Attitűd | COMPLETED ✅

26.rész | Noah

FIGYELEM!!! Megrázó képsorok, erősen megkérdőjelezhető erőszakos jelent!!!

Amíg együtt laktunk sem lettem volna hajlandó szemet hunyni afelett, hogy valaki a személyes cuccaim között turkál. Most sem tűröm, bár azt érzem előtte nincsenek titkaim. Vagyis éppenséggel vannak, de nem a mostani állapotában kéne taglalni ezeket. Ez a helyzet egy valamire jó jelen pillanatban. Hogy vezekeljen, mert megérdemli.
Tényleg aggódtam amiatt, hogy valami veszélyes cucchoz nyúl hozzá, de most a szerencse a kezem alá dolgozott. Egy kis speedtől nem lesz semmi komolyabb baja, de jól sem fogja érezni magát. Nem az dühít, hogy kiakarta próbálni, hanem az önfejűsége. Ennyi erővel miért nem nyit fel egy mellkast, és szedi ki belőle egyenként a belső szerveket? Hiszen az is olyan egyszerűnek tűnik.

Megértem teljes mértékben, amikor Dexter emiatt idegeskedik. Ha ennyire fene nagy önállósága lehetne mindenkinek, akkor mi jellemünk eltűnne az éterben.
Ma nem kegyelmezek neki, mert nem szolgált rá, és berögzítem az okos kis fejébe, hogy soha többé ne csináljon olyasmit, amit azelőtt még soha, úgy hogy még csak köze sincs a témához. Idióta nők...

— [...], viszlát Tündérkém. — egy ideig inkább elhallgattatom.
Farkamat előveszem és torkáig nyomom, megmutatom neki, hogy kevés olyan lehetőség és alkalom lesz, amikor azt csinál amit szeretne.
      Felültetem az ágy szélére és erőszakosan dugni kezdem a száját, a könnyei és a nyála oldalt eggyé mosódnak, orrán igyekszik levegőt venni, de kezd betaknyosodni. Hajába kapaszkodok fél kézzel, másik kezemmel pedig torkon ragadom, hogy ne tudjon a fejével ellenkezni a durva erőszak ellen. Fogait enyhén, de meglepően ügyesen alkalmazza, masszírozza vele a makkomat.

Egyre erőteljesebb hangokat adat ki, ezért egyre inkább szorítom a haját. Kár, hogy ennyire jól csinálja, mert még órákig képes lennék baszni a száját. De ki kell szállnom.
     Vesz egy nagy levegőt, majd kezeivel letörli a száját.

— akarsz mondani valamit? — folyamatosan szemmel tartom, miközben újra a komódhoz lépek és egy vastag kötelet veszek ki a fiókból.

— sajnálom Noah. — szemeiből a megbánás süt.

— túl kevés, túl későn. Maradj nyugodton. Ne kényszeríts, hogy bántsalak kérlek. — miután kiadtam az utasítást, készen álltam őt a rabommá tenni.
Egy hosszú közepesen vastag kötelet a nyakán átvetettem, és a kötél két végét a hónapja alatt hátravittem, hogy ha meghúzom akkor a vállai hátrafeszüljenek. Mögé lépek és a végeit keresztezem a háta mögött, majd a csípőjénél ismét előrehozom a kötelet, lábai között pedig visszavezetem utoljára és a nagyajkai között erősen meghúzom.

— azt elfelejtettem mondani, hogy maradj csöndben? — Lilybeth szisszenése zavarta meg a munkámat, így megkellett kérdeznem őt erről. Száját hirtelen befogta, és egyenletesen lélegzett az orrán keresztül. — ügyes kislány.

Kezeit végül hátrahúztam és befejeztem a kötözést. Mestermű.
Feje hátraszegve, kezei feszesen a hátának van simulva, mellei fájdalmasan düledeznek előre, széles terpeszre van kényszerítve.
Néz rám kéjjel teli szemekkel, némán könyörög, hogy érjek hozzá. Elélépek és felsegítem ülőhelyzetéből.
Ez a testtartás álló helyzetben nagyon fájhat neki, de ez is volt a célom.
Lehajolok puncijához és erős ütést mérek rá, nem törődve a helyzetével. Kiszalad a száján egy erőteljes hangos nyögés, ami a szervezetemre drogként hat.
A kötél jelen esetben nem engedi, hogy megujjazzam, de nem is tervezem egyenlőre.

— gyönyörű ez az új ruhád Lilybeth. Most kicsit beszélgetni fogunk rendben? — bólint, de nem beszél. — ügyes vagy. — megsimítom arcát egyik kezemmel, elterelve a figyelmét arról, hogy a másik kezem szabadon van, és ekkor a melle oldalára ütök. Összehúzza a szemeit, és mélyebben veszi a levegőt. Csurom nedv, nem is kell ezt látnom, innen szemmagasságból is érzem. Ha ügyetlen lettem volna, akkor elcsúszna alóla a kötél annyira el van ázva, de szerencsére mozgásképtelen ebben az erős szorításban.

