Kém a félvértáborban (BEFEJEZETT / Javítás alatt)

56. Hall lelép

Hall Bred után nézett. 
Majd mérhetetlenül nagy semlegességgel és érdektelenséggel rám. 

- Gyere. Beszélgessünk. 

Hangosan felsóhajtottam, de követtem Hallt a szobájába. 

Ledobtam magam az ágyára, miközben Hall neki támaszkodott a munkaasztalának, amin egy hatalmas doboz foglalt most helyet. 

- Csak egyszer kérdezem meg. - mondta még mindig érdektelenül. - Tetszik neked? 
- Bred? 

- Nem, az iskola táskája. Ki más? - forgatta a szemeit. 

- Mért érdekel? - kérdeztem vissza. 

- Mert az alapján, amit láttam, nem úgy tűnik, hogy annyira idegesít, mint amennyire hangoztatod. 

Egy pillanatra elgondolkodtam.

Hogy tetszik-e Bred?

- Nem tudom. - mondtam. 
Hall gondolkodva tanulmányozott engem. Eszembe jutott a három idősík, amit Apolló mutatott. Az ahogy Edmundnak megmutatta a tábort. A menekülés, hogy az a fiú, akit Thalia nyápicnak titulált elverte. Olyan hihetetlennek tűnt és mégis simán eltudtam képzelni, hogy Hall egykor ennyire más volt és nem csak azért mert tudom, hogy mind ez tényleg megtörtént. 

- Figyelj. - dörzsölte meg a karját  Hall. - Én nem fogok rád szállni, nem az én stílusom. Csak annyit mondok, hogy az elemekkel nem árt vigyázni. Mikor kilencedikben az iskolába jöttem Edmunddal, nem értettem mért figyel annyira Mr. Palmerre. Amíg a tanár be nem hívott szünetben a tanáriba. Athéné fiacskája az is. A fickó minden féléről papolt össze-vissza, olyan gyorsan pörgött, amennyire az agyában tódultak az információk. Aztán végre kinyögte, hogy mit akar. Víz és Tűz. - a szeme parázslott a régi emlékekre. - Egy nagyon furcsa mondatott használt. Hogy mind a kettő együtt jár. Azt hittem arra gondol, hogy egyik nincs a másik nélkül. Ha ezt a fajta értelmezést nézzük, akkor is nagy szarban vagyok. De a másik nézett alapján is. 

Kérdőn figyeltem Hallt. 

Olyan merevvé vállt az elmúlt pár hónap alatt, amikor szerepet játszik, akkor olyan mintha önmaga lenne. De igaza van Brednek gyűlöli magát. 
- Mi a másik jelentése? - kérdeztem. 

- Csak gondolj az utolsó szóra. - mondta. - Jár. Illenek egymáshoz az elemek, hasonlítanak és különböznek egymástól, de a lényege egy és ugyan az. Összetartoznak. Az egyik nem élhet a másik nélkül. 
A szám kiszáradt. Nem magam miatt, hanem Hall miatt. Így is labilis. Ráadásul olyan dolgokat fejt meg, amiket nem kellene, mert így csak még jobban elássa magát. Nekem sem kellene. 

- Hallie.... - szólaltam meg. 

- Mi az? - emelte fel a fejét. 

- Edmund... - haraptam az ajkamba. 

Most mondjam el, hogy nem halt meg, hogy él. Edmund... hiába akar jót cselekedni, ezzel lassan megöli Hallt. 

- Nem akarok Edmundról beszélni. - mondta a lány, miközben hátrafordult és felkattintotta a doboz tetejét. 

- Edmund nélkül.... Tudnál harcolni? Vagy kialudt benned a tűz?

- Nem aludt ki... Én vagyok a tűz! Mért ne tudnék harcolni? - a hangja jeges volt. 
- Mert mindig Eddel harcoltál nem? Együtt örökre. 

Hall szeme felvillant, megfordult és előrébb lépett. 
- Hol hallottad ezt?! - a hangja fenyegető volt, de ez nem ugyanaz a Hallie. 

- Valaki megmutatta. - mondtam. 
- Mit mutatott? A háborút?! A küldetést?! Melyiket a sokból?