Las Puertas de Infierno

7.

Ana

A buli utáni napok gyorsan teltek. Észre sem vettem, máris szombat reggel volt. Szerencsére tegnap délután már bevásároltam. Molly elvitte a gyerekeket a játszóházba, hogy nyugodtan tudjak készülni a délutánra. Baconba tekert, sajttal töltött csirkemelleket csináltam, párolt rizzsel és francia salátával. Sokáig gondolkodtam mit süssek desszertnek. Végül orosz-krémtorta mellett döntöttem és gyúrtam vagy száz darab kókuszgolyót. Mégiscsak egy csomó focista jön hozzám enni, meg a főnököm akit szintén meghívtam. Pont a tortakrémmel bíbelődtem, amikor megszólalt a csengőm.

- Megyek! - kiabáltam, miközben megtöröltem a kezem. Az ajtóban kedvenc brazilom állt.

- Szia, Béby - nézett rám mosolyogva.

- Hola, Nene - adtam neki puszit.

- Hm... Mik ezek a jó illatok? - tolt félre az útból és belépett a lakásba.

- Naa! Nem vagy te egy kicsit szemtelen? - csaptam a kezére, miután utolértem a konyhában, ahol épp a tejszínhabot nyalogatta az ujjáról.

- Mmm. Ez isteni finom - mondta és próbált újabb adaghoz jutni.

- Nincs több - vettem el a tálat előle. - Ez a tortára van. Később kaphatsz, de most állj le - nevettem fel durcás arcára nézve.

- Hol vannak a kicsik? - nézett körül, miután feltűnt neki a csend.

- Molly elvitte őket, de nemsokára itt lesznek - feleltem.

Gyorsan összetakarítottam a konyhát. Megkértem Neymart, hogy figyeljen a rizsre, amíg én átöltözöm. Zuhanyzás után felvettem egy csőfarmert és egy egyszerű kék pólót. Nem sminkeltem és a hajamat is csak összefontam. Itthon vagyok, felesleges a cicoma. Mire leértem megnézni, hogy kész-e a rizs, Mollyék már hazaértek. A két kis lurkóm, éppen keresztapjuk hátán lovagolt. Imádták őt.

- Szia, anya! - sikkantott Lina, mikor meglátott, de éppen Nene csiklandozta, így a kacagástól nem nagyon tudott többet kinyögni. Nicot néztem, hogy hiába próbálta keresztapját két vállra fektetni. Mikor nem sikerült neki, akkor taktikát váltott és csiklandozni kezdte a brazilt, aki nevetve csuklott össze a szőnyegen.

- Miért nem hoztad Davi Luccat? - néztem a barátomra - El lett volna velük, úgyis olyan keveset látják egymást.

- Anyánál van. Tudod, hogy úgy védi, mint egy anyatigris - legyintett a kezével.

- Mikor érnek ide a barátaid? - kérdezett közbe Nico. Mióta elmeséltem, hogy vendégek jönnek hozzánk, teljesen bezsongott. Lina nem annyira, mert ő félénkebb volt.

- Nem tudom, de jó lenne, ha előtte felmennétek, megmosakodnátok és szép ruhába öltöznétek, hagy dicsekedjek veletek - mosolyogtam rájuk.

- Majd én segítek - mondta a brazil és el is indult velük az emeletre. Alig értek fel, már meg is szólalt a csengő. Megérkezett az első csapat, azaz Cris, Sergio, Iker, Mesut és Marcelo. Az ajtóhoz léptem és egy nagy sóhaj után kinyitottam.

- Hola, fiúk - köszöntem rájuk. Olyan édesek voltak, mindegyikük kezében virág volt. Hoztak bort és bonbont is. Mint akik közös randira készültek. - Gyertek be!

- Hola, Ana - léptek be sorban az ajtón. Mire becsuktam volna, megint csengettek. Megérkeztek a többiek is: Pepe, Fabio, Benzema, Khedira és Higuain. Mintha összebeszéltek volna, az ő kezük is tele volt. Köszönés után beinvitáltam őket a nappaliba, ami egy légtér volt az ebédlővel és a konyhával.

- Áh, micsoda illatok - szaglászott a levegőbe Iker.

- Jah, jah! Mikor eszünk? - érdeklődött Cris.