Attitűd | COMPLETED ✅

5.rész | Noah

     Lilybeth édes kis keze olyan erővel kapaszkodik a hasamba, hogy kezd kellemetlenné válni szorítása.
— simulj hozzám, így veszélyes. — pillantok hátra, keresem a szemeit. Fél. Pupillák kivannak tágulva, érzi az adrenalin löketet. Én már csak tudom milyen érzés ez.
— így is közelebb vagyok hozzád, mint szeretném.— morogta a sisak alól.
     Vigyázok rá. Vigyáznom kell rá. Vigyázni akarok rá. Egyrészt apám kinyírna, ha egy haja szála is meggörbülne másrészt tetszik, hogy ennyire ellenkezik.

Az agyam valahogy úgy van kalibrálva, hogy ha egy nő nem fogad nekem szót , és szánt szándékkal az ellenkezőt csinálja, mint amit kérek tőle, azt megbüntetem.
Ő viszont más. Tűzről pattant kis jószág, látszik rajta, hogy sokat bántják. Ha én a gimibe járnék még, biztosan azoknak a táborát erősíteném, akik azon vannak, hogy az idegein táncoljanak.

— Lilybeth , jól vagy? — folyamatosan nézem Őt, nehogy valami gebasz legyen.

Látom, ahogy lassan pislog és szorítása gyengül.  A redflag elveszi a tiszta látásom, így elöl összefogom a csuklóit és megszorítom nehogy elájuljon. Szerencsénkre már a háznál vagyunk, így leállítom a motort és ebben a pillanatban elengedem. Oldalt leesik a motorról és ahogy ezt végignézem elönti a szar az agyam.

     Ott fekszik lehetetlenül, nincs eszméleténél és a farkam egy szempillantás alatt megkeményedik.
Lilybet gyomra liftezik szemmel jól láthatóan így még mielőtt megfulladna cipőmmel fejét óvatosan félrelököm ő meg ebben a momentumban elhányja magát.

— ó faszom. Ez még úgy hiányzott. — lábamat még épp sikerült elhúznom, így az tiszta maradt.

— Lilybeth, ébredj. Itt nem maradhatsz. — természetesen nem jön válasz, nincs magánál.
Legalább a lelkem tiszta, hogy én nem gyógyszereztem be.
Kicsi szívem nem bírta ezt a nagy kakaskodás és dacot, plusz a legnagyobb izgalom az életében valószínűleg az volt, hogy a szülinapi tortáján a gyertyát elfújhatta.

      Szívem szerint letörölném a hányást az arcáról és taknyosra szopatnám, de ezt nyilván nem tehetem meg. Pedig az a szűk száj, olyan tökéletesen körbe tudná fonni a .....

Oké, elég, megemelem őt és beviszem a házba. Ernyedt testét bedobom az ágyba, majd kijövök. Undorító az a szoba.

...

     Nem sokkal később az apám és Margaret megérkezik.

— Lily épségben hazaért? Nem volt gond? — Margaret kedves hangja nem engedi, hogy kimondjam ami a számra esik.

— természetesen. Kicsit elfáradt a mai napban, így lefeküdt aludni. — ugyan tényleg alszik, de nem mondtam el neki, hogy miért.
Nincs szükségem felesleges rinyálásra.

— fiam. Este nem leszünk itthon, gondoltam szólok. — jelez apám szigorúan, ismerem annyira, hogy mi a mondandója ezzel.

— nem tartoztok beszámolóval, ahogyan én se nektek. Nyugalom. Nem fogom őt megölni.— húzom fel egyik szemöldökömet, kinyilvánítom véleményemet.

Már egy éve nem élek kicsapongó életet, az egyetemről majdnem kicsaptak , amikor összetörtem beállva a szenátus autóját. Egy párszor keféltem vele, ezért nem lettem kibaszva. Képes lettem volna botrányt csinálni, igazából az efféle legális kapcsolatból több van, mint gondolná az ember.
De azért nem akartam kockáztatni a végzettségem, elhivatott vagyok a szakmámmal kapcsolatban. Embereket gyógyítani felszabadító érzés. Kicsit ellentétes a személyiségem az elhivatottságommal, de éppen ez a szép ebben. Egyensúlyozni élet és halál között. Az anatómiát nálam jobban senki nem ismeri. Ismerem a kábítószereket, tudom az arányokat és hogy mi számít túladagolásnak testsúlyhoz viszonyítva. Ugyanez elmondható az alkoholról is.
Ha bántanom kéne egy embert, tudom hol lehet a leggyorsabban kivéreztetni, és hogy mi okoz gyötrelmes fájdalmat. Hülye lennék ezeket a tudásokat nem kamatoztatni. Ez az oka annak, hogy behódol nekem mindenki. Kivéve persze Lilybethet.

...

Miután apám és Margaret elmentek, bementem a szobámba és kis lazítás után elkezdtem tanulni. A szobámba üvölt Franz Ferdinand Take me Out című száma.
Gondolataimat azonban nem foglalta le a tanulnivalóm, többször eszembe jut ez a kis picsa.

