Attitűd | COMPLETED ✅

27.rész | Noah

     Szerintem eljött az a pillanat, amikor tényleg beszélnünk kell, és nem arra szabad gondolnunk, hogy mennyire kívánjuk a másikat. Ez sem elhanyagolható, de ennyi esemény után most nem ez az első.
     Leginkább azért, mert szeretném ismerni és tudni az érzéseit. Ha váltig állítja, hogy megbízik bennem, akkor ismernem kell minden egyes részét, tudom kell mit miért tesz, mi minek a következménye, hogy a szavai egyeznek-e a gondolataival, ha elkezd egy mondatot én be akarom fejezni. Képes vagyok ráhagyni a megmaradt lelkem minden egyes részét, hogy vigyázzon rá, és ha már neki nincs rá szüksége, akkor nekem sem.

— ugye tudod, hogy beszélnünk kell? – kezdeményezem elsőként a párbeszédet.

— biztosan vagy benne, hogy ez a legmegfelelőbb időzítés? – még mindig éber, de rettenetesen kifáradt. Úgy kb. mindene.

— most vagy megtörve, most foglak tudni újra összeszedni, ha nem hagyod akkor lent maradsz, és pont olyan érzéktelen senki leszel, mint én. – vallom be az őszinte érzéseimet neki.

— nem vagy érzéketlen. – aranyos a naivitása még mindig.

— de az vagyok. Csak engem te tudsz egyedül összerakni, ezért hiszel érző lénynek. Mit szeretnél tudni rólam? – meglepődik kérdésemen, égnek szalad a szemöldöke.

— adsz egy cigit? – megmosolyogtat kérdése, igazán aranyos, hogy fokozni akarja ezt a szart, ami már amúgy is benne van. Odanyújtom neki az én számban lévő égő cigarettát, amibe beleszív, de nem tudja hogyan kell letüdőzni. Mindegy is ez most.

— szóval? – teremelem vissza a témát hamar, amíg még tud koncentrálni, ugyanis nemsokára távozik a szervezetéből a kábítószer és szó szerint el fog ájulni.

— nekem te tanítottad meg, hogy az az érzés és vágy ami bennem lakozik az normális. Ezt te honnan tudtad meg? – szépen belekérdez a közepébe, így is kell ezt csinálni. Tényleg rengeteg dolgot tanítottam neki, de több viaszcseppel szerencsétlen testét már nem akartam tovább kínozni. Köztük van a kíváncsiság is.

— egyáltalán nem normális, hogy szolgalelkű vagy, és szükséged van arra, hogy irányítsanak, ahogy az sem normális, hogy élvezed az erőszakot ezt fontos tudnod. Szerinted én miért hazudok mindenkinek? Mert ez könnyebb, mint elmagyarázni, hogy ez számomra ugyanolyan lételem, mint a létezés. Kérdezz még, akarj megismerni.

— de nem válaszoltál a kérdésemre.

— majd később. Szóval?

— mitől vagyok én másabb, mint a többi lány? – megint szépen belekérdezett.

— egyrészt azért, mert az első perctől kezdve őszintén reagáltál mindenre, amit mondtam és nem az volt a célod, hogy megkaparints, sőt. Másrészt a vallásod iránti idióta elkötelezettséged elég bizonyíték volt arra, hogy mennyire képes vagy alárendelni magad valakinek/valaminek.

— honnan tudsz rólam ennyire sok mindent? — ez ciki lesz.

— bekameráztam a szobádat, és nagyjából mindent a házatokban. — ha már őszinteségi rohamom van, akkor vallanom kell.

— szórakozol?

Odanyújtom neki a telefonomat és megmutatom neki a szobáját, ahol résnyire nyitva hagyta az ablakot. Tudtam, hogy ez nem tetszik neki, dehát az élet nem kívánságműsor én pedig ritkán kérdezek meg valakit arról, hogy mi a véleménye.

— na de mitől voltál olyan biztos abban, hogy ez nekem kelleni fog?

— Lilybeth, kibaszott jól ismerem az embereket, és ne akard megtudni hány nővel volt már dolgom. Ezt az egészet én alakítottam magamban ki, és én tapasztaltam meg minden egyes dolgot, ami számomra jó.

— és Dexter meg Gallagher tudnak erről?
Esküszöm én próbálok komoly lenni vele, de hát hogy a picsába kérdezhet valaki ilyen aranyosan ekkora faszságot?

— Lilybeth ugye ez csak egy félig komoly kérdés volt? Sokkal magasabb fokon űzik ezt az iparágat, mint én.

— szóval ez köt titeket ennyire egymáshoz?

