Las Puertas de Infierno

73.

Ana

Mindenkit felhívtam, akit fontosnak tartottam és a barátomnak gondoltam. Nem is hittem volna, hogy ilyen felszabadító érzés megszabadulni egy titoktól. Sajnos Sergio nem tudott eljönni, mert látogatóba ment a szüleihez, de azt ígérte holnapra hazaér és akkor beszélünk.

Hogy lekössem magam a többiek érkezéséig, neki álltam főzni. Reméltem, hogy az legalább elvonja a figyelmemet az idegességemről, de Cris tett róla, hogy más is elvonja. Édes csókjainak köszönhetően majdnem odaégettem az ételt. Éppen egy újabb csók közepén tartottunk, Cris keze már a pólóm alatt járt, míg én a gerince mentén simítottam végig, apró nyögéseket kicsalva belőle, mikor csengettek.

- Porra! - káromkodta el magát a portugál, mire nevetve vállba csaptam, majd rendbe szedtem magamat és elindultam ajtót nyitni.

Iker

Furcsa volt Húgi hangja a telefonban. Azt kérte, hogy egy órán belül találkozzunk nála és hozzam magammal Sarát is. Az érzés csak fokozódott bennem, mikor megláttam a ház előtt Mest, Lexyvel és Marcelot Clarisseval.

- Sziasztok - nevettünk egymásra a többiekkel.

- Mi ez a nagygyűlés? - poénkodott Marci. Megnyugodtam, hogy ő sem tud többet nálam.

- Nem tudom, de Cris már itt van - mutattam a portugál autójára.

Megnyomtam a csengőt és vártunk. Néhány perc múlva Ana nyitott ajtót. Szeme vörös volt, de mégis valahogy boldogan csillogott. Egyre furább. Megszorítottam Sara kezét, majd beléptem a házba.

- Szia Húgi - nyomtam két puszit az arcára. - Nagyon titokzatos voltál. Baj van? - fürkésztem az arcát, hátha letudok olvasni róla valami, hogy mi történt.

- Majd bent elmondom - sóhajtott egyet, ami nem volt túl biztató, de aztán egy halvány mosolyt is megeresztett. Mindenkit üdvözölt, majd betessékelt minket a konyhába, ahol szokás szerint isteni illatok fogadtak, no meg Ronaldo vigyora.

- Hola Capitan! - nevetett vidáman, mire nekem derengeni kezdett valami, de nem akartam bakot lőni, így csendben maradtam.

Mindenki leült, míg Ana megterített. Éreztem rajta, hogy rettenetes zavarban van. Ha az miatt amire gondolok, akkor csak örülhetek, hogy a védőnk ma épp a családjánál tesz látogatást. Némán fogyasztottuk el az elénk tett ételt, mert senki nem mert rákérdezni a jövetelünk okára. Végül Marcelo volt az, aki nem bírta tovább.

- Bell, most már igazán elmondhatnád, hogy miért kellett ide sietnünk. Nem mintha gondom lenne a főztöddel, mert azt bárhol, bármikor, bármennyit, de látom rajtad, hogy valami nagyon böki a csőrödet. Nyögd ki végre, mert megőszülök a kíváncsiságtól - mutatott a bongyor fejére, mire mindannyian nevetni kezdtünk. Ana leült és kezével idegesen az abroszt kezdte gyűrögetni, de nem nézett ránk. Mindenki döbbenten figyelte ahogy Cris biztatólag megfogta Ana kezét és rámosolygott.

- Ti...ti együtt vagytok? - kérdezett rá Lexy, aki nem tudta tartani a száját. Bell először a barátnőjére nézett, majd a portugálra, aki vigyorogva bólintott.

- Igen - válaszolta a lány helyett, aki csak lesütötte a szemeit és mélyen elpirult.

- Hogyan? Mióta és mikor? - tört ki a lányokból egyszerre. Mi pasik csak nevettünk a reakciójuk láttán, bár azért a mi oldalunkat is furdalta a kíváncsiság. A lány megint a csatárra nézett, mintha tőle várná az engedélyt. Összehúzott szemekkel figyeltem kettősüket. Ana nem mer válaszolni Roni beleegyezése nélkül, vagy mi a szösz?