Baby girl

103. Lehetetlent kér?

-Bloomie!-nyitott be a szobába Reese.-Nem vacsorázol?-kérdezte.
-Nem vagyok éhes.
-Baj van?-ült le az ágyra.
-Nincs.-forgatta a kezébe a könyvet.
-Biztos?-nézte a lányát aki elmerengett a gondolataiban.
-Mi?-ébredt fel a gondolataiból.
-A könyv teszi ezt veled vagy...esetleg az a fiú aki miatt reggel elrohantál?-kérdezte egy édes anyai mosollyal.
-Az a fiú bolond.-motyogta.
-Tehát ő az oka annak hogy itt ülsz egyedül a szobádban?
-Dehogy! Nem!-ellenkezett szinte azonnal.
-Bántott téged? Mert ha igen megölöm! Apu meg lerakja az óvadékot. Ha ez a probléma nyugodtan szólj, nem lesz baj.
-Anyu te most miről beszélsz?-nevetett Bloom.
-Szerinted? Bárki bánt téged a saját kezeimmel ölöm meg.
-Apu meg...fizeti az óvadékot?-jobb kedve lett.
-Mi a baj Bloomie?
-Arra kért ma az a srác hogy szeressek belé.
-Oh.-lepődött meg Reese.-És? Lehetetlent kér?
-Anyu ő bunkó, egy egoista, önelégült...
-...és helyes. Tudom ezeket már mind elmondtad. Lehetetlent kér?
-Te most nem az én oldalamon állsz?
-Senki oldalán nem állok. De a gondolat hogy ez a srác ilyen hamar kirángatta a lányomat a házból érdeklődéssel tölt el.
-Nem akartam hogy apu megtudja.
-Apu csak a megfelelő időben tudja meg.-Bloom elmosolyodott.-Tehát...mesélj. Milyen a srác?
-Neked könnyű volt anya. Hisz nézz apura. Biztos ő volt a legkedvesebb, legudvariasabb srác akivel valaha találkoztál.
-Az apád egy tahó paraszt volt.-nevetett Reese.-A mi kapcsolatunk se egyszerűen kezdődött.
-Miért nem mesélsz soha arról hogy ismertétek meg egymást?
-Mert soha nem az számít hogy kezdődött. Hanem a befejezés. A tudat hogy az apáddal együtt öregszünk meg...nekünk csak ez számít.
-Elloptam a könyvét.-motyogta az orra alatt.
-Mit csináltál?-nézett a lányára.
-A könyvesboltba találkoztunk ahol elloptam a könyvét. Aztán a buliba megvédett egy részeg sráctól.
-Ez miért hangzik úgy mint a könyveid álompasija?
-Mert valamilyen szinten az.-nézett újra a könyvre.
-Ismerd meg kicsim. Lehet nem is annyira tahó paraszt mint ahogy te gondolod. Hisz nézz apádra. A világot felgyújtaná miattunk.
-Mi van ha csalódok?
-Akkor itt leszünk apáddal. Segíteni fogunk. De ideje picit nyitnod a szíveddel. Ne csak a könyveidbe várd a happy endet hanem az életedbe is.-Bloom elmosolyodott.
-Köszönöm anya.
-Aludj jól drágám.-nyomott egy puszit a feje búbjára.-A könyveket pedig dugd el mielőtt apád megtalálja! Azóta is az ujjazós részről beszél.-nevetett Reese ahogy becsukta maga után az ajtót.

