Las Puertas de Infierno

65.

Ana

- Cris, Sergio! Ezt nem hiszem el - morogtam magamban. Két órája készülődnek a fürdőszobában, rosszabbak, mint a lányok. Még nekem is elég volt egy óra. - Gyertek már mert elkésünk! - kiabáltam fel nekik a lépcsőaljáról miközben idegesen néztem a falon lévő órára. Mióta ismerem őket egyszerűen képtelen vagyok bárhova is időben odaérni, ha velem vannak.

Lábdobogást hallottam fentről így odakaptam a fejem. A két idióta egymást lökdösve próbált lejutni a lépcsőn miközben jókat röhögtek.

- Örülök, hogy ilyen jó kedvetek van, de ideje lenne végre elindulnunk - pirítottam rájuk.

- Ne morcoskodj szépségem! Két ilyen pasira érdemes várni - nevetett rám Cris és végig mutatott magukon.

- Ne durcizz drága Ana, mert csúnya ráncos lesz tőle a bőröd - lépett mellém Sergio és egy puszit adott az arcomra. Imádom ezt a két srácot, de tényleg. Egyszerűen nem tudok rájuk haragudni.

A két focista megindult a bejárat felé majd Cris vigyorogva vissza nézett rám.

- Gyönyörűm nem jössz? Még a végén elkésünk - pacsizott össze röhögve Sesével. Szemforgatva követtem őket.

Az étterem előtt, ahová a díjátadót szervezték rengeteg fotós állt. Miután kiszálltunk az autóból Sergio és Cris közre fogtak és úgy vezettek végig a firkászok sorfala előtt. A vakuk villogásától már alig láttam. Kérdések ezreit zúdították a fiúkra, akik néhányra válaszoltak is. Mikor a személyemet firtató kérdések kerültek előtérbe, diplomatikusan terelték a témát. Aztán végre bejutottunk. Körbenéztünk, hogy hol találjuk a többieket, majd elindultunk egy kisebb társaság felé. Közben Sergio a fülembe suttogott.

- Még mindig nem szokták meg, hogy egy angyal járkál köztük - nevetett az engem bámulókon. - Most is kikerekedett szemmel néznek rád.

Felnevettem a hülyesége hallatán és megálltam Ikerék előtt.

- Sziasztok - köszöntünk egyszerre. Ahogy körbe néztem, szemeim megakadtak egy olyan jeges tekinteten, amivel soha többé nem akartam találkozni. Egy másodpercre megijedtem, de sikerült gyorsan rendezni az arcvonásaimat.

- Ana, ő Kimi, ő pedig Fernando - mutatott be minket egymásnak a kapusok gyöngye. - Kimi, Fernando ő pedig Anabell a mi kabalánk - mosolygott rájuk.

- Khm, khm - köszörülte meg a torkát Roni, mert ő semmiből sem szeretett kimaradni, így végül ők is be lettek mutatva egymásnak.

Meglepetésemre Alonso elkapta a kezemet és megcsókolta. Sablonos bókokkal próbált levenni a lábamról, de hiába. Zavart voltam, mert végig magamon éreztem a jég kék tekintetet.

- Fiúk, le kéne ülnünk, mert kezdődik a gála - jött oda hozzánk egy szőke, kék szemű fiú. Amikor meglátott még a szája is tátva maradt, amin muszáj volt kuncognom.

- Ö,ö...Sebastian Vettel - mutatkozott be miközben egy szégyenlős mosoly suhant át az arcán. Elfogadtam a felém nyújtott kezét és én is megmondtam a nevem. Körbe néztem és azonmód megsürgettem a fiúkat, hogy foglaljuk el a helyünket, mert már csak mi álltunk. Elsétáltunk az asztalunkig, ahol Neymar és Marcelo kitörő lelkesedéssel fogadott. Magamban hálát adtam az égieknek, hogy a pilótáktól messze kerültünk.

Megkezdődött a műsor ahol a bájos mosolyú kisfiú lett az év sportolója.

- Na ne már, hogy ez a ficsúr jobb bármelyikünknél - morgolódott mellettem Neymar.

- Nézz oda, ha nem lenne a füle, körbe szaladna a szája a fején - dohogott Marcelo is.

- Fiúk! Fiúk, csak nem féltékenyek vagytok? - néztem rájuk kérdőn.

- Nem, dehogy csak már megint ez a nyálasképű a kitüntetett - hőbörgött Cris.

