Attitűd | COMPLETED ✅

20.rész | Noah

     Lilybeth olyan fehér, akár egy frissen lemeszelt fal. Mitől tart vajon jobban? Hogy hazaviszem és az anyja egy életre végéig szobafogságra itéli, vagy attól hogy ma baja esik? Ó igen, mindenképp az utóbbitól kell tartania. Színészkedni szeretne? Hát akkor kutya kötelességem ezt biztosítani neki. Felőlem akár kibaszott Pamela Anderson bőrébe is bújhat.

— jössz magadtól vagy segítsek? — keresztbe tett karjai nem adnak egyértelmű választ számomra.

— most már érdekellek? Hol voltál? Minek adtad meg a telefonszámom, ha tojsz a fejemre? — imádom, hogy személyesen szemtől szembe nem mer káromkodni, pedig ebben a hangzavarban mondhatná nyugodtan, hiszen én is csak onnan tudom mit mond, hogy leolvasom a szavakat a szájáról.

— cseppet sem érdekelsz. Nyitogasd csak a szárnyaid, annyira ez nem hat meg engem. Csak egy kis emlékeztetőt adnék abból, hogy ne feledd kié vagy. — válaszom egyértelmű és tiszta.
Hófehér arca rögtön kipirosodik és nem is tudná tagadni, hogy a gondolattal nem játszik el. Nem tudom milyen okból kifolyólag iszik alkoholt, de a szájának az illatából minden bizonnyal csak fröccsözött. Abból is csak a hosszúlépést, amitől akkor sem tudna berúgni, ha már ez lenne a 7.-dik a mai est folyamán.

— akkor 'viszláát! — elköszönést imitál nekem kezével, visszafordul a pulthoz, és a piájához nyúlni, amibe a faszom se tudja azóta ki és mit rakhatott a ginán kívül. Ez olyan meggondolatlan egy fiatal lánytól, a világ tele van rosszabbnál rosszabb alakokkal, akik a sötétben megbújva figyelik, hogy mikor csaphatnak le a kiszemelt áldozatukra, hogy aztán elkábulva félholtra basszák őket. Ironikus, hogy saját magam ilyen drámaian körbe tudom írni, de könyörgöm ez a lány ezt élvezi. Sőt mitöbb, pontosan tudom, hogy ezért próbál most baszakodni velem, mert tudja hogy ez felcsesz.
     Irányítás és kontroll nélkül az ő egyéne egy nagy büdös semmi, ahogy azelőtt volt, mielőtt megismertem és betekintést nyújtottam neki a világ legsötétebb, de legjobb oldalába.

És hát ha az illem és a körülmények azt kívánják, hogy így cselekedjek, akkor miért ne tenném? Elvégre is ki vagyok én, hogy elbíráljak valami olyat, ami hatalmasabb felettem?

Lilybeth hajába hátulról úgy kapaszkodtam bele, akár egy kisfiú a lufijába, ami épp elszállni készült az égbe. Még pont visszatudtam rántani.
     Egy halk szisszenés kíséretében a fejét hátra rántottam a vállamra, olyan rég nem éreztem már ezt a mámorító illatát,hogy belefeledkeztem az eredeti küldetésemre egy pillanatig.

— mit gondolsz, szabad velem így beszélned? — súgom a kérdésemet a füle tövébe.

— azt hiszem nem. — igyekszik szembefordulni velem, de azt most biztosan nem engedhetem, így csak egy erősebb markolással tudom fejét egy helyben tartani.

— azt hiszed, vagy tudod is?

— nem tudom.

Ó anyám bazdmeg. De kis hülye, igaz nagyon mélyen tetszik ez a kurva ellenszenv, de a mostani kiélezett helyzetre a kekeckedése nem az ő malmára hajtotta a vizet.
Kezeit szorosan összekulcsolom a háta mögött, és elindulok vele a VIP részlegbe.

— Noah! Privát? — kérdezi Tom, a biztonsági őr, amikor megállok előtte Lilybeth-tel.

— kösz nem, csak beszaladunk valamiért.

Biccent a fejével, hogy mehetünk én pedig elkezdtem a lépcsőn óvatosan felsegíteni öt. A mai estére egyáltalán nem terveztem azt, hogy kedves leszek vele, de azért egy lépcsőn még se húzhatom magam után a hajánál fogva...
Amint felérünk hagyom, hogy körbenézzen és borzongás töltse őt el, ami itt folyik. Kiakarná szabadítani a csuklóját a kezeim közül, de nem tudja, ahhoz túl erősen fogom.