Kém a félvértáborban (BEFEJEZETT / Javítás alatt)

1. Prológus

Hello, ez az első storym itt. Jó olvasást mindenkinek!

A hajón csak a szörnyek hangoskodtak, de ezt már megszoktam, ennek ellenére, rossz előérzetem volt. A hatodik érzékem azt sugallta, hogy most azonnal nézzem át a hajó minden egyes szegletét.
A kardomra néztem. Nekem ez nem tetszik, tudom, hogy hallgatnom kéne rá, de Kronosz meghagyta, hogy ne hagyjam el a helyemet. Na jó, leszarom őt!
Hátra arcot vágtam és elindultam le a fedélközbe, halkan osontam végig a folyosón, az előérzetemre hagyatkoztam, és aszerint vettem az irányt. Egy fekete hajú 15 év körüli fiú fordult be a sarkon, nem tűnt ismerősnek. Az egyik kabinból egy kígyónő lépett ki. Elkaptam a karját és a fülébe suttogtam:
- Behatolónk megjött. Szólj Kronosznak.
A nő bólintott és elment.
Hamarosan telekhinek lepték el a folyosót.
- Izzy, merre van? - kérdezte a főnökük.
- Én a gépházban keresném. Váljatok szét.
Felmentem az Androméda Hercegnő fedélzetére. Kiáltásokat hallottam a telekhinek megtalálták és gondolom üldözőbe vették. Semmi kedvem nem volt egy félvért hajkurászni, már így is kirázott a hideg a tengeri úttól, mázli, hogy nem sokára New Yorkba érünk. Elindultam a saját kabinom felé, ledobtam a fegyverem az ágyamra. Mikor felemeltem a fejem a saját tükörképemmel néztem szembe, fekete haj és szem, plusz sápadtabb bőr.
Lásd be Izzy le sem tagadhatod, hogy ki az apád...
Az ajtó hirtelen kivágódott, felkaptam a kardom és az illető torkának szegeztem.
- Iii...Izzy...- dadogta a kis srác.
- Csak te vagy az Ned? - engedtem le a fegyvert.
- Izzy... a fiú, a behatoló, nagyon furcsa dolgot mondott nekem.
- Hallgatlak. - néztem rá várakozóan.
- "Ha életben akartok maradni, hagyjátok el a hajót" - mondta.
- Hogy nézett ki a fiú? - ráncoltam össze gondolkodva a homlokom.
- Fekete haj, zöld szem. - válaszolta Ned.
Percy Jackson! Arrébb löktem Nedet és rohanni kezdtem. Életben maradni, hajót elhagyni... fel akarja robbantani a hajót! De... akkor nincs egyedül, vele van egy Héphaisztos.
Nyugalom Isabell, Kronosz tudta, hogy jönni fog, de azt hitte egyedül jön... Mire odaértem Kronosz már kezelésbe vette Percyt. Ethan lépett elő a kíséretében két óriással, és a Héphaisztosz kölyökkel.
Előre verekedtem magam Kronosz mellé. Amúgy közben két szörnyet merő véletlenségből orrba csaptam.
Alaposan megnéztem magamnak a fiút, miközben Ethant hallgattam.
Éppen a gépház felé lopakodott...
A fiúnak sötét bőre volt, de ez kötötte le legkevésbé a figyelmemet, a srác rám nézett, csúnyán elnáspángolták. A szeme elkerekedett, amikor meglátott, felismert, pedig kevesen emlékeznek rám a táborból nem töltöttem ott két hétnél többet. Beckendorf. A szemem megállapodott az óráján. Időzítős, de hiszen ez...
Kronosz vállára tettem a kezem, de a titán túl elfoglalt volt, Percy Jacksonnal.
Beckendorfra néztem egy szót tátogott Percynek: Menekülj!
Nincs beállítva az időzítő, ha megnyomja azonnal robban, és mind itt halunk. A hajó széléhez araszoltam, lenéztem a kék vízre, utálom a vizet. Egy nagy moraj hallatszott a hajó mélyéről elrugaszkodtam és a vízbe ugrottam, majd egyre mélyebbre úsztam, de még így is rettenetesen hangos volt a robbanás.

Egy küklopsz horgászott ki, és egy férfi lába elé lökött.
- Szervusz Izzy. Most mit kezdjek veled? - kérdezte az Isten.
- Mondjuk eresz el. - vágtam rá.
Hermész leguggolt elém és felemelte a fejemet.
- Anyád nem örülne, ha így látna.
- Semmi közöd az anyámhoz, sosem volt a te gyereked, csak a te bungalódban élt. - rántottam el az állam.
Az isten csendben maradt egy ideig.
- Zeusz elé kell vinnem téged. - mondta neutrálisan.
- Meddig akarsz még az ölebe lenni?
- És te Kronoszé? - kérdezett vissza.
- Sok mindene vagyok Kronosznak, de nem én vagyok az az embere aki a tenyeréből eszik. - vigyorogtam a képébe.
Az isten megfogta a vállam, és bűntudatos arccal halványan elmosolyodott.
Az idő körülöttem lelassult, Hermész váltott pár szót Zeusszal, majd egy villám cikázott át a helységen. A villám ide-oda pattogott a falon, kétszer még sikerült kikerülnöm, a harmadiknál már nem. Az elektromosság végig áradt a testemen, fájdalom hasított az egész lényembe, az ajkamba haraptam. Előttem a semmiből Apám képe magasodott, oké, biztos, hogy a halálomon vagyok mert Zeuszék nem látják.
- Megmondtam, hogy nem tudod elkerülni a sorsod. De mégis megpróbáltad.
- A legtöbb ember próbálja maga irányítani a sorsát Apám, nem pedig egy foszladozó múmiára bízni. - fájdalmamban felszisszentem. - Viszont nem teljesítettem a próféciát. - húztam el a számat, félig a szenvedéstől.
A szemem előtt lassan sötét foltok jelentek meg, de még nem engedtem, hogy magával vigyen, sokszor jártam már az Alvilágban, de nem holtan akarom viszont látni Kerberoszt!
- " Kétszer lesz a sötétség fogja" - emelte ki a próféciámból egy sort.
- Ez mit jelent? Akkor sem értettem... és... és... - estem össze a földön.
Az Apám továbbra is állva maradt.
- Most sem érted. - bólintott, Apa arcán mosoly játszott, nem rémlik, hogy valaha láttam volna mosolyogni. Ennyire örömteli pillanat, hogy a lánya haldoklik?! Kösz Apa! Ezt megjegyeztem, ezt csúfosan vissza fogod kapni!
- Az egyik fogságod most fog elkezdődni. - mondta.
Aztán ellepett a sötétség, de ennek ellenére a tudatom teljesen ép volt.
Legszívesebben hisztérikus nevetésben törtem volna ki, meghaltam tudom. De legalább az egyik sorát megértettem a próféciámnak. Szóval kétszer fogok meghalni. Egy meg volt. Már csak fel kéne támadni... A kérdés mennyi időt kell várnom, hogy feltámadhassak.