Kém a félvértáborban (BEFEJEZETT / Javítás alatt)

22. Éljenek a nagyik

Június 15.- én indultunk el. Hat napom van Kronosz mellé állítani Edmundot, ha elbukok, meg kell őt ölnöm. Csak ez járt a fejemben amikor a Félvér hegy tetején elbúcsúztunk a többiektől. A hátamra vettem a hátizsákom és Árgussal elindultunk a BMW felé. 
Ledobtam a cuccom az anyós ülésre. Ed és Hall hátulra ültek, az út részemről szörnyű volt. Ed és Hall viszont nagyon jól elvoltak.

- Te elhiszed? - kérdezte Hall.
- Hogy Mehetünk? Nem. De itt vagyunk! - felelte Edmund.

A kaszás karkötőmet birizgáltam.
Hat nap... Nem fog átállni Kronosz oldalára. Meg fogom tudni őt ölni? 
Árgus kitett minket a pálya udvaron. Ed megnézte, hogy mikor megy busz Floridába.

- Florida... - gondolkodtam el. - Nem arra van a Szörnyek-tengere.

- De. - mondta Edmund. - De nekünk nincs arra dolgunk. A szörnyünk csak a nagy városokat szereti, ahol tud válogatni az étkezéseihez. Három város jöhet szóba Floridában, Jacksonville, Orlando és Miami. 
- Csak ennyi? Akkor lehet, hogy hamar megtaláljuk? - kérdeztem.

- Kizárt. - rúgott bele az automatába Hall, felmordult és beütött valami kódot, így a gép kidobott neki egy colát pedig semennyi pénzt sem dobott bele. - Szóval, a Szfinx. Szereti Bostont, Washingtont, Atlantát, Chicagot, San Diegot, és Los Angelest. 
- Mióta szereti Kaliforniát?! - döbbent meg Ed.

- Amióta felbérelte egyszer Hádész egy félvér kiiktatására. - vágta rá Hall.

- Ti nem ismeritek azt a mondást, hogy a neveknek hatalma van? - döbbentem meg.

- Ez már Gaia idejében kiveszett a világból. - húzta meg a colát. - De jó meleg van. Szóval zsenikém, mikor megy járat valamelyikbe?
- Nekem van egy sokkal jobb ötletem. - mondtam, mire Ed elfordult a faliújságtól, ami amúgy is össze volt grefitízve tehát irtó sokat tudhatott elolvasni belőle! - Kezdjünk Athénéval, utána pedig egy kis árnyékutazás és már ott is vagyunk.

- NEM ÉN ODA BE NEM MEGYEK!
- Most meg mi van?! - néztem az ijedt Hallre.

- Sötét van, ijesztő hangok és ami még rosszabb hideg. Rohadtul, irtózatosan hideg! - kötötte az ebet a karóhoz.

- Komolyan buszozni akartok?!

- Mért tök jó idő van.

- Árnyékban van 40 fok! 
- Csak 38. - vette fel a napszemüvegét Edmund.

- Mindegy érted a lényeget.

- Hall maga a tűz, imádja a meleget, ő így is úgy is buszozni fog. Miután 20 percnyi bámulás után rájöttem, hogy ebből semmit sem fogunk megtudni, megnéztem a netten. - mondta Ed.

- Remek... - vett ki ugyanezzel a módszerrel még egy colát Hall. - De a szörnyek kb. húsz perc múlva itt lesznek mivel a wifi ellen még nem fejlesztettem ki semmit. Leszámítva a házaknál a védőpajzsot.

Közölte ezt ilyen halál lazán.

- Jó... Oké... Nem robbanok fel... - mondta Ed. - Azt te szoktad! - nézett Hallre. - Szóval, menjünk valami olyan helyre ahol magunk vagyunk és megpróbálom elérni nagyit...
Az egyik busz megállóban egy nő ült. Ed és Hall már indult volna. De megkértem őket, hogy várjanak. 
A nő felállt és bement a benti váróterembe, ami kihalt volt. Körülbelül 170 centi lehetett. A  háta kicsit görnyedt volt, a meleg ellenére, hosszú farmert viselt, hatalmas kalappal és takaró szerűséggel, olyasmi mint a poncsó. Endmundék utánam jöttek és bezárták mögöttünk az ajtót. 
A nő megfordult. A szeme gonoszan csillogott. 
Edmund mögöttem egyik lábáról a másikra állt, nem tetszett neki a jelenet.