Baby girl

119. Piszok mázlista

-A képeket látva csodás életed volt Bloom. A szüleid mindig a legjobbat akarták neked.
-Tudom. Hálás is vagyok nekik.
-Az apukád kicsit sem néz ki annyira idegesnek mint mikor velem beszél.-nevetett Ransom.
-Apu mindig azt mondta én vagyok a kicsi hercegnője.-mondta büszkén.-Valójában amióta az eszem tudom apu volt az én védelmezőm. De ő tett a legtöbbször a legboldogabb kislánnyá is. Óvodába Stitchnek akartam beöltözni, mert imádtam azt a kis mesefigurát. Apu addig telefonált míg nem szerzett egyet nekem. De annyira féltem hogy mindenki ki fog nevetni hogy ő beöltözött Jumbának annak a csúnya, nagy lila valaminek.-nevetett.-És végig velem volt. Vagy a szeme sarkából figyelt. Egy percig se engedte hogy bárki bántson. Vagy anyunak el kellett utaznia a jótékonysági szervezet miatt. És természetesen akkor volt az első mentsruációm mikor apa volt velem. Ő teljesen bepánikolt mikor szóltam neki hogy szükségem lenne dolgokra.-Bloom arca ragyogott ahogy az apukájáról mesélt.-Felhívta nagyit hogy most mit tegyen és nem kell e bevinnie a kórházba nehogy vérveszteségem legyen.-Ransom is elmosolyodott.-Majd nagyi megnyugtatta hogy ez normális és természetes és hogy menjen el a boltba nekem. Hát nem kell elmesélnem apu milyen fejjel jött ki az üzletből. De szinte az összes betétet ami létezett a polcon elhozta. Mindegy volt hogy számomra megfelelő volt e vagy sem. Kicsiként féltem Scartól. Ő tanította meg nekem hogy Scarnal hűségesebb barátot ritkán találnék.
-Scar csodás kutya.-nézett a mellette alvó őrzővédőre.
-Tehát ezért voltam én a hercegnője.
-Most is az vagy neki, nem véletlen véd téged.
-De azért az a kérdése ebédnél.-mondta hitetlenkedve.
-Engem is meglepett de ha már megkérdezte.-vont vállat.
-Lehet hazudnunk kellett volna.
-És akkor utána ezt mondhatná hogy a szemébe hazudtam és nem vagyok neked való.
-Ransom...
-Nem akarom eljátszani a bizalmat. Anyukád könnyebben bízik az emberekben. De apukád nem. Márpedig ha egyszer feleségül akarlak venni, akkor tőle kell elkérnelek. Mit teszek ha nemet mond?
-Fe-feleség? Mármint én?
-Nem számítottál erre?
-Ezt...ezt azért még ne vesd fel apunak.-jött zavarba.
-Viszont...tényleg hihetetlen ahogy a szüleid egymásra néznek.
-Én is sokszor csodálom őket. Valahogy nehéz lenne megmagyaráni miért...de annyira különlegesnek tartom az ő kapcsolatuk.
-Jó lehet ilyen családba élni.
-Ransom....
-Nem mondom hogy nem hiányoznak a szüleim. De nem tudom ha mindvégig velük maradtam volna az életem most hol sodródna. Most se vagyok egy minta senki számára. De az ő kapcsolatuk szinte egy csatatér.
-Azért egyszer bemutatsz nekik?
-Bloom...
-Szeretném ha tudnák ki is a fiúk barátnője.
-Nagyobb meglepetés lenne ha úgy mutatnálak be hogy az unokáik édesanyja.
-Ransom!-vágott hozzá egy plüsst az ágyról.
-Mi az?-nevetett.-Nem vágysz erre?
-Tudod hogy a könyvekben volt eddig az életem.
-De most egy ideje hozzám tartozol. Még mindig nem álmodsz ezekről?
-Aztán ha meggondolod magad?
-Mivel kapcsolatban?
-Hát hogy egyszer mégsem akarod megkérni a kezem. És gyerekeket velem. Hisz...lássuk be elég friss a mi kapcsolatunk még.
-Mások már ilyenkor az esküvőt tervezik.
-Ugye nem húzol elő valami fránya csicsás gyűrűt?
-Visszarakom.-játszott vele, ahogy úgy tett mintha elrejtene valamit.
-Ne már.-mászott le hogy most már ő verje meg de Ransom magához húzta.
-Veled akarok lenni Bloomie. Csakis veled.
