Attitűd | COMPLETED ✅

42.rész | Noah

FIGYELEM! ISMÉTELTEN ERŐS KÉPSOROKAT TARTALMAZÓ FEJEZET!

      Azért elég kishitű, ha azt hiszi ezzel a kis nyálas beszédével elrendez mindent. Kibaszottul haragszom rá és bármennyire is megérintett amit mondott, nem tudok az előzmények felett szemet hunyni. És hát nem is lennék hű magamhoz, ha hagynám. Marhára nem akarom, hogy azt érezze, hogy mellettem elkényelmesedhet, és ez egy tündérmese lenne. Az, hogy az a három kutya szenved egy alagsorban, az az én szomjamat nem oltja el.
Lilybeth-nek a külvilágról semmi tudomása nincsen még, nem érzékeli sem a helyszínt sem az időt. Egy pillanatra bevillant neki, hogy nálam vagyunk, de amikor meglátott azonnal elfeledkezett arról, hogy hogyan is került ide.         Hagytam őt aludni a taxiban és még egy kicsit az ágyamban, de összességében csak egyetlen órácskát aludt, mégis olyan, mint aki két napig csak szunyált. Majd később beavatom ebbe, de jelenleg felesleges információkkal nem torzítom az elméjét.

Lilybeth kiment még felfrissíteni magát én pedig hagytam ezt neki. Utána mentem a fürdőszobába, két kezével támasztja a mosdókagylót és magát nézi a tükörben, láthatólag undorodik magától.

– Mi lesz velük? – néz rám a tükörből lesütött, fáradt szemekkel.

– Fontos?

– Noah...

– Ne nézz már szörnyetegnek. Hagytam nekik a terembe elsősegély dobozt, ha túléli Will, akkor a kórházig kibírják. Ha megtalálják, hogy hová dugtam...

– Noah, ezzel hatalmas veszélybe sodortál minket. Nem szoktál gondolkozni? – édes, amikor puffog és aggódik.

– Nem. Ezek hárman örülnek, ha túlélik. Szerinted kockáztatnák újra az életüket? Most is csak miattad úszhatják meg. Én gondolkodás nélkül kinyírtam volna őket. Amúgy meg három belőtt embernek hinne bárki is? Semmi bizonyíték nincsen. Mindent eltüntet Dean alaposan.

Én nem vagyok rossz ember. Ez tévedés. Én csak elveszem ami az enyém, és büntetek aki becsmérelni és rongálni akar. Megvannak a saját eszközeim ehhez, de én tényleg szóltam. Will-nek nem, de amikor Lilybeth elárulta, hogy egy pedofil fasszopó, akkor visszaakartam menni, hogy felismerhetetlenségig összeverjem és addig lőjek golyót a köcsög fejébe, amíg nem néz úgy ki, mint egy szita.
De ha túléli... akkor megteszem, nem kell Lilybeth-nek tudnia róla. Elég lesz ha a ribanc anyjának mondom el, hogy kinek a kezei közé akarta lökni a kis gyöngyszemét. És még tőlem féltette, aki a szabadságot adja neki, a kívánságait teljesítem, és kiegészítem. Röhejes.

– Én megpróbálok szemet hunyni a hazugságaid felett Tündérkém. De egy valamiért kifejezetten haragszom.

– Mégpedig?

– Ez nem hiányzott? Szerinted mi a faszért találták ezt ki? – kezembe veszem a régi használhatatlan telefonját és a szeme előtt lóbálom.

– Nagyon haragszol?

– Nem haragszom. Fel tudnék robbanni.

Közvetlenül elé lépek, és kinyújtom a markomat jelezvén, hogy adja ide az új telefonját. Nem mer ellenkezni.
Meg kell hagyni, hogy ez merőben másabb telefon, mint az előző... A régebbi jellemzi Lilybeth szürke egyéniségét. Az anyja még erre is sajnálta a pénzt, egy ódivatú „okostelefon"-ja volt épp, hogy az internet működött rajta. A mostani viszont egész használható volt. Semmilyen kód nem védte, így könnyedén felcsúsztattam a képernyőt és szembesültem a szánalmas hívás előzményeivel. Összesen két embert hívott, az egyik az anyja a másik meg valami Rebecca nevű csaj volt.