Kém a félvértáborban (BEFEJEZETT / Javítás alatt)

57. Vágyak káosza

Életemben nem voltam még ennyire rosszul. A világ forgott körülöttem, a lábam a semmiben kalimpált. Amikor szilárd talajt éreztem a lábam alatt, azt hittem elhányom magam.
A levegő nehéz volt, ami szintén nem segített rajtam.

- Itt van. - fordult körbe Edmund homályos alakja.

- Ez meg... - hebegtem.

- Egész jól bírtad, hogy atomjaidra estél szét, majd által össze két különböző helyen. Ingrid elhányta magát, amikor visszavittem Amerikába.

- Én is a reggelimmel küszködök. - mondtam halkan.
- Jobb lesz ha sietsz.
A táj fokozatosan kitisztult. A levegő, az éjszaka miatt is sötét volt, de olyan nehezen lehetett venni a levegőt, hogy sejtettem, hogy itt valami nem stimmel.
- Hol van Hall?

- Ennek a tetején. - mondta Ed.
Meredekebb hegyoldalon álltunk.  
- A hegy tetején?! - bámultam a felfelé vezető hosszú utat, pedig Edmund már felhozott legalább a feléig.

- Ez nem hegy. - rázta meg lassan a fejét.

Az arcom elszörnyedt.

- Egy vulkán... Egy működő vulkán oldalán állok?!

- Még pedig a Mayon oldalán. - bólintott Ed. - Ha Hall jó kedvében van egy órán belül fog kitörni, a füstöt nézve.

- Nem azt mondat, hogy 2013 óta folyamatosan dönti magéból a füstöt?

- De.

- De Hall nincs jó kedvében.

- Akkor maximum 10 perced van. Jó utat felfelé. - teleportált el a srác.

Hallie Beckendorf ha beindítod ezt a rohadt vulkánt, a szellemem kísérteni fog a halálodig!
Az előttem lévő kb. 45°-os meredek hegy oldalt bámultam.

Istenek... csak jussak fel a tetejére. Edmund is jó fej! Itt hagyott a fenébe!

Tévedhettem, rossz az idő érzékem, de abban biztos vagyok, hogy a 10 perc már legalább háromszor letelt, úgyhogy Hall nagyon agyalhat valamin.

Folyamatosan azon pörögtem, hogy hogy tudnám rávenni, hogy harcoljon. Edmund a kulcs karakterem. De... Elvekben ő halott.
Hihetetlen erejű remegés rázta meg a talajt. Pár métert vissza csúsztam, de erősen tartottam magam.

Sosem akartam megtapasztalni, hogy milyen egy kitörni készülő vulkán közelében lenni, de úgy nézz ki, most mégis megfogom. A füst felhőt felváltotta a törmelékek kirobbanása a kráterből. Itt nem borsó méretű kövekre gondolok, hanem annak a 1000-szeresére minimum!
Felsikoltottam és arrébb ugrottam az egyik vulkán bomba elől.

Minden épeszű ember, az ellentétes irányba rohanna, ja... asszem nem vagyok épeszű. A vulkán oldalán elkezdtem egyenesen kráter felé futni.
A lábam alatt a talaj fokozatosan megrepedt. A talpam alatt iszonyatos hőt éreztem. A repedésekből lassan láva buggyant ki.

- Ó... a fenébe! - káromkodtam el magam.

Gyorsabb tempóban kezdtem el rohanni. Minél közelebb értem a tetejéhez annál melegebb lett. Amikor végre felértem a kráterhez. Olyan érzésem volt, mintha már hat napja nem ittam volna semmit sem. A torkom száraz volt, a levegő tűz forró. A bőröm lángolt.

A vulkán szájánál egy lány állt. Keze maga mellé volt leengedve. A szeme semmit mondóan fénylett. Üres volt a tekintete. Csupán a láva fényét lehetett benne látni.
- HALLIE! - kiáltottam.

A lány döbbenten rám pillantott.

- Young. Te... Mi a fészkes francot keresel itt?! - kiabálta Hallie.