Las Puertas de Infierno

27.

Ana

Fáradtan terültem el a nappaliban. Ezt a hetet végig dolgoztam, mivel Karolina a váltótársam megbetegedett. Nem is baj, mert így lesz pénzem és a fiúk hiánya sem tűnik fel annyira. Már hét napja, hogy elmentek. Iker, Marcelo és Sergio szinte naponta hív. Nehéz nekik az átállás. Annyira megszoktam, hogy valamelyikük itt sertepeltél nálam, hogy már hiányoznak. Roni is felhívott a héten minden áldott nap, de ők most a nővérénél vannak Madeirán. Azt ígérte, hogy mára hazaér és együtt nézzük meg a meccset. Ma van a nyitó mérkőzés, Brazília-Japán. Már reggel küldtem egy sm-t Neymarnak és Marcelonak, amiben sok szerencsét kívántam nekik.

Élveztem egy kicsit a semmittevést, hiszen egész délelőtt főztem, takarítottam, mostam és készültem az estére. Nico és Lina a keresztanyjukkal mentek cukrászdába. Ja és persze Mesut Özillel, aki a buli óta együtt van Lexyvel. Nem kellettünk mi ehhez a kapcsolathoz, megoldották ők maguktól is, aminek mindenki örült. Főleg a két érintett.

Lehunytam a szemem és megpróbáltam lazítani, de abban a pillanatban csengettek. Feltápászkodtam és ajtót nyitottam. Cris volt az a kezében egy alvó Juniorral.

- Szia - suttogta.

- Szia - mosolyodtam el. - Gyere beljebb!

- Köszi. Hova tudnám letenni? - nézett a kisfiúra.

- Megmutatom - felvezettem a szobámba és Cris letette az ágyamra. Betakargattuk, majd visszaérve a konyhába, beszélgetni kezdtünk.

- Most értetek haza?

- Igen, de nem akartam egyből a saját házamba menni, mert már hiányoztál - nézett rám a szép barna szemeivel.

- Ti is hiányoztatok nekem - nevettem fel. - A fiúk meg még hiányoznak is - sóhajtottam.

- Beszéltél velük?

- Minden nap. Nincs olyan, hogy elfelejtenének hívni. Hol Iker, hol Marcelo és Sergio van hogy naponta kétszer is. Rosszabbak, mintha a szüleim lennének.

Cristiano felnevetett.

- Pedig úgy hallottam, hogy két bátyád is lett hirtelen.

- Ne is mond, Iker és Marcelo azóta csak Húginak szólít. El ne mond nekik, de imádom ezt a becenevet - kuncogtam. Ránéztem Crisre és láttam, hogy nagyon pislog az edényeim felé.

- Éhes vagy? - kérdeztem rá.

- Nagyon - nevetett fel. - Már alig vártam, hogy újra ehessek a főztödből.

- Akkor nem is én hiányoztam, hanem a kaja - játszottam a sértődöttet.

- Te is, nagyon. Hidd el, de mióta beléptem a lakásba, azóta érzem ezt a jó illatot és majd megveszek érte.

Neveti kezdtem, majd elővettem egy tányért és szedtem neki egy hatalmas adag zöldséglevest. Öröm volt nézni, ahogy lapátolja befelé.

- Te nem eszel? - kérdezte két kanál között.

- Kösz, de én főzés közben elteltem vele - ingattam a fejemet.

- Pedig rád férne pár plusz kiló - nézett végig rajtam, amitől nekem furcsamód melegem lett.

- Cris, soha ne kritizáld egy nő alakját - csaptam nyakon zavaromban, mire nevetni kezdett.

- Nem kritizáltam, csak jeleztem, hogy féltelek, nehogy valami bajod legyen - nézett rám boci szemekkel és elém tartotta a tányérját. - Kaphatok még?

- Cristiano Ronaldo, te egy éhenkórász vagy - töltöttem meg újra a tányérját. Amikor azt is eltüntette, akkor vettem elő a palleját.

- Ez nem ér! - nézett rám. - Teljesen el fogok hízni, ha így folytatod - tett szemrehányást, de azért jól megszedte a tányérját. A felénél járhatott, mikor meghallottuk Junior hangját.