Las Puertas de Infierno

24.

Lexy

Későn ébredtem fel, mert este sokáig voltam Anánál, de megérte. Nagyon jól sikerült a tegnapi nap. Reggel majdnem infarktust kaptam, mikor megláttam Mesut Özilt a barátnőm nappalijában. Istenem, de gyönyörű barna szemei vannak. Amikor rám nézett, teljesen elvesztem bennük. Aztán pedig az állatkertben kedvesen kérdezgetett rólam és nem haragudott meg, ha én is visszakérdeztem. Összegezve, teljesen magába bolondított. De jó! - ujjongtam magamban. - Ma megint találkozom vele. Arcomra széles mosoly kúszott, egészen addig, míg rá nem néztem az órámra. Fél tizenegyet mutatott. Úristen! Megígértem Anának, hogy tizenegyre ott vagyok érte. Na nem mintha bánná, ha nem mennénk sehová. Gyors zuhany után felkapkodtam magamra az első ruhát amit kivettem a szekrényből, majd elvettem egy almát és bevágtam magam a kocsimba. Pár perc múlva már Ana háza előtt álltam és vártam, hogy kijöjjön, amit néhány pillanat múlva meg is tett. A lelkesedés csak úgy sugárzott az arcáról, amin jót derültem, mikor pedig beült mellém szóvá is tettem.

- Úgy nézel ki, mintha a kivégzésedre mennél.

- Mert azt is csináljuk - morogta.

- Na mi van? - néztem rá és ekkor láttam meg a hatalmas karikákat a szeme alatt. - Te mit csináltál az éjjel?

- Gondolkodtam, agyaltam, járattam a vezérhangyát - válaszolta cinikusan.

- És megtudhatom, hogy mire jutottál?

- Ez az, hogy semmire, de nem is akarok beszélni róla - dőlt hátra az ülésben és lecsukta a szemét. Csöndben vezettem a kedvenc üzletem felé. Mikor megérkeztünk finoman meglökdöstem a vállát.

- Megjöttünk.

- Máris? Még kocsikázhattál volna egy órácskát - nyomott el egy ásítást.

- Majd pihensz, ha meghaltál. Gyerünk - fogtam meg a kezét és mint két tini lány mentünk be a boltba.

Szebbnél szebb ruhák voltak körülöttünk. Már két órája próbálgattam őket, de egyik sem volt az igazi. Ana csak ült és unottan nézett, pedig még neki sem volt estére ruhája.

- Segíts már egy kicsit - könyörögtem neki.

- Te akartál mindenáron új ruhát, akkor tessék csak - tárta szét a kezeit. Nagy levegőt vettem és kifújtam. Ahogy körül néztem, megakadt a szemem egy királykék koktél ruhán.

- Ez az utolsó, amit még felpróbálok - mutattam a kezemben tartott ruhára, de éreztem, hogy ez lesz az igazi, és igazam is lett.

Már csak Ana volt hátra. Olyan lelkesedéssel látott neki a ruha keresésének, mint szenesember a lapátoláshoz. Csak ült és nézelődött. Felkaptam a vizet és úgy gondoltam, hogy már csak azért is találok neki valami szuper ruhát. Addig-addig keresgéltem, míg találtam egy sötétzöld térd fölé érő kisestélyit, aminek nem volt háta és elég nagy dekoltázsa volt.

- Ezt még próbáld fel - nyomtam a kezébe és betuszkoltam a próbafülkébe. Fintorogva tett eleget az utasításomnak. Mikor újból felbukkant, még az én állam is leesett. Tökéletesen állt neki. Érvényesültek benne a hosszú, formás lábai, a kerek feneke és elől a dekoltázs rafináltan sejtette a melleit. Állt a tükör előtt és huzigálta a ruha alját.

- Nem túl rövid? Kint az egész hátam és az eleje is olyan... - kereste a kifogásokat.

- Ana ez tökéletes. Ebben meglátnak, egész este le sem veszik a szemüket rólad - toltam vissza a fülkébe és megvártam míg felöltözik.

- Most pedig irány a fodrász és a kozmetikus - mondtam , mikor már csomagokkal megpakolva jöttünk ki a boltból. Ana csak jött mellettem, mert nem mert ellentmondani nekem.

