Attitűd | COMPLETED ✅

48.rész | Noah

      Szerintem az elmúlt 3 évben nem aludtam ilyen nyugodtan. Nem zaklattak rémálmok, nem gondolkoztam a problémák megoldásain, nem járt a fejemben semmi. A szellemek az elmémben, mintha éjszaka megunták volna a kísértést.
Nagyot nyújtózkodom, szerintem megint délután lehet. Az utóbbi időben sűrűn fordul elő, hogy hajnalban fekszünk le aludni.
Arról nem is beszélve, hogy gyötör az izomláz, pedig nem tartom magam egy nyurga testalkatú egyednek. Viszont amióta Lilybeth az életem része, azóta vagy a farkamat verem, vagy őt verem, vagy indokolatlanul sokat szexelünk. Nem csoda, hogy mindketten hulla fáradtak vagyunk. Ma estére terveztek Lilybeth-nek egy meglepetést, hogy egy kicsit elfeledje az elmúlt időszak sűrű eseményeit, bármennyire is utálom az ilyen sémákat. Sok elvemet eldobtam már azért, mert neki ez érdeke volt. Eldobnék én mindent, ha kell.

— Ébresztő! — keltegetem őt, nem aludhatjuk át az egész napot. Nincs is annál rosszabb, mint amikor feleslegesen pazaroljuk az időt semmittevésre.

Nyilván nem kel fel.

— Én nem gecizek, leöntelek, mint a múltkor...

— Ébren vagyok. Hallak... — kissé másnapos hangja van.

— Akkor mi a pöcsömért nem lehet válaszolni?

— Te reggelente is ilyen arrogáns vagy? — felül az ágyra, meztelen testére ráhúzza a szürke selyemtakarómat.

— Reggelente nem. De most délután négy óra van.

— Jesszusom.

— Na kelj fel, és kapjál magadra valamit, nemsokára vacsorázni megyünk. — hát ezt a döbbenetet, ami az arcára kiült, ezt le kellett volna fotózni.

— Lázad van? — teszi a homlokomra a kezét, mintha nem tudná, hogy orvosnak készülök.

— Marha vicces vagy. Időben szóltam, ha nem leszel kész 6-ra, akkor itt hagylak és egyedül megyek. — egy szemforgatás kíséretében kikelek az ágyból, és elcsoszogok a konyháig.

— Azt a kurva egész szép bulit csaptunk itt tegnap. Ellehet tanulni azt, hogy az ember magába beszéljen? Tisztára kezdek olyan lenni, mint Lilybeth.

— Én hallak haver, de tényleg fletós vagy. — Dexter a kanapén hever, nyomogatja a telefonját. A szívbaj jön rám tőle.

— Én vagyok bolond? Ember, rémlik, hogy hajnalba seggbe dugtam a nődet, Lilybeth pedig kinyalta?

— És? — ez hülye. — Ami az enyém, az a tiétek is. Lilyke pedig hozzád tartozik. Ha egy kurva tette volna meg, agyon vertem volna. — ez a csávó képes a világ leglehetetlenebb helyzeteiről is úgy beszélni, mintha az természetes lenne.

— Elviszem ma vacsorázni. Meg tervezek még mást is. — avatom be Dextert majdnem minden részletbe, igazából az közöltem vele, hogy mire hazaérünk ne legyenek itthon.

— Kurva jó. Buktam Gallagherrel a fogadást.

— Miszerint? — csípőre tett kézzel, háttal a konyhapultnak kérdezem tőle.

— 10 rongyot raktam arra, hogy nem tör be téged. — ez kicsit fájt.

— Nem tört be. De ha kapni akarok, akkor adnom is kell. Márpedig én ma minden lyukát megakarom rondítani. — hangosan felnevet az elvemre, tudja, hogy ez így működik. — apropó fogadás. Ki ez a csaj?

— Helena. Helena? Nem. Emily! — tudom, hogy blöfföl, a csajt Sarah-nak hívják, de ráhagyom, ha neki így jobb.

— Aha. Emily. Kicsit sokat jár hozzád, ez az Emily. — hangom kifejezetten gúnyos.