Las Puertas de Infierno

22.

Ana

Másnap reggel már korán felkeltem, mert mindent el akartam rendezni, hogy tökéletes legyen az én két kis törpém harmadik szülinapja. Gyorsan felöltöztem és reggelit csináltam nekik. Felsiettem az emeletre és beléptem a szobájukba. Olyan édesen szuszogtak, hogy órákig el tudtam volna nézni őket. Kisimult vonásaik, hosszú szempilláik és szőke hajuk miatt úgy néznek ki, mint az angyalok. Hiszen azok is voltak, az én angyalkáim.

- Lina, Nico ébresztő! - szólaltam meg halkan, mire mocorogni kezdtek. Megsimogattam a hajukat, majd mindkettő arcára nyomtam egy puszit.

- Hát, ha ezek a gyerekek így alszanak, akkor sajnos ma egyedül megyek az állatkertbe - sóhajtottam fel elég hangosan ahhoz, hogy meghallják és felébredjenek rá.

- Mikor megyünk? - nyújtózott Lina.

- Kész a reggeli? - pislogott rám Nico, mire felnevettem.

- Ez aztán az ébredés. Se egy jó reggelt anya vagy szia anya. Egyből a lényeg - játszottam a sértődöttet. Felugrottak az ágyukról és odabújtak hozzám.

- Szia anya, jó reggelt - mondták egyszerre.

- Boldog szülinapot babácskáim - öleltem magamhoz őket.

- Köszi anya - mondták, de már húztak is maguk után a konyhába, ahol a finoman illatozó palacsinta várta őket. Mire elfogyott az egész, Molly is lejött hozzánk és felköszöntötte őket. Lina egy rongybabát, Nico egy Ferrari matchboxot kapott.

- Nem kellett volna - öleltem át, de közben azt néztem, hogy milyen örömmel játszanak az imént kapott játékokkal.

Csöngettek. Kinyitottam az ajtót és az én kedves barátnőm, Lexy állt az ajtóban, két hatalmas macival a kezében. Az egyik kék, a másik rózsaszín ruhát viselt.

- Jó reggelt! - köszönt jókedvűen. - Hol vannak a szülinaposok? - tolt arrébb az ajtóból, és máris a konyha felé tartott.

- Azt a mindenit - hallottam meg az elragadtatott kiáltásokat.

- Mit kap keresztanyátok érte? - tartotta oda az arcát, mire Lina és Nico megpuszilták és megölelték.

- Készen vagytok? - nézett a kicsikre, akik még pizsiben ültek az asztalnál az újonnan kapott játékaikkal. - Este lesz, mire eljutunk az állatkertbe - csapta össze a kezeit, majd kézen fogta őket és felment velük átöltözni. Én pedig rendet raktam a konyhában. Az utolsó tányért törölgettem el, amikor újra megszólalt a csengő. Senkit nem vártam, így nem tudom, hogy ki lehet az. Kinyitottam az ajtót és teljesen ledöbbentem. Ott állt előttem Iker, Marcelo, Cris, Sergio, Benzema és Mesut.

- Szia Anabell - mosolyogtak rám.

- Ö...sziasztok - tértem magamhoz. - Nem vártam mára vendégeket, de gyertek be - álltam félre az ajtóból. Szépen lassan bemasíroztak mellettem, puszit nyomva az arcomra. Mesut maradt a legvégére és nekem leesett, hogy Lexy is itt van a házban. Az arcomra őrült vigyor húzódott. Becsuktam az ajtót és utánuk mentem a nappaliba.

- Hol vannak a gyerekek? - kérdezte Marci.

- Fent - böktem fejemmel az emelet felé. - A keresztanyjuk öltözteti őket, mert most akartunk indulni.

- Ú, akkor még jókor jöttünk - nevettek rám.

Tovább nem jutottunk, mert már szaladtak is le a lépcsőn, mögöttük Lexy rohant nevetve.

- Nico! - kiáltotta - állj meg, mert még nem kötöttem be a cipődet és el fogsz esni. - Megtorpant, mikor meglátta, hogy nem egyedül vagyunk, rémülten nézett körbe. - Bocsi, nem tudtam, hogy ... - és itt látta meg Mesutot. Rögtön tudtam, hogy teljesen le fog fagyni és így is történt. Csak nézte a középpályást és nem tudta befejezni a mondatát. Jelentőségteljesen ránéztem Ikerre és Marcelora, akik értették, hogy mit akarok mondani, mert vigyorogni kezdtek, mint a tejbetök.

- Semmi baj Lexy - mentem oda hozzá, hogy felrázzam az állapotából. - Bemutatom neked a focistákat, akik miatt szerinted nem jut időm rád - somolyogtam gonoszul, de hatott.