___________________________________________

Ransomnál csengettek. A kanapéról felkelve indult az ajtó irányába mikor nem várt vendég állt az ajtaja előtt.
-Mi a fasz?-nézett értetlenkedve.
-Neked is szia.-köszönt neki a lány akiért küzdött a napokban.
-Te mit...?
-Azt mondtad szerény kis lakásod van, ez közel sem szerény. Egyedül laksz ebbe a nagy gigantikus házba?
-Bloomie te mit keresel itt?-nem tudta mi történik.-Baj van?
-Bejöhetek vagy....?
-Gyere.-mondta még mindig nagyokat pislogva. Bloom gyorsan körbenézett a nyitott térbe ameddig ellátott. Elegáns volt. Meglátszott hogy Ransom családja se egy rossz módú.
-Szép ház.
-Bloomie. Történt valami?
-Anyám.-mondta.
-Összevesztetek?
-Anyuval? Nem. Vele szinte lehetetlen.
-Akkor?
-Azt mondta hogy adjak neked esélyt.
-Már most imádom anyukádat.-jegyezte meg egy széles mosollyal.
-Mielőtt rámozdulsz az anyámra. Bár a helyedbe nem tenném. Feltételek vannak.
-Feltételek?
-Nem csókolhatsz meg. Nem vagyunk kapcsolatban csak ,,ismerkedünk". Az apám semmiképp nem tudhatja meg.
-Nem csókolhatlak meg?
-Nem. Amíg én azt nem mondom.
-De mondani fogod.-ült egy önelégült mosoly az arcára.
-Nem biztos.-vont vállat.
-De miért is ne mondanád?-lépett közelebb, egyenesen Bloom előtt megállva.
-Mert...-elveszett Ransom szemei miatt. Valamiért megdobogtatta a szívét az ahogy ő ránézett.-...nem vagy az esetem.-próbálta összeszedni magát.
-De ez még változhat nemde?
-Mu-muszáj így rámnézned?-dadogta remegő hangon.
-Hogy?
-Így.
-Akarom a Bloomingdalet Bloom. Akarom azt hogy mi ,,mi" legyünk. Akarom magunkat együtt.
-Úgy hiszem ha belédszeretnék életem legnagyobb szívfájdalmát okoznád.
-Miért?
-Mert rosszfiú vagy. A fiú aki a könyveimben végig azt mondja szeret majd lelép, eltűnik, összejön mással.
-Bloom...
-Szerettem őket és mindben csalódtam.
-Bloom ők fikcionált karakterek.-nevetett Ransom.
-Nem! Fogd be! Ők igaziak számomra.
-Az igazi seggfejek?
-Te vagy az.-motyogta de mégis most mégse érezte így.
-Fogadd meg anyukád tanácsát és randizz velem. Esküszöm nem foglak semmire se erőltetni. Esküszöm.
-Egyszer okozol csalódást és többet nem látjuk egymást.
-Ugye tudod hogy ez lehetetlen?
-Miért?
-Mert ha valami az enyém, az egy életre az enyém.
-De én még nem vagyok a tiéd.
-De az leszel.
-Ransom nagy az önbizalmad.
-Elmondtam hogy akarlak. Ennél jobban hogy tudnám neked elmondani hogy az enyém leszel?
-Te őrült vagy.-nevetett Bloom.
-Mond hogy megcsókolhatlak.
-Mi?
-Szörnyen megakarlak csókolni.
-Ransom!
-Tudom, tudom! De akkor is.
-Megyek. Később beszélünk.
-Állj meg kicsilány.-kapta el a kezét.-Itt is hagysz?
-Itt. Elmondtam amit akartam.
-Nem, nem.-húzta vissza magához.-Ha már idejöttél maradj. Mondjuk vacsorára? Kettesben?
-Nem mászok az ágyadba.
-Kényelmes a kanapé is.
-Ransom!
-Romantikus vacsora kettesben. Ennyi akkor. Na?
-Remélem te főzöl.
-Gyönyörűm, randikról beszéltünk. Életben akarlak magam mellett.-nevetett.
-Ransom Drysdale te okozol majd még fejfájást nekem.-rakta le a táskáját a kanapéra ahogy a vacsora kiérkezéséig még ha nem is vette észre sok nevetéssel telt el az idő. Félt Bloom. Félt hogy őrülten bele fog szeretni Ransomba. Még ha nem is akar. És fájdalmat fog neki okozni. Megéri kockáztatni?

*Kérlek szavazzatok ha tetszett❤️*