Attitűd | COMPLETED ✅

30.rész | Noah

Lily nagyon maga alatt volt, sírva itta meg a kávéját. Szerintem most eshetett le neki, hogy mennyire felszínes életet élt és nem törődött vele senki. Jó, én sem voltam épp a legkedvesebb vele soha, viszont az én szándékaim tiszták voltak vele kapcsolatban. A dolgok nem azért alakultak így, mert én a múltban elbaszott dolgokat akartam rajta leverni, mint az anyja. Teljesen megtudom érteni, hogy miért ilyen csalódott. Ezek régen én is átmentem, csak én tényleg erősebb lettem.

Ő is erősebb lesz, mert erős embert akarok faragni belőle. Lily lesz az én kedvenc személyre szabott kis harcosom. Hihetetlen, hogy ilyen nyíltan kiállt értem az anyjával szemben, talán ő az első olyan ember, aki ennyire pozitív csalódást okozott.

— hol fogok lakni? — könnyes szemeivel megigéz.

— Gallagher lakásán velem. — tudatom vele a terveimet.

— de én nem akarok ott is csak egy nyűg lenni, hisz nem is ismernek. — szipálok Lily, a szavai nehezen érthetőek.

— figyelj, én még sosem laktam együtt nővel, szóval nem vagyok ebben valami jó. Kérlek ne nehezítsd meg. Sokkal könnyebb lenne neked is. Az, hogy velem vagy az épp olyan természetes nekik is, mint nekem. És ha azt mondom, hogy a biztonságod érdekében jobb, ha velem vagy, akkor így teszel. — épp elég időt hagytam arra, hogy érzelmeskedjen. Sőt, én is eleget nyálaztam, nem jellemző rám az ehhez hasonló kedvességek és az empátia halovány szikrája sem.

— indulhatnánk? — teszi fel a hirtelen kérdését Lily, amivel összezavar.

— parancsolsz?

— ott ül Paul és Jessy. Nincs kedvem, ahhoz hogy Jessy megint megalázzon, ma már elég volt.

— mehetünk. De soha többé nem fog senki sem téged megalázni, mert megtanulod majd, hogy hogyan kell megvédened magad remegés nélkül. Persze azelőtt még kitépem az illető nyelvét, de biztosan hagyok teret neked is. — felsegítettem udvariasan a helyéről, és a kijárat felé tessékeltem. Nem csodálom, hogy sosem randizom és sosem bókolok, mindkettőben geci béna vagyok, és még ráadásul unom is.

— úgy tudtam, hogy felszedted ezt a kis ribancot. — Jessy hangja annyira irritálja a fülemet, hogy még az is kellemesebb érzés lenne, ha átszúrnám a dobhártyámat.

— csak azért szedte fel, hogy beidomíthassa, ha már téged nem sikerült. — O'Donnell hangja még idegesítőbb. Ezek nem őrülnek meg egymástól?

     Próbálkoztam nem tudomást venni róluk, és vonszoltam magam után Lilyt, aki az eddigieknél is lejjebb hajtotta a fejét, könnyei a padlón kopogtak. Kiértünk az utcára, ahol megállítottam őt, fejét a tenyerembe vettem, így keretet adtam gyönyörű arcának.

— tudom, hogy sok. Tudom, hogy nehéz. De nem gyengülhetsz el mindenki előtt, mert akkor mindenkinek nagyobb hatalma lesz nálad. Azt viszont nem engedhetem. — nem tudom mit mondhatnék már neki, hogy kicsit jobbkedvű lehessen. Nem akarom a szomorkodás folyamatát felgyorsítani, mert ez az érzés feltétlen szükséged ahhoz, hogy tisztában legyen később az értékeivel, de legalább azt elakartam érni, hogy ne sírjon.
Persze Jessynek ez nem volt elég.

— nem hallotok? Hozzátok beszélek. — felrobbanni készülő feje arra ad bizonyítékot, hogy őt az zavarja, hogy mellettem más van. Persze, hogy nem tette túl magát rajtam, akárhányszor megkeféltem, elbőgte magát.

— beszélni az emberek szoktak, te pedig ugatsz akár egy idegesítő tüzelő kutya. — oda sem figyelek rá, még mindig Lily arcát fogom, hogy rám összpontosítson. Ha most nem lenne ez a kurva, akkor minden bizonnyal egymásba tudnánk jelenleg olvadni. Viszont most csak arra van lehetőség, hogy a szemeimmel bíztassam és nyugtassam őt, ő pedig veszi a lapot és olvas szemeivel az enyémek között.