Három Lépés III. - Ütközőpálya és megújulás

Egy kislépés

A zuhanás szinte azonnal véget ért, Harmadik életének mégis talán a leghosszabb és legkísértetiesebb élménye volt. Egyenesen horrorisztikus. Annak elleniére is, hogy valahol félúton furcsa érzése támadt. Mintha láthatatlan erőd vette volna körül. A törmelék, ami addig vele zuhant, gömb alakban eltávolodott tőle. Leírhatatlan hatalom taszította körülötte. Kétség sem férhetett hozzá, hogy Bastion abból, ahogy kétségbeesetten a nevét kiáltotta, tudta, komoly baj lehet, ezért valami bivaly erős védelmet küldött rá.

Harmadik egyébként épp csak megkönnyebbült a zuhanás közben, aztán már földet is ért, és a megérkezés egyáltalán nem lett jó élmény. Hiába Bastion védelme, ami megakadályozta, hogy a nyakába szakadjon a torony, attól még iszonyatosan megütötte magát. Nyögve ült fel, végigtapogatta a tagjait. Amennyire meg tudta állapítani, nem tört el semmije. Ez persze nem jelentette azt, hogy nem érezte úgy magát, amint akit épp az óriások talpa alól rángattak ki.

– Mire vársz még, haver? – dörrent a fülébe a mágus. – Mássz ki onnan, hogy az istenek áldjanak meg! Amíg te ábrándozol, a többieket kevésbé tudom védeni!

Simon megdörzsölte hasogató halántékát. Kissé kóválygott a feje. Nem gondolta volna, hogy ilyen erős védelemmel is ennyire bele tud szédülni egy keményebb földetérésbe. Mindenesetre feltornázta magát álló helyzetbe, és közben remélte, hogy Bastion nem a közös csatornán mindenki füle hallatára hordta le. Az meg sem fordult a fejében, hogy neki a pánik hatására sikerült minden társa fülébe beleüvöltenie.

Harmadik körbefordult a gömb védelmében. Nem tudta, milyen mélyen lehet a romok alatt, de nem tűnt sem stabilnak, sem bíztatónak az a halom tégla és beton, ami a mágiagömböt körülvette. Lépett egyet, csak úgy, valamelyik irányba. Így eltemetve, azt sem tudta volna megmondani, mi merre van. Az ő előrehaladásával megegyezően a gömb is előre mozdult, maga előtt lökve a törmeléket. Az instabil halom vészjóslóan morajlott a feje fölött.

– Még is hogy kéne kijutnom innen? – kérdezte Bastiont bizonytalanul.

– Mi van? – értetlenkedett a mágus saját csatornájukon. – Ennyire beverted a fejed, basszus?

– Nagyot lehet ám esni olyan magasból... – védekezett némiképp kótyagos fejjel Harmadik.

Bastion azt a hangot hallva megdöbbent. A hatalmával a zuhanást nem nagyon tudta tompítani, csak azon tudott segíteni, hogy Harmadik ne zúzódjon halálra a torony romjain. De most, hogy beszéltek egyértelműen zavartnak tűnt, ami nem jelentett jót.

– Figyelj rám, oké? – próbálta akkor jobban magára vonni a figyelmét. – Amíg a gömbben vagy, nem lesz bajod. A puskád nálad van? Ha kijutottál, nem fogsz tudni visszamenni érte, ha a romok alatt felejted.

Simon megtorpant. A puska nem volt nála. Csak a két pisztoly. Körülnézett. A háta mögött meglátta a tust. A fegyver csöve kilógott a mágikus gömb alól. Visszarohant érte. Ahogy felrántotta a földről, elvesztette az egyensúlyát, és hátra repült, a gömb pedig ugyanakkora távot tett meg körülötte.

Majd a torony addig stabilnak hitt része iszonytató robajjal omlani kezdett. Harmadik ijedten kuporodott le, két karját szorosan a feje köré fogta, hogy megvédje magát a leomló romoktól. Beletelt pár pillanatba, mire felfogta, biztonságban van, és semmi sem fog a nyakába szakadni. Megkönnyebbülve emelkedett fel, és akkor meglátta a gyártelep halovány fényeit egy szűk résen át.

– Kint vagy már? – érkezett a fülébe Bastion sürgető hangja. – Egy másik csapatot is meg kell védenem. Tűz alatt vannak, de épp lefoglalod a hatalmam nagyrészét...

– Fél percet adj még! – kiáltotta neki teljesen kitisztult fejjel, miközben a rés felé vetődött.

✨✨✨✨✨