- Ana - förmedt rám, de mielőtt folytatni tudta volna, a kapus mentette a helyzetet.

- Iker Casillas - fogott vele kezet, mejd a többiek is így tettek.

- Alexandra Reyes - pirult el, és nem tudtuk nem észre venni a kapussal, hogy Mesut tovább tartotta Lexy kezét a sajátjában, mint a többiek.

- Minek is köszönhetem a látogatásotokat? - néztem rájuk kérdőn, mire Cris egy dobozt varázsolt elő a háta mögül.

- Boldog szülinapot kívánunk az egész Real Madrid nevében - nyújtotta át az én két kis törpémnek.

Megilletődve vették át, de a kezdeti sokk után együttes erővel tépték le róla a csomagolópapírt és bontották ki.

- Azta! Ez mind a miénk? - kiáltottak fel és én is közelebb léptem, hogy jobban lássam, mit rejt a doboz. Még a szavam is elállt. Tele volt mindenféle Madridos tárgyakkal, bögrékkel, mezekkel, labdákkal, amit Lina azonnal birtokba is vett.

- Anya nézd! - emelte rám csillogó szemét. - Alá is van írva. Juniornak is ilyen van.

Ránéztem a fiúkra és a szívem megtelt melegséggel. Soha ilyen boldognak még nem láttam a gyerekeimet. Aztán hallottam, hogy Nico felkiált.

- Ez komoly? - nézett a focistákra. Nem tudtam, hogy mi lehet a baj, de mikor kezdte kipakolni az ő játékait rájöttem, hogy nincs gond.

- Anya ez Red Bullos, ez Ferraris, ez Lotusos - és még egy csomó másik forma-1-es kisautót vett elő a doboz aljából.

- Nem tudtuk, hogy melyik a kedvenced, így mindből hoztunk egyet - vont vállat Sergio. Nem tudtam magam tovább türtőztetni és mindegyik focistát megölelgettem és hatalmas puszit nyomtam az arcukra.

- Köszönöm - suttogtam nekik.

- A Lotus a legszebb - jelentette ki a fiam, mire nekem csavart egyet a szívem - és a legjobb is. Kimi a legjobb pilóta - folytatta, én pedig döbbenten néztem rá, majd feleszméltem és gyorsan rendeztem az arcvonásaimat.

- Nem kellett volna - motyogtam.

- Ugyan már Ana - lépett hozzám Marcelo és átölelt. - Nézd, hogy örülnek neki - mutatott a gyerekeimre, akik teljesen átszellemült arccal játszottak az új szerzeményeikkel. Ráadásul Lina kiharcolta, hogy átvehesse az új Real mezét, mire Nico is csatlakozott hozzá. Annyira aranyosak voltak, hogy rögtön lefényképeztem őket.

- Az új generáció - nevetett fel Cris.

- Anya, azért még elmegyünk az állatkertbe? - állt meg előttem a fiam.

- Állatkert? Ezer éve nem voltam ott - vágott közbe Benzema. Értetlenül fordultunk felé. - Most mi van? Én is szeretem az állatokat - durcázott be.

- Ja, mert te is az vagy - röhögött fel a brazil.

- Ti is velünk jöttök? - nézett Lina a focistákra, ők pedig rám, hogy mit szólok hozzá.

- Hát, ha titeket nem zavar, hogy mi minden állatot megszeretnénk nézni és minden játékra felszeretnénk ülni, akkor felőlem jöhettek - mosolyodtam el.

- Cserébe téged sem zavarhat, ha a rajongók letámadnak minket - cukkolt Iker, de mikor meglátta a rémült arcomat, felnevetett.

- Jaj, ne félj már, nem esznek meg. Itt Madridban tök jó fejek velünk. Nem nyomulnak, nem sikítoznak, hanem kedvesek és hagynak élni minket - ecsetelte. Érezhette, hogy a szavai nyugtatólag hatottak rám, mert rám mosolygott, de nekem eszembe jutott, hogy most nem egyedül döntök.

- Lexy, téged meg sem kérdeztelek, nem baj, ha a fiúk is jönnek? - néztem rá a barátnőmre, aki visszahúzódva állt a lépcsőfeljárónál.

- Persze, hogy nem. Két gyerekre vigyázunk, vagy többre, oly mindegy - gonoszkodott. - Amúgy meg első a szülinaposok kívánsága és, ha ők a fiúkat is szeretnék vinni, akkor nincs mese, jönnek - nevetett rám.

Felszedelőzködtünk, majd kocsiba pattanva elindultunk az úticélunk felé. Cristiano közben hazament Juniorért, mert eszembe jutott, hogy ne csak az én gyerekeimnek legyen jó napjuk.