Attitűd | COMPLETED ✅

18.rész | Lily / Noah

Lily :

Testem elfáradt, elernyedt, képes lennék kilehelni a lelkemet. Kiszakított burjánzó lelkemből egy hatalmas és jelentős darabot, ami miatt többé a régi nem lehetek. Kis túlzással állíthatom, hogy Noah-ban már nincs semmi, ami valódi lenne. Úgy érzem megszűntünk létezni. Nem lehet ennyire érzéki valami, ami teljesen érzelemmentes, ugyanakkor nem tudom sem magamnak, sem a világnak tagadni, hogy ez engem nem ruház fel erővel.

Másnap reggel mindenem hasogatott, a fejem nagyon fájt. Most hogy az oxigénhiánytól, vagy az alkoholtól azt már én sem tudom. Anyáék ma végre hazaérnek, és még magam sem tudom eldönteni, hogy ez jó lesz-e vagy sem. Ebben a két napban a szörnyeteg elkezdte megmutatni a foga fehérjét. És egyenesen rám éhezik.
Vajon John bácsi ismeri a fiát? Tudja, hogy mire képes a céljai elérése érdekében? Kétlem, hogy ők neveltek belőle ilyen embert.

...

Volt ám kellemes oldala is annak, hogy a legtöbb ember észrevette, hogy Noah őrző-védő módon körülöttem legyeskedik.
Eddig fogalmam sem volt, hogy van az osztályomnak közös internetes csoportja, ahol dumálni tudnak. Este vettem észre, hogy én is bekerültem a csoportba. Ideje volt, lassan leérettségizünk és a többség még a nevemet sem tudja rendesen. Jobb később, mint soha nemde?

Liz :
Az ősök nem lesznek hétvégén, nincs kedvetek bulizni?

Arche :
Ah, végre már valaki, a napját nem tudom mikor voltunk nálatok.

Meddie :
Hurrá...

Én :
Biztos engem is beakartatok venni?

Liz:
Aha. Jöhetsz te is, de örülnénk ha hoznád magaddal Noah-t.

[...]

Persze, hogy is gondoltam hogy magam miatt akarnak ott látni. Az sem biztos, hogy anyáék elengednének.
     Este miután megvacsoráztunk, mindenki elvonult a szobájában, és próbálja kipihenni a hétvégét. Ki így, ki úgy, ki ezért, ki amazért...

— Lily. Azonnal gyere ide.— anyám rémisztő hangja végig hasít a zárt ajtókon keresztül. Nem vesztegetem az időm , megkeresem a hang forrását és benyitok a fürdőbe.

— mi a baj? — a kérdés felesleges volt, miután láttam, hogy az a bizonyos piros ruha, amibe elkísértem Noah-t, rákerült a szennyes tartó tetejére. Mekkora szemét, ezt el se hiszem. Szét volt tépve több helyen, a mellkasán díszelgő gyöngyök hulltak belőle ki minden rázásnál.
     Ha már Noah ilyen szemét módon kiakart szúrni velem, gondoltam kicsit megpróbálom megleckéztetni.

— Noah volt, ő vette nekem ezt a ruhát, amit én széttéptem, elakartam tüntetni, de minden bizonnyal visszarakta ide,csak hogy kicsesszen velem. — nagyon nehéz ilyen nyíltan anya szemeibe hazudni, de az igazságot most tényleg nem mondhatom el. Mondtam volna neki, hogy elkísértem Noah-t egy iskolai rendezvényre, és azért öltöztem fel ilyen könnyelműen, hogy meghódítsam a mostohatesóm? Ja, és nem mellesleg majdnem megerőszakoltak, itthon meg egy szikével megbillogozott? Lássuk be, ez sok lenne.

— Noah! — kiálltja anyám ingerülten. — kérlek gyere ide. — vele bezzeg kedvesebb...

— Margaret? — dől az ajtóba halál lazán és látszólag élvezi, hogy kínos helyzetbe hoz.

— Lily azt állítja, hogy ezt a ruhát te vetted neki. Megtudhatom milyen indíttatásból? — anya ritkán ideges, de akkor nagyon ijesztő.

