Las Puertas de Infierno

81.

Ana

Arra ébredtem, hogy melegem van. Valami nem stimmelt velem. Ijedten nyitottam ki a szemeimet, hogy aztán körül nézve rájöjjek, nem a saját ágyamban fekszem. A fura érzés, ami miatt felébredtem nem akart elmúlni és mikor már teljesem kiröppent az álom a szememből, rájöttem, mi is zavart ennyire. Egy nekem nyomódó test árasztotta felém a hőt. Kimi! Kapcsoltam azonnal. Rémülten éreztem meg magamon a finn pilóta karjait, amik mint valami abroncs, úgy ölelték körbe a testemet. Megpróbáltam lefejteni magamról a kezeit, de nem igazán sikerült, mert csak még jobban magához húzott. A méregtől felbátorodva löktem le magamról a karját amire csak egy hangos horkantás volt a válasz. Az ágy felé fordultam és szemügyre vettem a férfit. Szinte semmit sem változott az évek alatt. Szőke tincsei kuszán keretezték az arcát. Ajka picit elnyílt és férfias morgást adott ki magából. A derekára csúszott takaró alól kilátszott a kidolgozott felsőteste. Közel sem volt olyan izmos, mint Cris. A portugál olyan volt hozzá képest, mint egy görög szobor. Miket is gondolok? - kaptam a fejemhez hirtelen. Miért hasonlítom őket össze? Elkaptam róla a tekintetemet, majd a bőröndömhöz léptem és tiszta ruhát vettem elő. Halkan csuktam be magam után a szoba ajtót, nehogy felébresszem a pilótát. Az este mutatott fürdőbe mentem és néhány perc alatt rendbe szedtem magam. Következő utam a gyerekeimhez vezetett. Megnyugodva néztem végig rajtuk. Látszott, hogy a hosszú út kifárasztotta őket, mert még mindig mélyen aludtak. Mosollyal az arcomon indultam el a konyha felé, ahol a ház úrnője már szorgosan készülődött.

- Jó reggelt! - köszöntem zavartan.

- Neked is Ana - mosolygott rám a nő. - Ilyen korán?

- Korán? - néztem a konyha falát díszítő órára. - Már tíz is elmúlt.

- Igaz, csak tudod nálunk mindenki szeret sokáig lustálkodni - kacsintott rám.

- Vettem észre - mosolyodtam el halványan.

- Kávét vagy teát?

- Teát, de megcsinálom én - álltam volna fel, de a vállaimnál fogva lenyomott.

- Te csak pihenj! A fiam eddigi elmesélése alapján sokat dolgozol, hogy eltartsd a gyerekeket.

Piros arccal ültem miközben tekintetemet az asztalterítő rénszarvasos mintájára szegeztem. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyit mondhatott el a finn a munkámról és rólam.

- Bocsáss meg, nem akartalak zavarba hozni - tette le elém a bögrét, amiben már ott gőzölgött a teám. Kihúzott egy széket és leült velem szemben.

- Mennyit mesélt? - néztem a szemébe, mert közben rájöttem, hogy semmi szégyellni valóm nincs.

- Nem sokat. Mikor felhívott össze-vissza beszélt majd közölte, hogy van két gyereke. Azt hittem hülyéskedik, vagy olyan részeg, hogy azt sem tudja mit beszél, de aztán rájöttem, hogy igazat mond. Azt is elmesélte, hogy megfenyegetett amire én közöltem vele, hogy ha haza jön egy hatalmas pofon fogja várni.

Akaratlanul is elmosolyodtam ahogy elképzeltem a jelenetet.

- Kedvesem - tette kezét az asztalon nyugvó kezemre. - Szeretnék rólad többet tudni - mondta kedvesen, mire összerezzentem. Nem tudtam, hogy hogy fogja fogadni a történetemet. Mintha látta volna az ettől való félelmemet, megszólalt. - Én nem foglak semmiért sem felelősségre vonni vagy lenézni. A te életed és csak te tudhatod, hogy min kellett keresztül menned az évek alatt. Én csak... - lábadtak könnybe a szemei és ettől nekem egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomban. - Szeretném, ha tudnád, hogy rám mindig számíthatsz, akárhogy is alakul ez a dolog köztetek a fiammal. Azt hiszem, így tudom a legjobban meghálálni neked, hogy megajándékoztál két ilyen gyönyörű unokával.