Kém a félvértáborban (BEFEJEZETT / Javítás alatt)

53. A zene az kell...

A következő idősík, legalább három évvel később játszódott. 

Ismét a táborban voltam, de még lehetett látni a hó foltokat, de azt is ahogy a növények már kezdenek előbújni. 

Február vége, március eleje lehetett. 

A táborban csupán ez a bagázs volt. Susan az egyik padon ülve, pulcsiban olvasott. Edmund tőle pár méterrel odébb játszott a két Liberrel és Hallievel 

Hall szórakozása az volt, hogy elolvasztotta a hó foltokat, míg Edmund másodpercenként teremtett újakat. 

Hall dühösen a fiúra pillantott, Ed szeme vidáman csillogott. 

- Tudod hova menj Jackson! - vetette oda a lány. 

- A francba? - kérdezte a fiú, miközben az arca mosolyra húzódott. 

- Eltaláltad. 

Ed megvonta a vállát és elvette a padról azt a könyvet, amit az előbb tett le Susan. 

- Befejezted?

- Aha. - bólintott a lány. - Antigoné, neked nem ajánlom. 

Edmund kiöltötte rá a nyelvét és leheveredett olvasni. 

Susan a szemit forgatta és vett egy másik könyvet. Joe kiesett az egyik fa árnyékából. 

- Ezt még gyakorolni kell. - dörzsölte meg piros arcát. Aztán meglátta Susant és leült mellé. - Szia Sus. 

- Szia Joe. - felelte hidegen a lány. 

A fiú látványosan előre hajolt, hogy láthassa mit olvas a lány. 

- Komolyan? - fintorgott. -Mért olvasol ilyen szarokat? Shakspare.... 

- Shakespeare, Joe. Tanuld már meg. 

Joe kikapta a kezéből a könyvet. 

- Hé! - méltatlankodott Susan. 

- Most mit olvasol... Hamlet... áh, aminek a végén mindenki megdöglik. - hátrált a fáig, majd amikor Susan kiakarta venni a kezéből a magasba emelte, hogy a lány ne érje el. 

- Joe ez nem vicces! Add már ide!  - kiabálta a lány. 

- Aki kapja marja csajszi. - vigyorgott gonoszan a fiú. 

- Joe! Add ide! Még elszakítod! - ugrált a lány, de Joe mindig mielőtt elérte volna pár centivel arrébb húzta. 

- Majdnem. - mondta. 

- JOE! - nyafogott Susan, majd amikor meghallotta maga mögül a többiek nevetését, egyedül Edmundét nem aki továbbra is az Antigonét olvasta, abbahagyta az idétlen ugrálást. 

- Azonnal, add, vissza! - mondta kemény ellentmondást nem tűrő hangon. 

- És ha nem? - húzta gúnyos mosolyra a száját a fiú.

- Akkor.... - gondolkodott Susan, de nem tudott jó okot mondani.

- Akkor? Szerezd meg Sus és a tiéd. - vigyorodott el a gyerek. 

A kis lány szemében a vihar felhők dühösen fénylettek. A könyv után kapott, de Joe a háta mögé szorította és neki támaszkodott a fának. A lány próbált benyúlni a kis rés, Joe háta és a fa között, de nem ment neki. 

Ezen a ponton kerekedett el a szemem hitetlenkedésemben és döbbenetemben. 
Joe előre hajolt és nemes egyszerűséggel puszit nyomott Susan szájára.