Las Puertas de Infierno

86.

Kimi

Szerettem aludni, de ma valahogy nem sikerült az álmaim közt maradnom. Az okára azonnal rájöttem, mikor megláttam magam mellett Anát. Közel volt, túl közel. Bőre illata az orromba kúszott, az őrületbe kergetve vele. Kezem önálló életre kelve simított ki egy kósza tincset az arcából. Mint egy szerelmes kamasz, úgy gyönyörködtem kisimult arcában, cseresznye piros, telt ajkaiban, sűrű szempilláiban, amik meg-megrebbentek álmában. Nehéz volt megállni, hogy ne kerekedjek fölé és ne gyűrjem magam alá, hogy aztán végig csókoljam a teste minden porcikáját. Ahogy ezt végig gondoltam, a testem vérellátása meglódult az altájam felé. Alsóm kényelmetlenül szorítani kezdett, így óvatosan kimásztam a még mindig alvó nő mellől és a fürdőbe siettem. Könyörtelenül engedtem a hideg vizet végig a testemen remélve, hogy lehűti a bennem tomboló tűzet, de nem jártam szerencsével. Ahányszor lehunytam a szemeimet, elém kúszott Ana ölemben vonagló képe és az addig sikeresen lehiggadt farkam újra életre kelt. Lemondóan nyúltam az említett testrészemhez és saját kezembe vettem az irányítást. Egyik tenyeremmel megtámaszkodtam a falon, míg a másikkal erőteljes mozdulatokkal hajszoltam magam a kielégülés felé. Nem kellett sok és örömnedvem beterítette az előttem lévő csempét. Szaggatottan vettem a levegőt, mintha legalábbis a maratont futottam volna le. Ahogy rendeztem a légzésemet, lemosakodtam és eltüntettem rosszalkodásom bizonyítékát. Egy, a derekamra tekert törölközővel tértem vissza a szobába ahol Anabell már ébren volt.

- Jó reggelt! - vigyorogtam rá, mikor megláttam, hogy a látványom milyen reakciókat vált ki belőle. Arca tűzpiros lett, fejét szégyenlősen lehajtotta.

- Neked is - suttogta zavartan.

- Nekem jól indult - hajoltam a füléhez és elégedetten vettem észre teste remegését ahogy megérezte a leheletemet. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, így finoman végig húztam az ajkaimat a nyakán lévő selymes bőrön.

- Mit?... Mit csinálsz? - ugrott fel ijedten és elhátrált előlem, de késő volt, mert már tudtam, hogy hatással vagyok rá, akár csak ő rám.

- Bebizonyítom, hogy nekem van igazam és te is vonzódsz hozzám - néztem rá szenvtelenül.

- Már tegnap is mondtam, hogy ez nem igaz - csattant fel dühösen, amitől szemei szinte szikrákat szórtak.

- Akkor ezt nem fogod bánni, mert nem lesz rád hatással - szorítottam a falnak és kezeit a háta mögé szorítva, ajkaimat az övére nyomtam. Éreztem ahogy megfeszült a karjaimban és szabadulni próbált, de nem engedtem. Hiába vergődött, nem tudott elmenekülni előlem. Óvatosan beleharaptam az alsó ajkába, amitől az elnyílt, szabad utat biztosítva a nyelvemnek. Nem teketóriáztam sokat, elmélyítettem a csókot és birtokba vettem a száját. Az édes érzés amikor viszonozta a csókomat, letaglózott. A belsőm megremegett és még többet akartam. Elengedtem a kezeit és a csípőjébe markolva húztam az ágyékomhoz, amitől belenyögött a csókunkba. Ajkamon halvány mosollyal folytattam a kínzását és szinte megrészegültem a gyönyörtől mikor megéreztem, hogy ujjaival a hajamba túrt.

- Anya! - robbant be a tökéletes pillanatunkba két apró szőkeség. Bell abban a pillanatban ellökött magától és tekintetét a kicsikre függesztette.

- Nico, hányszor mondtam, hogy ha valahova belépsz, előtte kopogj - igazgatta idegesen a pizsamáját amit én kaján mosollyal az arcomon figyeltem. A remény újra gyökeret vert bennem. Talán vissza kaphatom, ami már egyszer az enyém volt.

- Bocsánat - sütötte le a szemeit a fiam. - Csak azt szerettük volna tudni, hogy mikor reggelizünk? - motyogta halkan.

- Szerintem a mama már készített nektek valami finomat - kapcsolódtam a beszélgetésbe és bátorítólag rá mosolyogtam a két kis törpére.

- Menjetek, nézzétek meg, hogy mit csinált Paula - kérte a gyerekeket Ana is, mire ők ahogy jöttek, viharos gyorsasággal távoztak a földszint felé.

Vészjósló csend ereszkedett ránk. Leültem az ágyra és onnan figyeltem a lányt, aki a kezét tördelte idegességében. Néhány pillanattal később rám nézett és szemeiből annyi fájdalom, szomorúság sugárzott, hogy beleborzongtam.

- Ana - szólítottam meg, de felemelte a kezét és csendre intett.

- Ne! Megígérted, hogy nem teszed - suttogta rekedten, a sírás szélén állva.

- Te is élvezted! - védekeztem azonnal, de most valahogy nem éreztem elégtételt a kimondott szavak után. Az előttem álló arcáról csak úgy sütött a bűntudat, amit nem tudtam kezelni.

- Megkérlek, hogy a fent maradó pár napban tartózkodj az ilyen jellegű megnyilvánulásaidtól - szegte fel dacosan az állát, amivel csak azt érte el, hogy még jobban akarjam őt.

- Lehetetlent kérsz - mordultam fel.

-Akkor legjobb lesz, ha már most összepakolok és haza megyek a gyerekekkel - nézett velem farkas szemet.

- Nem teheted, megígérted, hogy itt lesztek...

- Te is ígértél valamit - csattant fel feldúltan és tekintetéből kiolvashattam, hogy minden szavát komolyan kell vennem.

- Rendben - sóhajtottam fel lemondóan. - Ezentúl megpróbálok nem rád mászni.

- Ez nekem nem elég - nézett rám mérgesen. - Ha nem fogtad volna fel, nekem van valakim.

- Ami cseppet sem zavart az előbb - húztam el gúnyosan a számat. - Vagy netalántán a portugált képzelted a helyemre?

- Ez aljas volt - fordította el a fejét majd a bőröndjéhez lépett. - Azt hiszem legjobb lesz, ha haza megyünk.

- Ne! - dörrentem rá, amitől ijedten pislogott rám. - Maradjatok - vettem vissza a hangomból. - Kérlek. Megígérem, hogy nem lesz több ilyen.

Elgondolkodva nézett a szemembe majd néhány pillanat múlva válaszolt.

- Rendben, kapsz még egy utolsó esélyt.

- Köszönöm - néztem rá hálásan.

Bólintott majd kezeibe vette a ruháit és eltűnt a fürdőszoba ajtaja mögött. Legyőzötten dőltem végig az ágyon. Agyam azonnal terveket kezdett kovácsolni, hogy hogyan tudnám kijátszani a megállapodásunkat, mert tudtam, hogy lehetetlen lesz betartani az ígéretemet és nem is akartam. Most, hogy megéreztem az elfojtott tüzet benne, szerettem volna lángra lobbantani. Akartam őt, és tudtam, hogy mindent el fogok követni, hogy az enyém legyen.