Attitűd | COMPLETED ✅

23.rész | Noah

Másnap korán kellett volna kelnem, de természetesen dél körül vert ki az ágy. Anyámnak megígértem, hogy ma meglátogatom, mostanában nem sikerült Lilybeth miatt időt szakítanom rá, szóval ég már a pofámról a bőr rendesen...
Ma este lesz a buli Gallagher házában, így arra is elő kell készülnöm. Kicsit sietnem kéne...

Anyám már tülkön ülve várta, hogy mikor érkezem, és amikor az ablakból észrevett, már rohant is hozzám.

— Noah, Isten Hozott ! — ölel szorosan magához, és ez az apró gesztus most annyira jól esik. Mint már mondtam, szeretem őket, hiába vagyok most a faterral összeveszve, ez nem számít.

— szia anyu, nem a góré hozott, hanem az a koporsószög. — intek a mellettünk lévő motorra, és anyám csak megrázza válaszul a fejét.

Mindig is utálta ezt a tragacsot, megértem valahol, a kórházban ahol gyakorlatozok rengeteg olyan balesettel találkoztam, ahol a motor volt a ludas. Vagyis a motoros.
Szokásosan anyám túlzó fogadtatással várt, indokolatlan mennyiségű meleg kaja volt az asztalon, ami most kivételesen jól jött, régóta élek mirelit kajákon.

— hogy vagy fiam? Apád mesélte, hogy összevesztetek. — anyától örököltem azt, hogy utálom vesztegetni az időmet hülye kérdésekre. Még ha kicsit néha hülye, akkor is legalább egyenes, nem úgy, mint a fater, aki minden bizonnyal jóval kevesebb gerinccel született.

— nem én kezdtem — nyilván — ő nem bírta felfogni, hogy én úgy vagyok jó, ahogy vagyok. Gondolta egy csinos punci megváltoztat minden?
Milyen jól gondolta...

— fiam. — anyám próbál szúrós tekintettel nézni rám, de kevés sikerrel.

— akkor is ez az igazság na.

— tudom mi történt, és azt is, hogy elköltöztél, aminek kijelezetten örülök. — anyámnak mik ezek a furcsa kijelentései?

— micsoda? Ezt hogy érted?

— nekem valami nem stimmel ezzel a családdal fiam, rossz előérzetem volt már akkor is velük, amikor megismertem őket. — mondja őszintén anyu.

— még mindig nem értem. — próbálok tovább faggatózni.

— fiam. Tudod milyen vagyok, nem festem az ördögöt a falra, és most sem szeretném, de figyelj rájuk. Az a kislány nem hinném, hogy biztonságban van. De ne legyen igazam. Együnk.

Anya minden magyarázat nélkül félbeszakította a beszélgetést, én pedig csak néztem, hogy mi a fasz van?
Lilybeth nincs biztonságban? Ez szinte teljesen kizárt. Ha a közelemben van nincs az a pénz, hogy ne akadályoznám meg, hogy akár egy haja szála is meggörbüljön. És ez bármennyire is felbasz, de attól még így van. Erről senkinek nem kell tudnia, főleg nem Lilybethnek. Jobb, ha két lépés távolságra van tőlem, de úgy hogy közben a lehető legközelebb áll hozzám.

Viszont tudom, hogy anya sosem mond semmi olyat, ami nem biztos, így elengedem ezt a történetet.
Érdektelen dolgokról fecsegtünk, érdeklődött, hogy hogyan haladok a sulival, illetve mi a helyzet Lilybeth-tel, de eddig is bezárkózott személyiség voltam, ezután sem tervezem anyám orrára kötni, hogy általában bedrogozom vagy leitatom és testi fenyítést alkalmazok rajt.
Kétlem, hogy értékelné. Ő elmondta, hogy jól érzi magát, és sokkal nyugodtabb, hogy egyedül él. Megértem...

Késő délután elmegyek apámékhoz, mert beszélni akart velem, illetve Lilybeth elkérte magát a buliba, és valamiért el is engedték, de csak úgy, ha én viszem el. Ha elutasította volna akkor is én vittem volna el. Mostanában engedékenyek vele. Tuti nem mondta el, hogy egyetemi állatok közé menne, de megtudta győzni őket...
Minden bizonnyal a balhénk napján Lilybeth megakart védeni, és ha nem is úgy, ahogy én tenném, de harcba szállt értem az anyjával.
Legalább is a konyhai kamerán ez látszódott azon az estén, amikor eljöttem... szépen haladunk afelé, hogy értem képes legyen minden egyes embert eldobni, amíg a teste és a lelke is csak értem fog élni, és csak az én utasításaimat fogja követni. Akar tartozni valahova, és ha az életembe is kerül, de akkor is elérem, hogy csak is hozzám tartozzon, és azért keljen fel minden nap, hogy újra meg újra belém szeressen. Aztán a nap végén összetöröm, hogy összeszedhessem darabjait, amik csak az enyémek, és úgy ragasszam össze ahogyan én akarom.