— ugyan már. — teli szájjal beleröhög az ingerült levegőbe, ekkor veszem észre, hogy 2 fémizé van a szájába. Az egyik egy ínyfék- a másik egy nyelv piercing. Hogy nem zavarhatja? Többször is észrevettem, hogy mintha a nyelvével piszkálna valamit a szájába, de azt hittem ez csak pótcselekvés stresszlevezetésre. — miért vennék én neki ruhát? Minden bizonnyal nem egy az ízlésünk. — kezeit zsebre dugja, elrugaszkodik az ajtófélfától és udvariatlanul távozik.

— anya én igazat mondok esküszöm. — jaj de undorító volt ez tőlem. Ezt még megfogja emlegetni Noah, tönkretesz mindent amit idáig felépítettem.

— elhiszem. — fujtat egyet anyám — Tudom, hogy zűrös srác kislányom, de John-nal nem volt jobb ötletünk, hogy miként szelídítsük meg őt. Gondoltuk majd te jó hatással leszel rá. — ó anyám, ha tudnád. Bárcsak elmondhatnám. — tudjuk, hogy ezzel nagy gondot varrtunk a nyakadba, és ha eldurvulna bármikor csak szólj.

Leesik az állam, és csak az tart vissza abban, hogy ne terítsek anyának, hogy.... Nem tudom. Fogalmam sincs... miért lettem hirtelen mindenki játékszere?

Noah :

     Elég vegyes érzelmek kóborolnak bennem.
Na most az az álláspont, hogy Lilybeth-re igazán büszke vagyok. Óvodás koromban jobban hazudtam, mint ő, de legalább megpróbálta. És csak is azért, hogy engem védjen. Ez akkor sem lett volna máshogy, ha nem dugom meg tegnap. A hazugság olyan, mint egy pókháló. Ha elkezded szőni minél nagyobbra tudod kiterjeszteni, amíg valaki nem rombolja le. Ha ez megtörténik, akkor egy másikat kell kezdened, és újabb áldozatokat kell a hálódba keríteni.

Margaret mondandója csontig hatoló volt. Lilybeth egy eszköz lenne csupán, amit azért vetettek be ellenem, hogy idomuljak akár csak ők? És ezzel képesek voltak őt most összezavarni? Akarva, akaratlanul is most feladatának fog nézni, hogy bizonyíthasson, pedig ennek helye abszolút nincs. Neki egyedül felém kell bizonyítani, senki másnak nem köteles.
Dühösen indulok el az étkező felé, ahol apám issza a kávéját. Szét tudnék robbanni belülről, puszta kézzel képes lennék bárkit darabokra szaggatni.

— ugye most csak szopattok azzal a kis csitrivel? Azt hiszitek bazdmeg, hogy elém raktok egy szűz pinát és a lábai elé borulok? — szikrákat szór a tekintetem, amely apám fejébe lukat üt.

— hogy merészeled fiam? — csap a tenyerével egy erőset az asztalra. Szánalmasan gyenge.

— jól hallottad. Ennyire nem képes befogni az a beszűkült agyad, hogy én nem ezt az elbaszott életet akarom élni, mint ti? Hogy sokkal többre vagyok hivatott, minthogy egy álmot kergessek, és idegenek faszát szopkodjam?! — leírni sem tudom jelenleg mit érzek, ha nem az apám ülne velem szemben, akkor minden bizonnyal már a körmeit letéptem volna a húsáról.

— el is lehet innen menni, felnőtt férfi vagy, nem vagyok köteles eltartani téged — vall színt őszintén, és meg kell mondanom megkönnyebbültem. Minden értelemben.

— igazad is van. Még a pokolban is jobb, mint itt. — megfordulok, és mielőtt válaszolhatna faképnél hagyom őt. Betelt a pohár, elegem van ebből. Csalódottságomban és haragomban meggondolatlan kijelentés hagyta el a számat még utoljára.
— ennyire megakartatok változtatni? Akkor adjátok hozzám Lilybethet feleségül, és majd talán elgondolkodom az ajánlaton.

Hogy mondhattam ekkora faszságot? Hogy akarnék már feleséget magamnak ilyen fiatalon? Ráadásul pont őt. Reménykedtem benne, hogy úgysem gondolják komolyan amit mondok, hiszen mégha nem is ismernek annyira tudják, hogy a velejéig romlott vagyok, és még csak nem is sejtik, hogy megpróbálok Lilybethből kiölni mindent ami emberi, amíg a végén csak azért akar majd létezni, hogy azt tegye, amit mondok neki.