Attitűd | COMPLETED ✅

3.rész | Lily

Van-e olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, minden vétkünket a tenger mélyére dobja!
Mikeás 7:18-19

Nagyon nem tetszik nekem ez a kialakult helyzet. Van egy szerény, de annál nyugodtabb életem, nincs okom panaszra. Mielőtt betoppant volna az "új" családom, azelőtt minden annyira békés volt. Anyával megvolt a napi rutinunk, mindennek megvolt a maga ideje és ebbe nem zavart bele senki.
Apa nélkül nőttem fel és ez nekem így volt természetes. Nem ismerem, tehát nem fáj. A fájdalom részese kell legyen az életünknek, de én bűnhődök más vétkek miatt. Az egyház nem tűri a hűtlenséget és az árulást.

Törvénytisztelő becsületes keresztény polgár vagyok, sosem szemtelenkedtem, a gimnázium éke vagyok, a jegyeim kiválóak. Ugyan nem állítom, hogy apácának készülök, inkább várom az igazit. Hiszek a szerelemben, a szerelem érzésében és csak akkor fogok testi kapcsolatot létesíteni, ha szerelemből házasodok. A vallásunk ezt tanítja, amihez én hű vagyok.

Nem sokkal azután, hogy megismertem Mr. John Lewist, a helyi plébánost ,megkedveltem. Mintha anyának a tükörképe lett volna. De ismertem a hátterüket. Izgultam is és tartottam is attól, hogy végre lesz egy bátyám. Ugyan sok mindent nem árultak el róla, csak hogy nagyon okos fiú, de volt egy olyan érzésem, hogy a kapcsolatunk lehet olyan, mintha édes testvérek lennénk.
Hát nagyon nem így lett.

— Lilybeth? — nyújtja bemutatkozás gyanánt a kezét Noah, aki cseppet sem bíztató látvány. Nagyon nem így képzeltem el Őt. Noah.
Meghúzódtam inkább anyám háta mögött, nehogy még a végén lefejeljen. Bár mosolyog a szemembe, de a tekintetéből látszódik a düh. Egyből kiszúrom, hogy ő nem az egyház tagja.
Ilyen indokolatlan utálatot nem érezhet egyetlen hívő sem.
— Lily. — javítom ki mosolyogva.
— azt én leszarom Lilybeth.
     Ugyan anya beavatott, hogy nehezen fogja fogadni a helyzetet, de nem készültem fel rá , hogy ennyire. Nem ártottam én neki semmit.

A kedves bemutatkozó után inkább a szobámban töltöttem az időmet vacsoráig.
     Minden szavam elakadt, amikor Noah ilyen tiszteletlenül beszélt az otthonunkban vacsora közben. Ő is mostmár a család tagja, megkell tanulnia a rendet neki is. Ilyet nem illik csinálni. Mivel jó modorra voltam nevelve, így amikor felpattant az asztaltól intettem John bácsinak, hogy majd én megyek megkeresem és beszélek vele. Nem tiltakoztak, hisz ők is tudták, hogy el kell mélyítenünk a kapcsolatunkat és ez remek alkalom az újrakezdéshez.

—[...], miért vagy ekkora tahó?—értetlenkedek, mivel tényleg semmi rosszat nem tettem.
—nem vagyok tahó. De ha nem áll feltett szándékodba azonnal leszopni, akkor 'viszlát.— szív egy nagyot abba a rettenetesen büdös izébe, majd felém fújja.
      Annyira megalázó, hogy jobbnak látom, ha elfutok mielőtt még elsírom magam és ezzel piszkálhatna. Teljesen zavarba jöttem, nyíltan ilyen trágár szavakat nem használtak a közvetlen közelemben. Már magától a szótól is kiráz a hideg.

Berohanok a szobámba, majd bevágom az ajtóm. Nem szoktam ilyet csinálni, de igazán megbántottak. A suliban többször aláztak már meg, de ilyen gonoszul még soha senki.
      Mit ártottam én neki?

Anya persze rögtön észrevette, hogy sírok, így utánam eredt. Bekopogott illedelmesen az ajtón.
— mi történt kislányom? Bántott? — várja az ajtó előtt a válaszomat.
— nem, dehogyis. Csak. Sok volt ez a nap.— hazudni bűn, de ez félig igaz volt. Nem akartam rögtön az első nap leírni magam Noah szemében, hogy anyához mentem panaszkodni, amiért megbántott.

