Kém a félvértáborban (BEFEJEZETT / Javítás alatt)

67. Annie

Január utolsó hetében Hall összecsomagolt és elköltözött Leehez. A Broadway beindult.
27.-én érkezett meg netten a szövegkönyv, és 30.-án utazott Hall.

Mióta Ed lecseszte a fejünket, mindannyian visszafogottabbak vagyunk. Hall jó ideid olyan volt mint régen. Legalábbis a suliban. Ha nem aludt, a tanároknak, és a diákoknak szólt be. Susan suli után Mr. Palmer kísértében indult el a Könyvtárba. Peter Diával töltött sok időt. Joe... őt azóta a nap óta senki sem látta. Én jól éreztem, hogy odalent van az Alvilágban, de nem mondtam el a többieknek, mivel senki sem kérdezte. Cora és Johnny a színjátszásba fektette az erejét, Rose új fiújával kavart. Ahogy Annie is.

Én a magam részéről, megszabadultam a gipsztől, mivel az ambrózia elég hatásos ellenszernek bizonyult a töréssel szemben. És a matekkal szenvedtem egész hétvégén. A gondolataim folyamatosan elkalandoztak. Hol Edre, hol a próféciájára. Aztán folytattam a matekot, majd megint gondolkodtam. Nem fért a fejembe, hogy meghalt. 

Délután 6 körül adtam fel a matekot, Hallnek is pont most kellett lelépnie, ha elmagyarázza néha megértem, vagy addig idegesít, hogy hogy lehetek ennyire béna, hogy nem tudok rájönni, hogy a végén sikerül megoldanom. Áttértem inkább az angol fogalmazásra. Shakespeare Hamletjéből. Egyszerű dolgom volt. Nem csak azért mert Tisziphoné, a fúriám ezt már megtanította odalent az Alvilágban, hanem azért is mert egy-egy óra erejéig általában apa feltámasztott jó pár híres írót és természet tudóst. Olyan híres embereket, mint Marie Curie, Alfred Nobel, Emily Dickinson, Henry James, meg még jó páran köztük William Shakespearel.

Halk kopogás hallatszott az ajtón.

- Hát téged meg ki engedett be?! - pillantottam döbbenten Bredre.

- Martin. - felelte jó kedvűen a fiú. - El vagy Shakespearel? - ült le mellém az ágyra.

- Aha. Neked is vele kéne foglalkoznod. - vágtam rá.

- Már megcsináltam. Shakespeare könnyű.

- Pedig a Hamlet elég kacifántos tragédia, főleg az egérfogó jelenet. - ráztam meg a jobb kezemet, ami nem kicsit zsibbadt már a sok írástól. Felvettem a bal kezemmel a tollat és azzal folytattam az írást.

Bred felvont szemöldökkel nézte, ahogy írok. - Igaz, de a Szentivánéji álmot bonyolultabbnak mondanám. Az kicsit kacifántosabb, mint mondjuk a Hamlet.

- Puch a legjobb szereplő.

- Szerintem Miki.

Elmosolyodtam. - "Jó vagy Miki!"

- "Tudom". - kacsintott Bred. - "Pyramus, azaz Én. " - túrt bele a hajába.

Oldalba böktem. - Te is színész leszel mi?

- Biztos, hogy nem. - rázta meg a fejét. - Bármi leszek, akár utca seprő is, csak ne színész.

- Mért, nem is kéne nagyon sokat gyakorolnod. Elég lenne megpályáznod, az idegesítő, nő csábász karaktereket. Apolló fia vagy. A véredben van.

- Pont ez az! - vette ki a tollat a kezemből. Felsóhajtottam, ennyit a leckéről... - Nincs benne kihívás. Sors szerű! Hány Apolló kölyköt tudsz felsorolni, aki nem színész, táncos, énekes, modell, író, íjjász, orvos, rendező vagy akrobata lett?

- Jó. - forgattam a szemeimet. - Nyertél. Akkor mit akarsz csinálni?

Bred elhúzta a száját. A szemeiben a gondolatok cikáztak, a szemében most vegyült némi zöldes szín.

- Nem tudom. kosaras leszek.

- Ahhoz nőnöd kell még 30 métert. - feleltem.

- Csak 25 hiányzik a 2 méterhez. - vágta rá.