Baby girl

104. ,,Ebből baj lesz"

-Sziasztok.-sétált le Bloom a nappaliba ahol a szülei tartózkodtak. Valójában pár perce figyelte őket a lépcsőről. Mosolyogtak, nevettek, édesen megsimogatták egymás arcát, kezét, egy-egy apró édes játékos puszi a homlokra, arcra, orra. Számára a szülei kapcsolata volt az ok ami miatt szörnyen vágyott a szerelemre.
-Szia hercegnőm.-köszönt Lloyd a lányának. Imádta mikor itthon tölthette az idejét. Nem csak mert kényelmesebb volt, hanem mert több ideje volt a családra.
-Szia kicsim.-köszönt Reese is édes mosollyal.
-Későn jöttél haza. Merre voltál?-kérdezte Lloyd. Akkor még korántsem sejtette hogy a lánya egy fiúnál vacsorázott.
-Én engedtem el Sofiekhoz vacsorázni.-de természetesen Reese tudta és készen állt erre az apró, kegyes hazugságokra hogy a lányát védje az apja védelmezésétől. Nem azt sajnálta hogy Lloyd védte őt. Hanem mert túlvédte.
-Ez a lány szinte mindennap elrabolja a lányunk.-motyogta az orra alatt.
-Nem elrabolja, hanem időt töltenek együtt. Elvégre barátnők.-helyesbítette ki Reese.
-Te nem az én oldalamon állsz?-súgta oda neki Lloyd.
-Miért állnék az oldaladon?
-Mert a csodaszép feleségem vagy és a feleségek támogatják az uraikat.
-Hol olvastad ezt a baromságot?-nevetett Reese.
-Nem igaz?
-De igaz, támogatlak. De nem abban hogy beleszólj mikor töltsön időt Bloom a barátnőjével. Sofie jó lány, ne féltsd tőle.
-Vad. Emlékszel mikor az otthonukba lecsúszott a lépcsőn egy felfújható csónakban és szinte kitörte a bejárati ajtót? Felelőtlen.
-Te is megtetted volna, ebben biztos vagyok.
-Meg is tettem de most nem rólam van szó.-Reese megforgatta a szemeit.
-Ne csináld.-szólt rá Lloyd.
-Mit?
-Ezt.-mutatott az arcára.
-Mára terveztetek valamit vagy elmehetek itthonról?-kérdezte meg Bloom közbevágva.
-Megint?-lepődött meg Lloyd.
-Apád családi ebédet tervezett. De ha megbeszéltél mással találkozót menj csak, megyünk akkor kettesben.
-Mi?-csattant fel Lloyd.-De...
-Ha apu ennyire szeretné veletek tartok. Nem tudnám lehunyni a szemem ha tudom hogy apu miattam szomorú.-mosolygott rá ahogy átölelte az apukáját.
-Az én kisbabám.-ölelte át Lloyd.
-Naaaagy.-húzta meg az a-t Reese.
-Pszt, élvezem a pillanatot.-csitította el Lloyd.
Bloom ahogy készülődött a telefonja után nyúlt.

