Attitűd | COMPLETED ✅

15.rész | Noah

Figyelem! Kérek mindenkit, hogy akit az előző durvulások elrémisztettek, azok tekintsenek el ettől a résztől!!!

— nem hiszem el, hogy mindig minden szart mi takarítunk el utánad baszod.— meg se hallok ezt az ostoba prédikációt Gallagher-től.

— leszarom, nem tanácsadásért hívtalak, hanem hogy segíts visszatörni az orrát. — nézek haragosan rá, hátha felfogja, hogy nem erre van szükség.

Gallagher és Dexter mindig mögöttem vannak, nagyon sok balhéba keveredtünk már és mindig kihúztuk egymást onnan. Mondhatni, hogy szövetségünket egy élet is összekapcsolja.
     Miután kihisztizte magát egy hirtelen mozdulattal egy teljesen rendellenes hang kíséretében O'Donnell orrát visszatörte eredeti állapotába. Buzi rossz hangja volt, nemsokára szépen be is fog lilulni.

— add ide az etanolt. — nyújtom ki egyik kezem, a másikkal egy helyben tartom a fejét.
Nem sajnáltam a rohadéktól, szétlocsoltam az összevert képén a jellegzetes szagú folyékony oldószert, aminek a következtében rögtön abba maradt a vérzés. Ha ébren lett volna megőrült volna a csípő érzéstől.
Össze kellett ölteni, leginkább azért, hogy ne itt vérezzen el és ne mondja bárki azt, hogy cserben hagytam, pedig megérdemelné. Le is köpném azért, amit tett Lilybeth-tel. Apropó Lilybeth.

— jól van? — érti Gallagher a célzást, bólint.

— zaklatott. Azt nem mondtad, hogy arra is megakarod tanítani miként kezeljen egy támadást.

— azt hiszed ez szándékos volt te fasz? — nézek rá szúrós és dühös tekintettel.

— nem azt mondom haver, de a te dolgot lett volna vigyázni rá és ahelyett, hogy győzködted volna magad, hogy írtózol a csajtól, ahelyett észre kellett volna venned O'Donnell szándékát. Szikrázott a szeme, amikor Lilyre nézett. — sokkol az őszinteségével, szeretném ha nem lenne ilyen piszkosul igaza.

— ha prédikációra lenne szükségem, akkor a szüleimet hallgatnám. Végeztünk, menjünk innen. — intek a fejemmel a kijárat felé, és mégegyszer belerúgunk mindketten a földön nyugvó szarkupacba.

Kiakartam már menni innen, nagyon rossz érzés kerített a hatalmába, és nem akartam mást, csupán megtudni, hogy Lilybeth rendben van-e. Tudom, hogy ez most nehéz lesz neki és összeomlott teljesen. Ha percekkel később jövök, akkor.... Bele se gondolok, mert visszamegyek és tovább verem azt a faszt.

Sietősen szedtük a lábunkat, egyből az udvarra mentünk, tudom, hogy kell neki a levegő. Kezdem kiismerni a reakcióit.
     Lilybeth látványa szívfacsaró volt. Ott ült Dexter vállán sírt, és ez bennem nagyon sok indulatot kezdeményezett.
Először is. Hagytam, hogy bajba kerüljön, és hiába igyekeztem a szart megoldani, mégsem voltam ott.
Másodszor. Vissza kell fognom magam, hogy ne zúzzam szét a legjobb haveromat, amiért a vállát simogatja.
Harmadszor. Fel kell dolgoznia, hogy megakarták erőszakolni, és biztosítanom kell arról, hogy itt vagyok. Mert itt akarok lenni neki. Bízhat bennem, mert megígértem neki. És ma akármennyire is padlón van fel fogom állítani.

— gyere velem. — nyújtom át mindkét kezemet, amikor közelebb lépek hozzá. Valószínűleg úgy is kidobta volna ezt a kihívó ruhát, de szörnyű volt látni, hogy szét van szaggatva, vállai pirosak a rángatástól, arca tele van horzsolásokkal, selyemszerű haja most kócos és gubancos, alapsminkje teljesen el van kenődve.
Nehéz szemekkel néz rám, arca csak úgy csillog, mint az égbolt. Harag, de mégis bizalom sugárzik belőle. Nem akarom őt sem és magamat sem álltatni, de kivételesen tényleg nem tudom leplezni nyugtalanságomat.
Zihálva veszem a levegőt, mellkasomat mázsás súly terheli, arcom vérzik, ahogyan a kezem is, amivel idáig nem törődtem, ingemről pár gomb leszakadt, hajam még mindig az arcomba lóg csapzottan.