- Drága egyetlenem - néztem rá pajkosan - ha te kaptad volna a díjat akkor is ezt mondanák - világosítottam fel. A többiek felröhögtek mellettünk.

- Most miért vagy ilyen gonosz velem? - pislogott rám a portugál kiskutya szemekkel.

- Azért, mert nem felejtem el a két órás készülődéseteket.

- Ezt megérdemeltem - mosolygott rám, de nem az igazi CR7-es mosollyal. Rá akartam kérdezni, hogy mi a gond, de ekkor Sergio felállt és a kezét nyújtotta nekem.

- Hercegnőm, szabad egy táncra?

Most esett csak le, hogy már vége a vacsorának, szól a zene és egyre többen táncolnak. Nem kérettem magam, Sese kezébe csúsztattam az enyémet és elindultam vele. Imádtam táncolni és ezt ma este be is kellett bizonyítanom, mert az egész csapat felkért. Néha egy-két ismeretlen is megállt és lekért a partneremtől, sőt még a pilóták közül is megtáncoltattak páran. A végére nagyon elfáradtam, de senkit nem akartam megbántani. Mikor végre leültem, hogy pihentessem a lábaimat, Marcelo egyszerűen összekent tejszínhabbal. Nem maradtam adósa, csokikrémmel dekoráltam ki az arcát. Cris a nagy bolondozás közben már megint kétértelmű megjegyzést tett, de mivel nem akartam bonyodalmat, így viccesen szóba hoztam Irinát. Az állam a földön koppant, mikor elmondta, hogy szakítottak, de mire megkérdezhettem volna, hogy mi történt, már olyan valaki állt előttem, akit egész este kerülni akartam.

- Anabell, velem még nem táncoltál. Szabad? - kérdezte tőlem rekedtes hangján. Tanácstalanul néztem a portugálra, aki megígérte, hogy majd megbeszéljük az Irinás dolgot. Kénytelen, kelletlen elindultam Kimivel a parkett felé. Ahogy magához húzott éreztem, hogy nagyot szippant a hajam illatából. A szívem veszettül kalapált a tudattól, hogy az az ember tart a karjai közt, aki miatt néhány éve tönkre ment az életem. Próbáltam nem túl mereven táncolni, bár az érintése visszás érzéseket keltett bennem.

- Irigylem a barátaidat - lepett meg a mondatával.

- Miért?

- Mert minden nap egy ilyen gyönyörű nőt csodálhatnak - villantott rám egy ezer wattos mosolyt. - Kérdezhetek valamit? Melyikük a párod?

Elhűlve néztem rá. Áhá, tehát innen fúj a szél? - vicsorogtam magamban. Feltérképezi a terepet.

- Egyikük sem. Nincs senkim - válaszoltam az igazsághoz hűen.

Egy misét mindenféleképpen megért volna a tekintete, ahogy felfogta a szavaim jelentését.

- Hogy-hogy? - bukott ki belőle. - Jaj, bocs. Ha nem akarod, ne mond el csak nehéz elhinni, hogy egy ilyen csodálatos nőnek nincs senkije - adta elő magát.

Legszívesebben képen töröltem volna, de visszafogtam magamat. Még hogy nincs senkim? - jutottak eszembe a gyerekeim, majd a barátaim akiknek nagyon sokat köszönhettem. Végül elsuttogtam egy olyan mondatot, ami már évek óta kikívánkozott belőlem.

- Nem bízom a férfiakban, mert egyszer az egyikük összetörte a szívemet.

- Egy igazi idióta volt - meredt az arcomra. - Én biztos nem engednék el egy ilyen nőt, ha már az enyém.

A gyomrom felfordult és nem tudtam visszafogni a gúnyos nevetésemet. Mindig is a nagy szavak embere volt, de én már nem dőlök be neki. Éreztem, hogy most lett elegem belőle és ha nem akartam lelepleződni, ott kellett hagynom. Gyorsan kimentettem magam és elléptem tőle, de nem tudtam megállni, hogy a vállam fölött ne szóljak vissza a meghökkent finnek.

- Köszönöm a táncot - vetettem oda neki és kisebb megelégedés töltött el mikor láttam rajta, hogy nem egészen érti mi is történik most.

Visszasiettem a fiúkhoz ahol összeszedtük a csapatot. Cris aranyos volt engem vitt el először a munkahelyemre, mert ma még várt rám egy éjszaka a Pokolban ahol végig gondolhattam, hogy miért bukkant fel váratlanul életem megkeserítője.