-Mi vagyunk a Bloomingdale. Még szép hogy együtt maradunk.
-Akkor miért nem álmodsz rólunk?
-Álmodtam. Nagyon szép volt. És talán ettől ijedtem meg.
-Bloom.
-Mi van ha nekünk nem jut ki olyan tökéletes élet mint anyuéknak?
-Mindenki saját maga alakítja az életét. A mi életünk ketten alakítjuk. Csak te és én. Nem a szüleid vagy az én szüleim.-simított ki egy tincset az arcából.
-Ransom...
-Jobb ha hozzászoksz Bloom. Egy életet tervezek veled. Ebből pedig nem engedek.
-Ennyire szerelmes vagy belém?
-Fogalmad sincs róla mennyire.
-Akkor mutasd meg.-Ransom szemei Bloom ajkát figyelték majd egy hirtelen mozdulattál már érintette őket. Bloom karjai szorosan fogták át Ransom nyakát.-Szeretlek.
-Én is téged Bloom. Fogalmad sincs mennyire.
-Anyuék nincsenek itthon. Ez tudod mit jelent ugye?
-Apukádnak biztos nincsenek beépített kamerái?
-A szobámba?
-Ne értsd félre, de kinézem hogy annak a plüssmacidnak a szemébe egy kamera rejtőzik.
-Bolond vagy.-nevetett Bloom.
-Biztos nem jönnek majd haza és törik ránk az ajtót?-kérdezte ahogy megérezte a felsője alatt Bloom kezeit.
-Akkor talán apu nem fog kételkedni tovább abban hogy mi tényleg lefeküdtünk.-csókolta meg egy nevetés közben.
-Megmutassam az óvszert neki miután végeztünk?-kérdezte humorizálva Ransom.
-Apu szerintem még tizenévesen látott olyat utoljára.
-Piszok mázlista.-Bloommal vadul estek egymás ajkainak ahogy szinte egy pillanat alatt dobták el a ruháikat a földön. Most már Bloom szégyenlős énje egy pillanatra se mutatkozott felszínre. Talán mert tudta hogy Ransom úgy szereti őt ahogy van. Meztelenül ült vissza Ransom ölébe ahogy a csípője önkéntelenül is mozogni kezdett amire Ransom megmordult.-Lassíts édes.
-Nem akarok.-kapkodta már a vágytól most a levegőt.
-Bloom...
-Had üljek rád.
-Óvszer a nadrágzsebembe.
-Nem akarom.
-Bloom...-Bloom a kezei közé vette Ransom merev farkát ahogy magába irányította. Látszott Ransomnak is mennyire csodás érzés volt mert a fejét hátraszegte.
-Ah....-nyögött fel Bloom. Más volt úgy hogy tisztán érezhette Ransomot. A tudat hogy most érezheti őt ahogy kitölti centiről centire a legvadabb gondolatai közé tartozott most. Mocskosnak érezte magát, de akarta. Akarta ezt az egészet.
-Annyira szűk vagy.-emelte meg lassan az öléből Bloom fenekét, majd irányítani kezdte.
-Ah...-újabb nyögés ami kitöltötte a szobát.
-Gyorsíts kicsikém.-a becézés, a mocskos gondolatok mindent megtettek hogy Bloom teste szinte lángra lobbanjon. Ez pedig csak mégjobban arra késztette hogy a legvadabb szeretkezésben legyen részük.-Annyira csodásan öleled körbe a farkam.
-Jól csinálom?-kezdett körözni a csípőjével.
-A kurva életbe.-a látvány az érzést mindent elmondott. Bloom elmosolyodott ahogy az alsó ajkába harapott.-Megtudod tartani magad így egy picit?-emelte meg egy kicsit a fenekét. De nem engedte hogy Bloom kicsússzon róla. Bólintott.-Remek.-adta most ő a tempót és nem fogta vissza magát. A kéjes nyögés szinte sikolyokká változtak.
-Ah...ah...Ransom...!-a légzésük nehezült de nem akarták még abbahagyni.-Ransom!
-Élvezz el Bloom...élvezz a farkamra. Kérlek add nekem magad.
-Élvezz belém.-súgta Ransom fülébe mire ő megremegett és szinte teli töltötte Bloomot. Bloom pedig az érzésre elélvezett. Mindketten elmosolyodtak ahogy elérték a tetőfokot.-Folytatást.-kapott újra Ransom ajkai után.
-Hosszú éjszakánk lesz.
-Maratoni.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett ❤️*