Kém a félvértáborban (BEFEJEZETT / Javítás alatt)

19. Párbaj a legendákkal (2.rész)

Sajnálom, tudom, hogy régen volt rész, de a suliban szinte mindennap írtunk dolgozatot az őszi szünet óta, örültem, ha az egyik napon nem  kellett tanulni, igyekszek hozni részeket. Jó olvasást!

A pálya szélén ültem és Edmundot figyeltem, magabiztos volt, kegyetlen és neutrális, van egy olyan érzésem, hogy ez még az erejének csupán a töredéke. Rose növényeit használta fel, ahány növényt kinövesztett Rose, annyiból szívta ki a folyadékot, míg a növények el nem sorvadtak. Rose hamar pánikba esett. Szereti a természetet, sőt imádja, erre Edmund ezt csinálja a "kicsinyeivel". 
De elkalandoztam.
 Hogyan tudnám őt legyőzni? 
Mi is volt Ingrid aktájában? Irányítani tudja a vizet és a vizet minden halmaz állapotban. Tehát a havat, a jeget, a levegő nedvességét, a test nedvességét, a növényeket. Mindig van terve, tehát a számomra is van egy terve, hogy hogy tud engem elintézni... a káosz, ezt foglya kihasználni, hogy vele pusztíthatok el embereket. Tehát képes lesz kockára tenni az életét, hogy ne használjam. 

A párbajnak vége lett Ed győzött. Merev arccal mellém sétált.

- Gondolom figyeltél. - mondta.

- Neked több időd volt tanulmányozni engem. - feleltem. - Előnyben vagy.

- Azért volt még egy eset amikor láttál engem, nem de bár? - mosolyodott el halványan.

- Mire gondolsz? - kérdeztem.

- Amikor Hallel párbajoztam, a pincében. Ott azért észre vehettél valamit.

Döbbenten rá pillantottam.

- Azért mert eddig nem tettem szóvá tudtam, hogy ott vagy. 
- Láttál?! - mondtam.
- A tükörben. - felelte. - De inkább Halliet figyeld.

Felsóhajtottam és a küzdőpályára néztem. Rose fáradt volt. Ráadásul tudta, hogy semmi esélye Hallie ellen. Míg valamennyire Edmundnál látni, hogy irányítja a vizet, addig Hallnél nem, ő maga a tűz! A tűz azt csinálja amit mond neki, nagy energiával, és nem gyengül, hanem folyamatosan erősödik. De az uralma alatt tartja, nem is tartja hanem egyszerűen ahol tűz van, ő is ott van. Ennél jobban nem lehet elmagyarázni, ő a tűz. Ennyi.

A párbajt Hall nyerte. Majd én és Ed következtünk.

Felkaptam a kardom és besétáltam. Edmund a kardja markolatának támaszkodott és várta a kürtöt. Miután megszólalt továbbra is csak figyelt. A szeme játékosan csillogott, pimasz mosoly az arcán, ami nem kicsit idegesített. A kardommal neki csaptam. Azonnal kitért előle. Gyors reflex. A kardját menet közben felém tartotta. Az aranykarddal könnyen kivédtem, de a semmiből ott termett még egy kard. Hátra zuhantam, bukfenceztem egyet és talpra álltam. Edmund kezében ott volt még egy kard.

- Hé... Ez... Azt hittem... - dadogtam.

- Megmondtam, kipróbálnám mit tudsz két karddal, nem te vagy az egyetlen két kezes, ezt a kardod Hall csinálta, japán technika. - forgatta meg a kezében.
Vékonyabb volt mint egy normális kard, de ugyanúgy egyenes, nem úgy mint a japán harcosoknál. Tehát Halli kicsit fejlesztett rajta. Nyilván könnyebb volt, mint az én két kardom, szóval gyorsabb is. Ez nem ér...

Edmund gyorsan felém csapott, gyengébben mint az apja, hiszen jóval fiatalabb nála, de azért volt benne erő. A kardok folyamatosan mozgásban voltak. A szemem körül az izmok rácba szaladtak, nem volt logika az ütéseiben, pedig Athéné fiáról beszéltünk. Nem hasonlított a mi technikánkra, de még a japánokéra sem! Koncentrálnom kellett, hogy ne okozzon nagyobb sérülést. Szinte másodpercenként egyre jobban áttört a védelmemen. Fájdalmamban felszisszentem, a karomból csöpögött a vér.
- Ki volt a mestered?! - estem el majdnem a saját lábamban.
- Nem ismered. - vágta rá.