Attitűd | COMPLETED ✅

46.rész | Lily

      Talán kicsit túlzás volt, amit Noah művelt az anyámmal. Bármennyire is kialakult az a kép a fejembe, hogy rossz anya volt és azon kívül, hogy megszült nem igazán kötődik hozzám, de ilyen bánásmódot egyetlen ember sem érdemelne. Én még Noah-nál is rosszabb vagyok, mivel hagytam ezt az egészet és megtettem, amire utasított. Igaz ez volt az egyezségünk és megtanultam, hogy nem túl szerencsés rám nézve, ha semmibe veszem a parancsait. Túl későre jár, hogy beavassam a gondolataimba, és eszméletlen dühösnek látszik.
      Nagyon haragszik anyámra és az apjára, abban sem voltam egy ideig biztos, hogy nem ölné meg őket ott helyben. De abban sem vagyok biztos, hogy nem kerít rá sort.

Az út a lakásig csendben telt, próbáltam közeledni Noah felé, de elutasító volt. Gondolom nem nekem szólt.
Felérve a lakásra Dexterrel találkoztunk, akinél meglepő módon sokadjára látjuk ezt a lányt. Végülis a lényeg ugyanaz, de furcsa hogy többször járt itt, mint az átlag.

— Ennek mi baja? — rám fordítja a tekintetét, amikor Noah beviharzik a szobájába és becsapja maga mögött az ajtót. Nem meglepő, hogy addig ez a titokzatos lány pattog rajta.

— Szülők... — elég ennyit mondanom, ismeri pontosan Noah-t.

— Kinyírta őket? — mintha ott lett volna olyan beleéléssel kérdezte.

— Nem kizárt, hogy meg fog történni. — hátat fordítok Dexteréknek, hogy Noah után eredjek.

— Lily! — hirtelen visszapillantok rá. — óvatosan. Te még nem láttad őt dühösnek. — vettem a lapot, és igyekeztem megközelíteni Noah-t.

Furcsa módon még be is kopogtam a szobába, pedig elvileg úgymond itt lakom. Nem érkezett válasz, én pedig elhatároztam, hogy ha már ma ilyen határozott voltam az anyámmal, akkor neki is megmutatom, hogy szembe merek szállni bárkivel.
Amikor beléptem az ajtón, Noah feltűnően gyorsan elrakta a kezében lévő telefonját és elkezdett átöltözni.

— Most komolyan rám haragszol? — szegezem neki a kérdéseimet türelmesen.

— Nem. De most hagyj. — nem emeli rám a tekintetét, csak dobálja le magáról a ruháit.

— Noah, hová mész? Mondj már valamit baszd meg! — meg se hall. Közelebb lépek felé, megragadom a vállát, amire hirtelen ráteszi a tenyerét és megszorít.

— Hallottam, ahogy Dexter figyelmeztetett kint. Kérlek. Nem akarlak bántani. Nemsokára jövök. — lelöki magáról a kezemet és felvesz egy fekete rövidujjas pólót egy fekete nadrággal.

Szó nélkül távozik és hangosan becsapja az ajtót. Rám tör a zokogás, nem hiszem el, hogy egy ilyen este után magamra hagy és amikor kéne inkább lelép. Senkit nem tudok felhívni, senki nem hallgat meg, senkivel nem tudok beszélni. Elvileg ő lenne az, aki összeszed azután, miután én összetörök. És most hol van? Hát sehol...

Nem akartam kimenni a szobából, bár kiismertem annyira Dextert, hogy megtudjam szereti a közönséget, de nekem ez kicsit sok.
Mi baj történhet, ha leiszom magam? Szerintem ma már teljesen mindegy mit csinálok..
      Előveszem Noah laposüvegét, ami az éjjeli szekrényén van és meghúzom. Elsőre nagyon poshadt íze van a vodkának, de gondolom ez idővel jobb lesz.
Nagyjából fél óra telhetett el, amióta szó nélkül távozott, én pedig mostanra egészen felszabadultabbnak érzem magam.

— Úristen de rágyújtanék. Pedig nem is tudok cigizni. Pocsék íze van... — beszélek vígan magammal, akárcsak egy bolond.
      Felkutatok mindent a szobájába, és találtam végre egy cigit, de nem olyat, mint amilyen a dobozban szokott lenni. Egy papírba volt tekerve, a fele el volt nyomva. Amikor meggyújtottam és egy akkorát szívtam bele, hogy behorpadt a homlokom akkor tudatosult bennem, hogy ez a szag ismerős.

— Ó baszki. Mindegy, most már kipróbálom, ha elkezdtem. — csoda, hogy Dexter nem kopogott be, hogy ki van nálam, kivel beszélgetek.

Már legalább 4-szer szívtam bele ebbe a vicces cigibe, amikor úgy döntöttem, hogy el kéne nyomnom.
      Egész jókedvem lett ahhoz, hogy jussanak eszembe pajzán gondolatok. És ha esetleg Noah benyit? Maximum csatlakozik...

— Vajon akkor is fáj ha magamnak csinálom? — pofázok még mindig a nagy semmihez, és az égő cigarettát  a felkaromhoz érintem.

— Ssssz, a picsába ez de fáj. — tényleg kezdek megbolondulni. — najó mégegyszer.

És megtettem. Addig nyomkodtam a bőrömbe az égő cigarettát, ameddig nem égettem a bőrömbe Noah monogramját. Az égett bőr szaga keveredik a fűével, és kicsit cefreszag is van. Kinyitom az ablakot, nem mintha segítene.
      Amíg szellőzik a helység kimegyek a konyhába. Dexterbe nem tudom honnan van ennyi szufla, de még mindig dugja a csaj száját. Fél órával ezelőtt hallottam, hogy szopásra utasította a csajt, gondolom ez azóta tart. Lassan illene bemutatkozni neki. Végülis ennél jobb időpont erre nem is lehetne nem? Kérdezés nélkül odamegyek hozzájuk, de nem zavarom őket szemmel láthatóan. A csaj tovább szopja Dextert. Előtte térdel bepucsítva, és tempósan mozgatja a fejét. Egyszerűen megkívántam. Csak néztem őket, Dexter hátravetett fejjel nyögdécselt a levegőbe, én pedig rávetettem magam a lányra. Mögé térdeltem és elkezdtem nyalni a seggét. Isteni volt az egész, lejjebb húztam a nadrágomat és magamat kényeztettem közbe, a másik kezemmel pedig az előttem vígan szopó csaj nedves puncijába dugtam az ujjam. Belefeledkeztem az időbe és az érzésbe, azt csináltam, amit jónak láttam.
 
       Viszonylag hamar eltelhetett az idő, ugyanis Noah akár egy faltörő kos úgy törte fel az ajtót.

— Téged tényleg nem lehet sehol sem hagyni? Mi a pöcsöm történik itt? — Noah értetlenkedve és vérző bőrrel mered rám. Elönti az szar az agyát, én viszont nem hagyom abba a lány nyalását. Féloldalasan, illuminált tekintettel nézel rá, és alulról megütöm a szaftos punciját.

— Ne te legyél felháborodva. Gyere ide, aztán itt pofázzál! — lehet kissé nagyobb erőre kaptam szert, mint amennyit kellett volna.
     Noah szeme pedig egyetlen dologról árulkodik. VÉGED VAN....

Sziasztok! Ez rövidebb rész lett, ami csak azért készült el, mert sokan nem elégedtetek meg az előző rész hosszával! 😉 mi lesz még itt??