Elmosolyodott ahogy a telefonján nézte a személlyel váltott üzeneteket. A tegnap esti vacsora a maga módján volt tökéletes. Nem próbálta megmutatni mennyi pénze van és ez alapján felvágni. Egyszerű volt minden. Hamburger és pizza amely a legfinomabb volt amit valaha evett.
Beszélgettek és nevettek. Megtudta hogy Ransom miért nem szereti ha Hughnak hívják. Miért nem beszél a szüleivel. Azt is hogy at unokahúga az egyetlen akivel szinte tartja a kapcsolatot. Régen rendőr akart lenni, most pedig az egyik legsikeresebb jogi hallgató. Amilyen ,,leszarok mindent" típusnak néz ki valójában egy nagyon határozott, elkötelezett férfi. Szereti a horrort, vagyis csak állítása szerint. Bloom inkább csak arra gyanakodott higy azért mert legalább akkor a lányok hozzá bújnak ijedtségükbe. A kedvenc évszaka a nyár, de mégis a tél annyira különlegesen hat rá. Talán mert kiszámíthatatlan. Pont mint ő. Bloom is mesélt magáról. Szinte a legtöbb emléke amiről mesélt a szüleivel volt. Az első muffin sütése az apjával amivel az anyukáját akarták meglepni. Sikerült is. A muffin szinte szarrá égett a sütőbe ahogy kifolyt a kis muffintartóból. Az íze amit sikerült kikaparniuk a tartóból meg inkább felejtős. Mégis csodás emlék volt neki mert az apjával volt. A legelső gördeszkázása ahova Lloyd kísérte. Végig mellette volt el ne essen. Szinte becsomagolta fóliába, párnákkal kibélelve ha elesne akkor ne történjen semmi baja. Ransom már ekkor érezte hogy kemény menet lesz apa pici lányát elrabolni az apjától. De miért is ne próbálná meg?
___________________________________________

-Ti mit kértek?-kérdezte Lloyd ahogy az étlapot nézte.
-A szokásosat.-csukta be Reese a menüt.
-Én is.-mondta Bloom ahogy az anyukájára mosolygott.
-Kiszámítható.-motyogta.
-Miért? Te mit kérsz?-kérdezte Reese.
-Hölgyeim, Mr. Hansen...mit hozhatok maguknak?-kérdezte a pincér.
-Mindannyian a szokásosat kérjük.-Reese és Bloom kuncogni kezdtek.-Mi van?-nézett rájuk.
-Kiszámítható.-imitálta le Reese Lloydot. Bloom azonban egy pillanat alatt elvesztette az eszét ahogy meglátta azt a személyt az étterembe közeledni akitől az utóbbi napokban hevesen ver a szíve. Idejön? Ugye nem? Pánikolt. Ransom egy kacsintás után ült le a mögöttük lévő asztalhoz, a barátai követték. Lloyd és Reese mit sem sejtett, hogy a lányuk épp farkasszemet játszik a másik asztal vendégével. Ransom szinte le se vette a szemét Bloomról.
-Ezt a telefont el kell intéznem.-mondta Lloyd.-Ha megbocsájtotok.-állt fel és hagyta ott őket. Reese azonban szinte azonnal látta a lánya zavartságát.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Se-semmi.-dadogta.
-Szemmel láthatólag van valami. Mi a baj?-fordult meg. Ransom ekkor egy széles mosollyal integetett Reesenek majd megszólalt.
-Üdvözlöm, drága anyós jelölt.-annyira szemtelen volt mégis ahogy ott ült a legszexibb dolog volt a világon. Reese gyorsan fordult vissza ahogy a lányától várt választ.
-Ez...ez meg....csak nem?!-kapott a szájához.
-De.-mondta összeszorított foggal.
-Ő az?-súgta. Bloom bólintott.
-Itt is vagyok. Fránya céges papírok, az asszisztens valamit elkavart.-mondta Lloyd ahogy a helyére ült. Látta a lányok zavartságát.-Mi a baj?
-Semmi.-vágták rá egyszerre.
-Reese. Bloom.-ismerte őket.
-Semmi.-érkezett újra a válasz.
-Láttatok valamit?-kezdett körbenézni Lloyd. Majd a szeme Ransomon akadt meg akivel szemezni kezdett.-Mit nézel seggdugasz?-szólt oda Lloyd.
-Tetszik a bajsza.-mondta egy mosollyal Ransom.
-Menj a picsába.-morgott Lloyd majd visszafordult az irányba.-Kislányom, ha hatvan éves korodban elkezdesz randizni, nehogy ilyen pasival állíts haza mert a saját kezemmel fogom megölelgetni.-Bloom feje nyüzsögni kezdett. Ebből baj lesz.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett ❤️*