Attitűd | COMPLETED ✅

17.rész | Noah

Egyszerűen nem bírok betelni a látványától. Annyival természetesebb és szebb, ahogy izzadtan, koszosan és félelemittasan élvezkedik a kezemen, mintha kicsípve akár egy modellként viselkedne. Még mindig nem engedtem őt elélvezni, akartam, hogy elsőként ne én adjam meg neki ezt az érzést, hanem saját maga által élje át ez a függőséget. De sajnos túl sok minden történt ahhoz, hogy kedveskedjek. Itt egyedül az nem az enyém, amit én nem akarok magamnak.

Kicsavart testtel és lehunyt szemekkel érzi át, hogy milyen adrenalin löketen megy végig a kényszerítés miatt a teste. A fogságom rabja lett egyik pillanatról a másikra.

— nézz rám. — utasítom, de semmi reakció.

— Lilybeth, kértem valamit. — sajnos nem szokásom kétszer türelmesnek lenni, így állát megszorítottam és arcomat belenyomtam az övébe. Orrunk és homlokunk összeért, számra szapora leheleteket nyomott, szemei szikrát szórtak. Kettőnk vágyakozó és éhes nyögése töltötte be a hajnali órák által generált nyugodalmas csendet. Még a madár is elfelejtett csiripelni.

Lilybeth gyöngéd testét olyan könnyű volt felemelni, mintha egy üres dobozt vennék a nyakamba. Ez az üresség ma beteljesedik, és minden erőmmel azon leszek, hogy az élete hátralévő részében minden egyes nap, minden egyes órájában valamilyen módon eszébe jussak. Had törjem össze apró szilánkokra mindenét, hogy miután összeszedem, csak egy elgyengült, meglehetősen törékeny és vágyakozó lelket kapjak vissza.
Nem tagadom, eddigi tetteimmel már gondoskodtam róla, hogy egy életre megjegyezze a nevem, és minden bizonnyal ez így is lenne, de nekem ennyi nem elég. Ne az emlékeibe hordozzon, hanem a bőrén, a lelkébe, a szíve legkellemesebb és kellemetlenebb részébe, az illatokban engem keressen, hangomat ezer közül ismerje meg. Ilyen még senki iránt éreztem, ha egyáltalán éreztem bármit is idáig bárki iránt.

És bármennyire is a belső állatias, birtokló énem azt ordítja, hogy feszítsem szét a lábait, és dugjam meg itt helyben annyira, hogy a nyála is kifolyjon, és fojtogassam addig, hogy kezem lenyomata hetekig tündököljön a nyakán, ezt most félreteszem. Magamnak bevallom, hogy miatta.

— Tündérem, csak azért fogok ma este szeretkezni veled, hogy megmutassam, mennyire elcsépelt és romlott vagy. — tudatom álláspontomat az elgyengült elméjének.

— honnan fogom tudni, hogy mi a viszonyítási alap? — jaj de édes...

— egy szóval se mondtam, hogy ma csak olyat teszek a testeddel, ami egy igazi romantikus filmbe illik. — és elhallgattatom, mielőtt újra ilyen hülye kérdésekkel bombázna tovább. Egy kezemen megtudom számolni hányszor csókoltam meg nőt, és az elmúlt 5 év nincs is listázva, mivel ami nincs azt nem tudjuk nyilvántartani.

Végre kiszabadíthatom a fogságából a farkam, ami epekedik Lilybethért.
Hozzáérintem puncijához, hogy eloszlassam rajta nedvét, bár a combjához is dörzsölhettem volna. Mindene szanaszét ázott az izgalomtól.
Még egy utolsó mozdulattal gondoskodtam arról, hogy mindene sikamlós legyen, és gyengéden a farkamat a bejáratához igazítottam.
Fogalmam sincs hogyan tudtam volna megnyugtatni, hogy nem lesz elsőre kellemetlen, mivel ezidáig ilyesmivel sosem törődtem.

— nem lesz kellemes, de nem azért mert ez rossz. Ha vérezni fogsz az is teljesen természetes reakció lesz rendben? — Lilybeth mintha némasági fogadalmat tett volna. Csak hagyta, hogy irányítsam őt és sodródjon az árral.
Szép lassan becsúsztatom magamat belé, és a felénél leállok. Hát ez kibaszott szűk. Egy pillanatra elborult a piros köd a szemeim előtt. Még nekem is mély levegőket kellett vennem.
Lilybeth szája tátva maradt, pupillái rendellenesen kitágultak. Sosem voltam még ennyire szűk punciban, a legrosszabb rémálmom lebegett előttem, miszerint a két test összeférhetetlen egymással.