Attitűd | COMPLETED ✅

44.rész | Noah

      Utálom a csöpögős érzelgős beszélgetéseket, az annyira nem rám vall. A múltban egy-két csaj már bepróbálkozott ilyen kellemetlen dumával, gondolván, hogy majd emiatt teljesen megváltozom. És ez a baj. Hogy mindegyik megakart változtatni és azt akarta bebizonyítani, hogy a híres Noah Lewis-t ki lehet gyógyítani a függőségéből.
     Ha ez megtörtént volna, akkor minden bizonnyal én is apám oldala mellett okádnám a faszságokat a számból. Csak hogy engem nem lehet megvezetni. Egészen pontosan nem lehetett. Soha nem fogok lemondani az igazi énemről, mert Lilybeth ezt szereti igazán bennem. Az erőszakos, gátlástalan, kegyetlen, katonás énemet, aki kérdezés nélkül rommá kúrja őt.

...

Amikor újra kinyitom a szemem már minden bizonnyal reggel van. Ez furcsa. Teljesen megvoltam győződve arról, hogy Margaret és az a faszarcú apám beállítanak még éjszaka hozzánk. Lilybeth úgy horkol mellettem, hogy inkább gyorsan kikelek az ágyból, mielőtt befogom az orrát. Egy alapos orrmandula műtét ráférne, majd felvetem az ötletet Dexternek.

Elintézem a reggeli rituálét, szokásos kávé főzés, 2 szál cigaretta mellett megnézem nem keresett-e senki telefonon.
Hívásom nem volt, de meglepő módon apám írt egy sms-t.

09:20
John Lewis :
Fiam, átjönnétek ma? Nem akarunk balhézni, csak normálisan leülni beszélgetni.

14:38
Noah Lewis :
Ezt Lilybeth-el beszéljétek meg. Az a ringyó anyja kiakasztotta este.

14:40
John Lewis :
Fiam. Normalizáld magad kivételesen.

14:41
Noah Lewis :
Majd hív titeket, ha felkelt, tegnap széttörtem a telefonját.

14:44
John Lewis :
Gratulálok.

14:44
Noah Lewis :
Kösz. Csá.

Megyek felébresztem kedvesen Lilybeth-et, szólok neki, hogy hívja fel az anyját. Egy jókora pohár vízzel lelocsoltam, nem voltam biztos benne, hogy simogatásra felébred. Na meg persze ez volt izgalmasabb...

— Elmentek otthonról? — hirtelen felül az ágyba és dörzsöli a szeméből a vizet és az arcára rátapadt haját.

— Bocsánat, megbotlottam a küszöbbe. — szeretem ugratni.

— Gyengén kamuzol. — kiszáll az ágyból, belebújik az egyik ingembe és kicsoszog a konyhába. Olyan aranyos, szívesen visszarángatnám az ágyba, de ma dolgunk van.

— Anyád vacsorára vár minek. — közlöm szárazon.

— Micsoda? — hátrafordul értetlenkedve, egyből kinyílt a szeme.

— Jól hallottad. Ezért keltettelek. — megtámasztom a falat és figyelem Lilybeth-et, aki úgy mászkál a konyhában, mint egy lápi lidérc.

— Rendben. Van kedved kicsit játszani velük? — felül a pult szélére és szélesre nyitotta a lábaid. Csupán pár órája keféltem rongyosra és már újra követeli. Nem olyan régen el kellett bódítanom azért, hogy láthassam meztelenül. Mostanra elértünk egy olyan erős bizalmi kapcsolatot, hogy kérés nélkül bárhol és bármikor elémtárulkozik.

— Ez attól függ. Beavatnál? — közelítek felé miközben érzem, hogy kezd elborulni az agyam. Puncija kissé piros, a tapadókorongok helye is még szépen kirajzolódok.
Beférkőzök a lába közé és magam felé rántom őt. Forró nőiességét megéreztem a hasamon, ritmusosan dörzsölte hozzám.

— Ebben nem én vagyok a szakértő. Keverhetnél nekik valamit, amitől énekes madarakká válhatnának. — annyira szeretem. Annyira átvette a tulajdonságaimat, annyira olyan lett, mint én. Ez valami olyasmivel ruházta őt fel, ami nem kézzel fogható, nem írható le, nem lehet elmondani. Egyszerűen a bőröm alá bújt, és korlátlan ideig bérletet váltott ki magának.