Las Puertas de Infierno

18.

Ana

Fél órája fel-alá futkosok, hol egy rózsaszín, hol egy halványkék pólóval a kezemben.

- Lexy segíts! - néztem a barátnőmre könyörögve. - Melyik? - mutattam neki a két felsőt.

- A kék, de Ana mi van veled? Csak ebédelni mész egy barátodhoz és a családjához.

- Igazad van - roskadtam le az ágyamra. - De nem akarom, hogy topis anyukának nézzek ki.

- Hát annak nem fogsz soha. Ha most keltél volna fel az ágyból, akkor is szuperül festenél - öntött belém lelket.

- Köszönöm Lex, ez most nagyon kellett nekem, mert mindjárt megőrülök - lassan beszívtam, majd kifújtam a levegőt. Ezt megismételtem egy párszor. Végre lenyugodtam és szépen elkészültem. Egy sötétkék farmert és hozzá a kék pólót vettem fel. A hajamat kontyba csavartam össze, hogy ne zavarjon. A sminket hanyagoltam. Kényelmes tornacipőt húztam a lábamra.

- Kész vagyok - mondtam megkönnyebbülve.

- Mi is anya - jelentették ki a kicsikéim.

- Juni ajándékát eltettétek? - kérdeztem tőlük.

- Igen, nálam van - mutatta Lina, hogy a plüss kisautó jó helyen van.

- Akkor nincs más hátra, mint előre - fújtam ki a levegőt. Lexy csak nevetve nézett rám, majd elindult az ajtó felé.

- Jöttök? - kérdezte.

- Persze - válaszolt Nico és már ott is volt a barátnőm mellett. Soha nem mulasztotta volna el a kocsikázást. Lexy rendes volt velem, mert felajánlotta, hogy elvisz és ha kell értünk is jön később.

- Lassan nekem is vennem kéne egy autót, mert már zavaró, hogy mindig valakit meg kell kérnem rá, hogy vigyen el - gondolkodtam hangosan. Bár nem tudom, hogy hogyan fogom megoldani, de majd csak sikerül.

- Engem nem zavar, ha furikáznom kell titeket. Addig is veletek vagyok - mosolygott Lexy.

Hamar megérkeztünk Crissékhez. Mikor kiszálltunk és körülnéztem, akkor jöttem rá, hogy Roni, Sergio szomszédja. Mikor Iker bulijába mentünk, akkor már jártam itt. Elköszöntem barátosnémtól, majd kézen fogtam a gyerekeket és a kapuhoz lépve becsöngettem. Míg vártam, hogy kinyissák a kaput, valaki ránk köszönt.

- Hola, Ana! Sziasztok pockok!

- Hola... - fordultam meg -, Sese! - mosolyogtam rá. Tehát tényleg szomszédok.

- Hát ti?

- Dolores meghívott minket ebédelni.

- Szia, Sergio - köszöntek az ikrek is kisebb fáziskéséssel.

- Az jó, Dolores finomakat főz - nézett rám áthatóan. - Na nem olyan istenit, mint te, de azért megjárja.

- Sziasztok! - nyitotta ki a kaput Cris. Megölelt, majd adott egy puszit, amin elcsodálkoztam. Lepacsizott a gyerekeimmel és csak utána fordult a csapattársához.

- Sergio - biccentett neki, majd kezet fogtak.

- Cris - tett ugyanígy a védő is.

Ezeknek meg mi bajuk? - morfondíroztam magamban.

- Gyertek, mert anya és Juni már nagyon vár titeket - invitált beljebb.

Nem akartam bunkó lenni, így elköszöntem Sergiotól és adtam neki egy puszit. Elmosolyodott.

- Akkor a holnap este áll? - kérdezte meg.

- Persze - válaszoltam neki és nem tudtam, hogy miért néznek egymásra ennyire mogorván. Rákérdezni sem tudtam, mert Roni már terelt is befelé minket. Az udvar hatalmas volt, de a ház... Hát a mi lakásunk legalább háromszor belefért volna. A berendezés nagyon ízléses volt.