Hátára fektetem, kezei maga alá szorulnak, ez borzalmas fájdalommal jár.

— ne ficeregj, mert kitud rándulni a vállad egy pillanat alatt. Élvezd a fájdalmat, ne megoldani akard. Nem tudsz szabadulni.

Igyekszik mozdulatlan maradni, én pedig elmosolyodok azon, hogy ilyen szófogadó.
Nyelvemmel szabad melleit izgatom, a hideg fém a nyelvemen bimbóit kőkeménnyé változtatják. Enyhén ráharapok az érzékeny területre, majd szívni kezdem.
Feje még mindig teljesen hátra van feszülve, nyakán az erek kezdenek orvosi szempontból tökéletessé ábrázolódni. Kapva az alkalmon, számat elemelem dús kebléről és gyengéd csókot hintek a nyakára, kitapintom a pulzusát és egy erős mozdulattal ráharapok. A hirtelen érzéstől megint mozogni kezd, így meg kell tartanom egy kézzel a fejét, nem akarom, hogy egy ilyenért kórházba kelljen vinnem őt.

— mégegyszer szólok, hogy ne ficánkolj. Bajt fogsz csinálni. Engedelmeskedj!

Szívni kezdem újra a nyakát és ez az érzés már számára sokkal kellemesebb. Itt is megjelölöm. Ahol csak tudom, ahogyan csak tudom. Csípőjét mozgatni kezdi, így a kötél súrlódik duzzadt csiklójához. Egyre szaporábban kezdi venni a levegőt, de nem hagyom, hogy elélvezzen. Gyorsan magunk közé nyúlok, és ismét rávetek a puncijára, de most határozottabban.

— csukd be a szemed. Azt akarom, hogy ne láss.

A biztonság kedvéért beragasztom a szemét, így teljes a sötétség.

— akarsz játszani Lilybeth? — intenzíven bólogat, engem pedig elönt a büszkeség érzése. Az agyamra megy ez a nő... — akkor játszunk.
Kimentem a konyhába, így erre az időre teljesen magára hagytam, had fokozzam az izgalmat azzal, hogy eltűnök.

A buli már ellaposodott, és mindenki ki volt ütve, eszméletlen nagy a káosz. Megszereztem, ami kell és visszatértem Lilybeth-hez. Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy fejét ide-oda forgassa és kezdje zavarni a helyzet.

— bízol bennem? Ne hazudj. — keresném a tekintetét, de a ragasztó miatt nem látom. Annyira alázatos. Annyira szeretem. Szeretem...

— bízom benned. — hangja komollyá válik, és jelenleg azt is elhinném neki, ha megpróbálná előadni azt, hogy szűz. Pedig én rontottam meg.

A fóliával, amit behoztam a konyhából, óvatosan egy réteget az arcára tekertek ügyelve arra, hogy elég feszes legyen, de alulról ha akar, akkor kapjon kevés levegőt. Lilybeth még most sem feszült be, így tudtomra adta, hogy bízik bennem. Nem szeretem. Szerelmes vagyok belé.

A mellette heverő gyertyát a kezembe veszem, meggyújtom, és várok, amíg kevés viasz nem képződik a peremén.

— tehát Lilybeth. Elmondom neked, milyen érzéseket adtam neked az elmúlt időszakban. — bólogat, de még nem tudja mi vár rá.
A forró viasz, ahogy a testére csöppen hirtelen összerándul, majd a fólia alatt kezd zihálni.

— már megmondtam. Élvezd. Ha a víz alatt működött a légzés kontroll, akkor itt is fog.
Tehát az első lecke.
— undor.— egy csepp
— harag. — egy csepp
— düh. — egy csepp
— félelem. — egy csepp
— vágy. — egy csepp
— gyötrelem. — egy csepp
— megaláztatás. — egy csepp
— vágyakozás. — egy csepp
— szeretet. — egy csepp
— szerelem. — utolsó csepp.
Minden egyes adag viasz a testét mozgásra kényszerítette, a légzése lassult. Élvezte. Annyira élvezte, hogy bepisilt.
— én is szeretlek Téged Lilybeth. Az enyém vagy, és mindig is az enyém maradsz. Szeretlek.

Ezután gyorsan lehúztam a fejéről a fóliát, kioldoztam a kötésből, és az akkorra már rászáradt viaszfoltokat lehúztam a bőréről, mielőtt teljesen ráégne.
Levegő után kapkod, sír, tombol, remeg.
Mielőtt még teljesen kiakadna azelőtt szép lassan beléteszem a farkamat és olyan érzékien dugtam meg, mint még soha senkit. Megérdemelte, kiérdemelte és ezt akartam...

Sziasztok! Mára ennyi, és remélem okoztam Nektek pár arcpirító pillanatot 🔞😘 kegyetleeeen