Felvettem egy fehér inget, szokásosan nyakig begombolva, hisz apámmal találkozom. Egy világos farmer nadrágot veszel fel alulra, egy magas talpú Converse cipővel. A bőrdzseki pedig már az imidzsem része. Két szál cigit még a ház előtt elszívtam, majd bementem. Nem is kopogtam. Mi a fasznak? Stílusosabb, ha berúgom az ajtót.

— megjötteeem. — kiabálok, mintha nem látnának. Pedig amint berúgtam az ajtót ezek hárman a konyhába próbálták nem összeszarni magukat.

— nem mondod. Észre se vettük. — Lilybeth motyog az orra alatt, próbál komoly arcot vágni, de elmosolyodik.

— neked nem készülnöd kéne? Reggeli ébredés után is kellemesebb látványt nyújtok, mint te. — hazugság. De legalább vicces.

Lilybeth elindult kipirosodva a szobájába készülődni, én meg felkészültem, az apámmal való kellemetlen beszélgetésemre...

— mizu? — vágom zsebre a kezemet, és nekidőlök a falnak. Kicsit idegesíteni akarom.

— ne haragudj. Túlreagáltuk a múltkor. — szabadkozik apám, és amúgy sem haragszom rá, de azért jó hallani, ahogy a bocsánatomért könyörög.

— túl. Miért nem lehet engem elfogadni, úgy ahogy vagyok?

— elfogadlak fiam. Csak azt hittem Lilyke jó hatással lesz rád. Van köztetek valami? Mostanában kezd rád hasonlítani. — ha most épp innék, tuti szembe köpném meglepődést szimulálva. Dagad a mellem a büszkeségtől.

Nincs köztünk semmi. Csak az ártatlan Lilykétek, egy velejéig romlott kurva, aki arra izgul, ha bántom.

— semmi nincsen. Csak jóban vagyunk, ez nálam nem ritkaság. — ez tényleg így is van. Sok lány barátom van.

— fiam, azért én sem ma jöttem le a falvédőről, és nagyon remélem hogy tévedek, de szerintem a te lány barátaid nem a klasszikus barát kategóriába tartoznak.— apám aranyos amúgy, amikor zavarba jön. — rád bízzuk, mert tudom, hogy nem bántanád, szóval ha vállalod, akkor a te felelősséged. — ó bazdmeg. Arra feláll a cerkám, hogy, szóba lett hozva Lilybeth testi épsége.

Kezet ráztunk apámmal, majd mindenki intézte a saját dolgát.
Egy ideig álltam lent a konyhába, rágtam a körmömet, majd eszembe jutott valami. Mi a picsáért vagyok itt, amikor Lilybeth szobájába is lehetnék?

Halkan kinyitom recsegős ajtaját, és beosonok. Nagyon elmerült a sminkelésbe, így észre sem vesz. Megtámaszkodom az ajtónak dőlve, megvárom amíg megijed tőlem...

— jesszusom Noah, menten meghalok komolyan mondom. — emeli a szívéhez a kezét.

— amíg a közeledben vagyok biztos nem. Rossz a lelkiismereted?

Lilybeth feláll, hogy megmutassa a ruháját, amit választott. Azt várta, hogy megdicsérjem. Arra viszont várhat.

— így sehová, az biztos. — jelzem egyértelmű szándékomat felé.

— mert hogy? — lépked egyik lábáról a másikra.

— ugye nem kell elmagyaráznom neked, hogy miért nem jöhetsz haspólóban és egy olyan miniszoknyában, amibe konkrétan a méhszájadat is látom? Oké, hogy orvosnak tanulok, de nem nőgyógyásznak az meg van? Öltözz át.

Lábát aranyosan a földhöz vágta kétszer, kicsit toporzékolt, majd elindult a gardróbjába.

— akkor segíts, ne állj úgy ott, mint aki rémeket lát.

Igazából nem rémeket láttam, hanem olyan gyönyörű volt, annyira természetes, és minden egyes kidolgozott része a testének azért könyörög, hogy kényszerítsem. Meseszép, minden alkalommal eláll a lélegzetem, amikor dús pilláit rebegteti.

Megállok mögötte hozzásimulok és egy hirtelen mozdulattal letépem róla a ruháit. Kicsit a bőrébe vájt a ruha anyaga, amitől felszisszent, a farkam meg tudja nem észrevenni.

— bugyit le, melltartó marad...