Las Puertas de Infierno

19.

Cris

Már nagyon vártam a mai napot. Imádom anya ötleteit, aki bevette magát a konyhába, hogy minél több finom étel kerüljön az asztalra.

- Kisfiam! Nézd meg mit csinál Junior, mert nagyon csendben van - kiabált ki nekem.

- Oké! - indultam el fiam keresésére.

Meg is találtam őt a szomszéd kerítése mellett, Sergio kutyájával "csevegett". Mosolyogva néztem őt egészen addig, míg észre nem vett.

- Ap..va-va - mutatott rá Ramos amerikai buldogjára.

- Igen kicsim látom, de ne piszkáld Liot, mert Sergio nem szereti.

- Tudod, hogy nem lesz semmi bajuk - szólalt meg a csapattársam a túloldalról. - Hola, Cris, szia Juni - mosolygott a fiamra.

- Hola Sergio - köszöntem vissza.

- Lio szereti a gyerekeket, ráadásul a fiad mindig beszél hozzá, így ismeri is.

Felnevettem, mire ő kérdőn nézett rám.

- Még mindig nehéz elhinnem, hogy képes voltál Messiről elnevezni a kutyád.

- Hát ja, jobb nem jutott eszembe - vigyorgott rám vállat vonva. - De most bocs, mennem kell, mert ma még egy csomó dolgot kell intéznem holnapra - köszönt el.

- Semmi gond - válaszoltam. - Mi is megyünk, mert nem sokára vendégeink lesznek - vettem fel Juniort és elindultunk a házba.

- Megtaláltad? - kérdezte anya, ahogy beléptünk a házba.

- Persze, Sergio kutyájával játszott.

- Lehet, hogy neki is kéne venni egyet, mert néha olyan egyedül van - vetette fel az ötletet.

- Még meggondolom - hümmögtem, mert úgy gondoltam, hogy ez nem is rossz ötlet.

Felvittem Juniort az emeletre és átöltöztettem, mert kutyázás közben igencsak összekente magát. Aztán én is elkezdtem készülődni. Mikor a hajammal is kész voltam, csengettek. Juniort levittem a földszintre, majd elindultam kinyitni a kaput. A szívem hevesebben kezdett verni ahogy megláttam Anát a kicsikkel, de rögtön el is komorultam, mikor láttam, hogy kivel beszélget.

- Sziasztok - köszöntem hangosan, hogy észrevegyenek. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, magamhoz öleltem és megpusziltam a nőt, majd lepacsiztam a gyerekekkel. Ha Sergio a szemeivel ölni tudott volna, már halott lennék. Gyorsan behívtam Anáékat, de mielőtt bemehettünk volna, Ramos olyat kérdezett tőle, amitől még a vér is meghűlt bennem.

- Akkor a holnap este áll?

- Persze - válaszolta Ana és én lefagytam.

Eddig nyeregben éreztem magam, de most elbizonytalanodtam. Bent a házban a lány arcát figyeltem és láttam rajta, hogy nagyon tetszik neki amit lát. Végre előkerült anya és a fiam is. Érdeklődve néztem ahogy Nico és Lina egy plüss autót varázsolt elő Ana táskájából és azt a fiamnak adták. Juninak nagyon tetszett a zenélő játék.

- Ap...ató - mutatta nekem és én is megnéztem közelebbről.

- Azta mindenit! Ez nagyon szép - mosolyogtam rá és eszembe jutott, hogy Juni nagyon ritkán kap ismerősöktől ajándékot. Csak a családom és én szoktuk meglepni őt. Szerintem a barátaim és ismerőseim úgy vannak vele, hogy én mindent meg tudok venni neki, akkor minek strapálják ők magukat.

- Néd...ap...néd...zené - sikongatott a fiam és olyan lelkesedéssel nézte az új játékát, hogy öröm volt nézni.

- Köszönjük, de nem kellett volna - mondtam udvariasságból, de tudtam, hogy ez sokat jelent a fiamnak. Bell szabadkozott, hogy a gyerekei választották, de én tudtam, hogy ő volt az ötletadó.