Különben is úgy csinál, mintha minimum 30 évvel lenne idősebb. 4 év húha, az aztàn a korkülönbség.
A mai napon nem akartam több feszült helyzetbe keveredni, így mondtam egy imát és lefeküdtem aludni.

...

— kislányom, el fogsz késni.— kopog be anyám az ajtón, nekem pedig hirtelen kipattan a szemem, mintha csak jeges vizet öntöttek volna a nyakamba.
Rosszat álmodtam, sokat forgolódtam éjjel. Még csak 1 nap sem telt el, hogy a Lewis család ideköltözött, de már is fenekestül felfordult minden.
Gyorsan magamra akasztottam valami göncöt, amit találtam és mentem a fürdőszobába mosakodni.
Nincsenek divatos ruháim és nem is követem a mai fiatalok trendjét. Ne utánozz.
Egy fehér hosszú ujjú pólót veszek fel, egy bézs színű szivarnadrággal. Egyszerű, de nagyszerű.
Ahogy kiloholok a konyhába meglátom anyát, John bácsit és Noah-t, akik az asztalnál ülnek és furcsán néznek Rám.
— mi az? — teszem fel az egyértelmű kérdést.
— talán nem találtad a fésűd? — érdeklődik anyám, miközben Noah szemtelenül elmosolyodik.
— vagy talán túl jót álmodtál?— néz rám félig felvont szemöldökkel és arcára féloldalas mosoly ül ki. Egy pillanatra kidugja szájából a nyelvét és észreveszek rajta egy apró fémet.
De kellemetlen, hogy végignéztem ezt, érzem ahogy az arcom lángol és a fülemben dobol a vér. Elkapott egy fura érzés, amiben eddig még nem volt részem.
Még soha nem tetszett nekem semmi. Nem is gondoltam még soha egyetlen fiúra sem úgy. Megfogadtam az önmegtartózkodást, így a saját testem felfedezése is bűn, bár eddig eszembe se jutott semmi ilyesmi.

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy Noah nem jóképű. Magas, szálkás izomzattal megáldott férfi. Jelenleg egy piros csíkos hosszú ujjú felsőt visel, ami testére rásimul. Próbálja takarni a bőrét, bár mindkét kézfején tetoválás van, egyiken egy halálfej aprólékosan kidolgozva, másikon pedig egy Buddha. Gondolom a bőre többi részén is díszeleg valami, ezért jár ilyen cuccokba. Arca hosszúkás és vékony, mosolygásnál a gödröcskéi tökéletesen kirajzolódnak, szemei színét nem is tudnám konkrét megnevezni, valahol a barna és a zöld keveréke közé esik. Szőkés haja felül annyira hosszú, hogy bármelyik oldalra fésülhetné azt, oldalt rövidre van nyírva. Egyik fülében egy szolid kis ékszer, ujjait gyűrűk borítják.
Ő az a tipikus lázadó rosszfiú. Azonban annyit tudok róla, hogy nagyon okos. Orvosnak tanul az egyetemen, ráadásul szívsebésznek és altatóorvosnak. Kár, hogy ennyire utál engem, sok mindent taníthatna.

— Noah, ma délután elmész Lilyért a gimnáziumba.— utasítja őt az apja és amire szinte egyszerre mordulunk fel.
— biztosan nem. — hirtelen egymásra kapjuk a tekintetünket, — hazatalálok egyedül is , már nagylány vagyok. — Noah természetesen beleröhög a mondandómba.
— nem kérdeztelek Titeket, hanem szóltam. A környék nem biztonságot, Te is tudod Lily.— anyám köti az ebet a karóhoz tovább.
— nekem nincsen idők bébiszitterkedni. Oldja meg.— kortyol kávéjába, miközben a szemeimbe néz.
— néha én is kérhetek Tőled fiam valamit, ne kelljen csalódnom.— John bácsi sem ad lejjebb, viszont nekem volt egy olyan érzésem, hogy ez a kibékülésre megy inkább. Nem mintha én kezdtem volna.

Noah sóhajt egy nagyot, megissza a maradék energiabombáját, és unottan rám néz.
— rendben Lilybeth. De ne várass meg, mert Rád biztosan nem fogok várni.
— Lily.— javítom hűvösen ki.
— leszarom.— előveszi a telefonját és érdektelenül nyomkodja.

Ennyi káromkodás és feszültség a 18 évem alatt még nem volt itt. Minden lehető szabályt felrúg, amit anya felépített , de nem fogom hagyni, hogy lábtörlőnek használjon minket.
Rendes embert faragunk majd belőled Noah Lewis...