Hhhhh. Ideje színt vallanom. Összedörzsölöm a két kezem, és felkészülök életem legnehezebb perceire. Innentől nincs visszaút se így se úgy, se neki, se nekem.

— nem. Vagyis részben de, de mi nem ezért állunk ennyire közel egymáshoz. Tudod régebben még ennél is züllöttebb életet éltem, akkoriban ismertem meg a fiúkat az egyetemen. Elég hamar kiismertük egymást, és ráhangolódtunk a másikunkra. Mi tagadás, a legtöbb egyetemistához híven mi is buliról bulira jártunk, de ez nekünk nem volt elég. Eljött a pillanat, amikor az alkohol már nem csillapította az étvágyunkat. Azt mondhatom, hogy a drogozásba ők vittek bele, de szent meggyőződésem, hogy ezt teljes mértékig kordában tartom. A szex iránti érdeklődésemet kisebb koromban vesztettem el, nem okozott akkora örömet a monoton szex, mint ahogy azt egy normális embernek okoznia kellene. Az új dolgok kipróbálásához akkoriban fiatal voltam nagyon, így hanyagoltam. Egy szokásos napon elmentünk a fiúkkal bulizni, ahol egy lány véletlen orrbabaszott. Nem voltam magamnál, el voltam szállva. Drogot csúsztattam a szájába és megerőszkoltam egy wc-ben... —
Levetőt kell vennem. Sosem beszéltem még erről senkinek, és az emlékeimben annyira élesen táncol előttem...Haver gyere már, nem lélegzik.  Annyira tisztén emlékszem Dexter szavaira... — szóval én rosszul lettem miután megdugtam azt a szerencsétlent, és kirohantam. Dex már kint várt Gallagherrel, és bementek utánam, amíg én kimentem levegőzni. Pár perccel később Dexter rohant ki hozzám , hogy baj van, nem lélegzik a lány. Megöltük. – kiterítek Lilybeth-nek mindent amit kell, hogy tiszta legyek.

— és azután mi történt? – meglep, hogy nem sápad el ettől, hirtelen nem is értem miért.

— Gallagher apja húzott ki minket a szarból, és a szerecsének is köszönhetjük, hogy jelenleg nem a cellák mögött ülünk, ugyanis a nő kőrözött drogcsempész volt. A vesztét egy szerencsétlen kapudrog okozta, nem tudtam, hogy szar anyag van nálam. És ezért tárolom őket abba a dobozba – biccentek az éjjeli szekrényre – mert ezek tiszták, megkérdőjelezhetetlen a forrásuk.

— hogy mentetek túl ezen?

— sehogy. Nem beszélünk erről. Nem kétséges, hogy azóta számtalan balhéba keveredtünk, és bármit eldobnánk, ha segíteni kell a másiknak. De pont emiatt tartjuk egymáson a szemünket, hogy senki ne szállhasson el. Mégegyszer a történelem nem ismételheti meg önmagát.

— félnem kéne tőlük?

— egy cseppet sem. Életünk legnagyobb titkát és terhét megosztottam veled, és ezzel olyan védett személy lettél mindhármuk számára, hogy ha kell bármi áron megvédünk téged. Vedd úgy, hogy szereztél 2 legjobb barátot. Vagy 2 testvért. Mindegy, ahogy neked jó.

— és te?

— én itt leszek neked mindig, és sosem kell attól egy percig is tartanod, hogy elhagylak. Sosem akartam és sosem tudtam senkihez sem vonzódni sem kötődni, és képes vagyok megadni neked mindent, még azt is ami erőmön felül van, ha ezzel téged boldoggá teszlek. Az életem minden egyes pillanatát és percét neked adom, ha kéred. Viszont amit mondtam már, ha már sem a lelkem sem a szívem nem kell, akkor lőj fejbe.

— szeretlek Noah Lewis, és megígérem, hogy amíg csak bírom szolgálni foglak és odaadom neked mindenemet.

Ennyi bőven elég volt törékeny kis lelkének, aki ma a súlyom alatt megroppant. Biztosan tele van rengeteg kérdéssel még, viszont nem félek megválaszolni már neki mindent, amit csak tudni akar.
Lilybeth átkarolt, belefúrta az arcát a nyakamba, és szorosan megölelt. Pár perccel később a szorítása ellazult, és elaludt. Borzalmasan horkol...

Sziasztok! Úgy gondoltam kell egy kis beszélgetős sztori, hogy Noah teljesen ki tudja fejteni, amit érez ❤️ de még messze nem ez az összes, remélem várjátok a többit is❤️❤️