig lehetett kicsi Fannynak hívni - habár Fred ennek ellenére továbbra is így tett. És tény, hogy kényesnek gondolta az előbbi miatt a lányt, ám magában nem tudta nem hozzátenni, hogy Fannynak mégis jól áll ez a fajta, "egyszerű" kényesség. Sőt Fannynak egész sok dolog jól áll.