A kozmetikusnál arcpakolással az arcunkon pihentünk, ami Bellre rá is fért.Talán el is aludt, ahogy az arcát masszírozták. Utána gyönyörű sminket kaptunk, ami az esti bulihoz illett. Átsétáltunk a fodrászhoz, aki amint meglátta Ana haját, összecsapta a kezét.

- Soha nem láttam még ilyen gyönyörű hajat - mondta elképedve. A barátnőm pedig elpirult. - Nem lesz egyszerű frizurát kreálni belőle, de nem lehetetlen.

Egy ideig csak emelgette, összefogta és hümmögött hozzá. Végül neki látott elkészíteni a művet. Csavarta, bongyorította, sütötte és lakkozta. Felsóhajtottam. Mennyivel könnyebb az én rövid hajamat rendbe rakni. Viszont amit Ana hajával művelt az teljesen lenyűgözött. A barátnőm haja, mint egy görög istennőé, kontyba volt csavarva, amiből göndörített tincsek hullottak alá. Nagyon szép volt. Még Ana arcára is mosoly költözött, miközben magát bámulta a tükörben.

- Indulnunk kell, mert lassan jön a "taxi" értünk - néztem rá.

- Már ennyi az idő? - nézett az órájára. - Siessünk, még fel is kell öltöznünk.

Ahogy hazaértünk a gyerekek elénk szaladtak.

- Anya nagyon szép vagy - nézett rá kikerekedett szemekkel Lina. - Ugye engem is elviszel oda, ahol hercegnővé varázsoltak? - nézett lelkendezve az anyukájára, míg Nico csak állt és nézte Anát.

- Mi a baj Nico? - simogatta meg a fia arcát.

- Semmi - rázta meg a fejét, de láttuk, hogy valamit mondani szeretne.

- Mond el, mi nyomja a lelkedet - ültette az ölébe Ana, mire Nico sóhajtott egy nagyot és belekezdett.

- Anya, neked miért nincs férjed? - nyögte ki, mire beleprüszköltem a poharamba, Ana pedig köpni-nyelni sem tudott. - Tudod, Elenának, Zoenak és a többieknek is van apukájuk, aki az anyukájuk férje - kezdett magyarázni nekünk.

Ana nagyot nyelt és megkérdezte.

- Miért baj az, hogy nincs férjem?

- Hát... - Nico nem akart válaszolni, de Lina megtette helyette.

- A fiúk az oviban csúfolnak minket, hogy nincs apukánk. Hiába mondtam nekik, hogy nekünk nem is kell, ők mindig csak kinevetnek - vonta meg a vállát és látszott rajta, hogy őt nem annyira érdekli ez a dolog, mint a testvérét. Ránéztem Anabellre és láttam, hogy nagyon szíven ütötték az előbbi mondatok.

- Ne foglalkozz a fiúkkal - próbáltam vigasztalni a keresztfiamat. - Még így is neked van a legszebb anyukád - nevettem rá, mire elmosolyodott és aztán felcsillant a szeme.

- Nem baj, ha nincs férjed, majd én elveszlek feleségül - simogatta meg Ana arcát, aki erre felkacagott.

- Azt hiszem, ennél jobb ajánlatot úgy sem kapok, úgyhogy szerintem megvárom, hogy felnőlj - puszilta meg a kicsit.

- Ideje lenne felöltöznünk - szóltam rá.

Elfoglaltuk a szobáját, majd sietve bújtunk bele az új ruhánkba. Egy két kiegészítő és leheletnyi parfüm után egymás mellett állva néztük magunkat a tükörben.

- Az biztos, hogy alaposan kitettünk magunkért - mosolygott, de még mindig nem tudta megszokni, hogy kint van az egész háta a ruhából.

- Olyan, mintha dolgozni mennék - morogta. - Talán még akkor is több ruha van rajtam.

- Ugyan már Anabell - förmedtem rá. - Fogadd el, hogy soha nem néztél még ki ilyen jól. Ma este meghódítod az összes férfit a bulin.

Összehúzott szemekkel meredt rám, aztán felnevetett.

- Oké, elhiszem. De egy pasit meghagyok neked - kacsintott rám, mire most én pirultam el.

Válaszolni már nem tudtam, mert megszólalt a csengő.

- Hagyd csak, majd én megyek - menekültem előle és a téma elől. Kinyitottam az ajtót és Iker állt ott a barátnőjével, Sarával? azt hiszem.