Kém a félvértáborban (BEFEJEZETT / Javítás alatt)

42. Öngyilkos hajlamaim

Este nagyon furcsát álmodtam. Egy pipacs mezőn álltam. Mellettem az alvilág egyik folyója csorgott higgadtan Tartarosz szíve fel. A pipacs mezőn sétálgattam. Boldog voltam. Fel le ugráltam a virágok között. Olyan kellemes volt. Az illatok, a hely. Úgy éreztem, mintha minden rendben lenne. Szét terültem a pipacs árban. 

Nevetés ütötte meg a fülemet. 
- Felicity?! - húzódott mosolyra az arcom. 
- Izzy! - ugrott a nyakamba. 

Ugyanúgy 11 évesnek nézett ki, mint a küldetésen. 

- Hát ez szörnyű. - hallottam egy cukkoló hangot a hátam mögül. - Ti ketten itt ölelkeztek és engem meg mindenki le szar. 

- Szervusz Carlos. - néztem a beképzelt Árész kölyökre. 

- Miss. Young. - hajolt meg. Vörös haja félhosszúra nőtt. Eléggé elevennek tűnt, pedig jól tudom, hogy ők még 30 évvel ezelőtt meghaltak. - Megváltoztál. - mért végig mosolyogva.

- Mit keresek itt? És ti? - kérdeztem. 

- Tudod - fogta meg a kezem Felicity és húzott fel a földről. - Valaki beszélni szeretne veled. 

- Ki? - vontam össze a szemöldökömet. 

- Ugyan már Sápadtság hercegnője, kinek van köze a pipacsokhoz? - karolt át Carlos, ami elég viccesen nézett ki, főleg, hogy én minimum 30 centivel magasabb voltam nála. 

- Hüpnosz... - feleltem. - Mért akar engem az alvás istene látni?

- Ezt inkább tőle kérdezd meg, minket csak Hádész kért meg, hogy vezessünk hozzá. - mondta most Felicity. 

- Rendben. Akkor menjünk. 

Felicity és Carlos egy barlangba vezetett, nem emlékszem, hogy valaha is jártam volna Hádész Birodalmának ezen részén. A sötétben mindenféle színes lámpások adtak némi fényt. Amúgy teljesen sötét lett volna. Az egyik helyen némileg világosabb volt. Középen egy arany színű ágy állt. Benne egy isten húzta a ló bőrt. Fehér szakállával és hajával a mikulásra emlékeztetett. Aki éppen nyári álmát alussza mielőtt kiszállítaná az ajándékokat a gyerekeknek. 
Felicity közelebb tolt az ágyhoz, majd biztatóan bólintott. 

Óvatosan megráztam az isten vállát. De nem ébred fel. Kicsit erősebben megismételtem a mozdulatot. De még mindig az igazak álmát aludta. Körbe pillantottam a helységben, amikor megláttam egy tányér szerűséget. Megfogtam és tiszta erőmből a földhöz vágtam. 
A fülem méltatlankodását egy éles fájdalommal jelezte. Felicity a fülére tapasztotta a kezét, Carlos csak pislogott párat, majd gyors ásításba kezdet. Hogy az isten jelenléte, a pipacs mező miatt, vagy csak mert bedugult a füle, az rejtély. 

- Ébren vagyok! - kiáltotta Hüpnosz, felpattant és körbe pillantott. - Na végre! - vett észre. - Mi tartott eddig! Mért kell nektek kamaszoknak hajnalig fenn lenni, mért nem tudok 10-kor mint minden normális ember aludni menni?!

- Egyáltalán nem akarok bunkó lenni. - kezdtem. - De ön aludta az igazak álmát az ágyában, miközben én itt álltam.  

- Folytasd csak nyugodtan és biztosan nem segítek neked. 

- Segít? - vontam fel a szemöldökömet. - Ugyan miben, a kialvatlanságban? - céloztam az iskolára. 

- Jó éjt. - pillantott rám Hüpnosz. - Ha nem kell a segítségem távozz ahonnan jöttél! 

Felicity parancsolóan rám nézett és azt tátogta kérjek bocsánatot. 
- Jó... - néztem a lányra. - Bocsánat, segítene? - fontam össze magam előtt a kezemet.