Las Puertas de Infierno

3.

Ana

- Ana, megérkeztünk - szólongatott Joe.

Kinyitottam a szemem és próbáltam magam betájolni. A villa negyedben voltunk, mindenhol drága házak és drága autók álltak.

- Köszi, Joe. Csak pihentettem a szememet - néztem rá kedvesen.

- Hát persze - vigyorgott. - Elhiszem, hogy fáradt vagy. Ötkor mentél haza és ma melóznod sem kéne. Miért vállaltad? - nézett rám kérdőn.

- Szerinted? Mollynak még nem fizettem ki a bérét, és van még néhány csekkem. Szerinted én nem lennék szívesebben a gyerekeimmel? - csattantam fel.

- Bocs, Ana. Tudom, hogy nehéz, de te nagyon jól kezeled ezt az egészet - hajtotta le Joe a fejét.

- Nincs semmi baj. Te se haragudj, csak kicsit fáradt vagyok.

- Hogy vannak a gyerkőcök? - kérdezte Josh, hogy oldja a feszültséget.

- Jól - mosolyodtam el. - Lexy ma elvitte őket a játszótérre. Ne tudjátok meg, hogy néztek ki, amikor haza értek.

A fiúk felnevettek. Egyszercsak egy ismerős alak jött ki a házból.

- Ez Sergio Ramos villája - állapította meg Josh.

- Erre most már én is rájöttem.

A fiúk kiszálltak, Josh kinyitotta az ajtót és kisegített. Mire kiléptem, Ramos már ott állt előttem.

- Ana, hát újra találkozunk - nevetett rám a gyönyörű barna szemeivel. Be kellett ismernem magamnak, hogy valami megfogott ebben a férfiban. Sármos volt, ezt tudta is magáról. Kezet csókolt, mire nekem apró pillangók kezdtek keringőzni a hasamban.

- Gyönyörűbb vagy, mint amire emlékeztem.

- Sergio, a végén még zavarba hozol - kuncogtam fel, miközben elpirultam a bókjától.

Lekezelt a fiúkkal.

- Hol van a buli? - kérdezte Joe, zavartan nézett szét az utcán. Most, hogy felhívta rá a figyelmem, én is körül néztem, de nem láttam sehol bulira utaló nyomokat.

- Egy utcával lejjebb van - közölte velünk a védő. - Szeretném, ha velem jelennél meg, és engem irigyelne mindenki - kacsintott rám.

- Oké, de gyalog vagy kocsival menjünk? - néztem rá kérdőn.

- Ha nem gond, akkor a ti autótokkal.

- Egyértelmű - mondták egyszerre a fiúk és kinyitották nekünk a hátsó ajtókat. Miután beszálltunk, Sergio elmagyarázta, hogy merre is kell mennünk. Tényleg nem volt messze. Már távolról lehetett látni, hogy hatalmas buli van készülőben. A ház előtt parkoló autók összértéke, az én éves bevételemmel vetekedett, és jobban megnézve nagyon kevesen jöttek kocsival.

- Itt vagyunk - szólt a focista, és miután kiszálltam, a karját nyújtotta felém, amit elfogadtam. Két testőröm próbált észrevétlenül követni minket, de ez a kinézetüket tekintve lehetetlen volt. Bent rengeteg idegen arc fogadott és mind minket nézett. Ilyenkor jól jött, hogy megszoktam az idegen tekinteteket és csak kicsit jöttem zavarba.

- Ana? - hallottam meg egy ismerős hangot, majd megláttam a hozzá tartozó bongyor fejet is.

- Marcelo - nevettem rá. Adtam neki két puszit, míg ő csak értetlenül nézett rám. Nagyon megszerettem ezt a bohóclelkű srácot.

- Hogy kerülsz ide? - nézett még mindig döbbenten rám.

- Velem van - húzta ki magát Ramos, mire furán néztem rá. - Ő az én ajándékom Ikernek - kacsintott rá Marcira.