Feladtam, hogy ma már érdemben felkészüljek az egyetemre, úgy döntöttem meglesem Lilybethet.
Nem kopogok, semmi szükség nincs rá.
Más számára talán undorító látvány lenne, de nekem tetszik. Pólójára a hányása már rászáradt , fejét ide-oda dobálja, kezd ébredezni.

— jóreggelt Lilybeth. — ijesztem meg a kis drágámat.

— menj már innen. Jesszusom. — zavartan takargatja magát, érzi, hogy a szája bűzlik, a haja kócos és ruhája csatakos.

— dehogy megyek. Segíteni jöttem. — lépek be tiltása ellenére a szobájába és becsukom magam mögött az ajtót.

— mi történt? — értetlenkedik tovább.

— elájultál. A hányás az reflexből jött még azelőtt. Elég gusztustalan látvány vagy, gyere, segítek felkelni. — tényleg segíteni akartam. Drága Lilybeth szerintem csecsemő kora óta nem hányt, és nem tudja milyen elgyengült ilyenkor az ember. Normál esetben itt sem lennék, de azért valahol a sötét lelkem mélyén tudom, hogy ez milyen érzés. Elvégre is ezt tanulom.

— fúj. Megleszek, menj ki kérlek. — utasít megint vissza Lilybeth, amire csak szemforgatással válaszolok.

Odalépek hozzá, mire ő elkezdene az ágyában hátrálni, de gyorsabb vagyok. Gyenge, mint a harmat. Karját egyszerűen megragadom, és felrántom az ülésből. Ahogy arra számítottam a lábai gyengék, alig bírja tartani magát.
Elvonszolom pár kilóját a mosdóhoz, és haját kezem köré fonom.
Fejét belelógatom a mosdóba és megnyitom a hideg vizet, fél kezemmel megmosom arcát. A hideg víz kezdi kijózanítani Őt, elkezd csapkodni.

A kurva anyját. Farkam majdnem szétszakítja szűk farmeremet, ahogy elképzelem, hogy a víz alá nyomom a fejét és csak akkor rántom ki őt alóla, amikor már nincs magánál. 15 másodpercre lenne szükségem. A 16.-nál megfullad.
Vissza kell fognom magam. De előtte kissé éreztetem vele, hogy mit is gondolok. Kemény merevedésem a hátának nyomom,mire szeme kitágul és a tükörben összetalálkozik a pillantásunk. Megveszek ettől a látványtól.
      A félem, ami a látszódik ártatlan szeméből, az romlott elmém doppingja.

Ahogyan arra számítottam azonnal elugrik mellőlem, azzal nem törődve, hogy mindene csurom víz. Arca kipirult, mellbimbói tökéletesen kirajzolódnak , igyekszem nem azt bámulni, de vonzz, mintha ő fémből, én pedig mágnesből lennék.

— Lilybeth, ez a reakció felőled helytelen nemde? — dőlök az ajtónak, hogy ne tudjon elmenekülni.

— ugye nem fogsz bántani? — takarja el testét, látszik, hogy szégyelli magát.

— ne takargasd magad. Ez természetes. Nincs mit szégyellned. — nyugtatom lelkét, hisz annyira zavarban van. Pedig nem kéne. Gyönyörű alakja van, minden porcikája mesébe illő. Zseniális alkotás. — nem tudod milyen felizgulni mi? Lemerem fogadni, hogy lüktet a puncid és ezt az érzést nem tudod hova tenni. Nem éreztél még ilyet. — igyekszem minden lehetséges mód kizökkenteni a komfortzónájából.

— kérlek hagyj. Nem akarok itt lenni. Ez helytelen. — nem is tudja ez a szerencsétlen, hogy ezek a visszautasító szavak nálam csak olaj a tűzre. Engem ez éltet bazdmeg. Sosem kellenek olyan nők, akik adják magukat.
Hangosan csörög a telefonom, és ez most Lilybeth mentőöve.

— mivan már? — szólok ingerülten a telefonba Jessyhez. Papol egy csomó érdektelen dologról, mindig leszokott időközönként ellenőrizni, hogy nem csalom-e épp meg. Nyilván megcsalom.
Lerakom a telefont a beszéde közepén. Herótom van ettől a kurvától.

Lilybethnek intek a fejemmel, hogy húzzon innen ki, és ő szorgalmasan így is tesz. Vagyis tenne, de az ajtóban megragadom a kezét és visszább rántom.

— ne légy alázatos már figyelmeztettelek. Ki foglak érte csinálni...— hajolok nyakához közel és összeszorítom a fogaimat, hogy ne marjak bele.
     Ha megjelölöm végleg az enyém lesz, és úgy fogom használni ahogyan csak akarom. Azt fogja tenni amit mondok neki akkor és amikor csak akarom...

Sziasztok! Kérlek ne felejtsétek el megjegyezni, ha alakul ki bármilyen vélemény a történetemről ❤️ mindannyian fontosan vagytok számomra 😘💋