71. Vádaskodásban az elsők

444 34 20
                                    

A Héphaisztosz bungaló robbanása miatt Halliék átköltöztek a Nagy Ház vendégszobáiba.

Engem leginkább a kém foglalkoztatott. Zavartan figyeltem a táborozókat, azzal a tudattal, hogy egyikük a kém. Bárki lehet. Főleg Ingrid módszereit tekintve.

Késő délután a bungalóvezetőkkel összegyűltünk, hogy megbeszéljük a háborút. Révén, hogy Joe di Angelo nem kíván velünk harcolni, mint bungaló vezetőhelyettes rám várt az a csodálatos feladat, hogy képviseljem a 13-as bungalót.

Annie egy jegeskávéval a kezében ült a kanapén, miközben a tabletjén kezelte anyja cégének a leveleit és a szállításokat, mint Silena. Hallie unottan bámult ki a fejéből. Az ostorát tekerte fel és le az ujján, egyszer-kétszer lángra gyullasztotta, majd újra eloltotta. Emily Kevinnel birkózott... ami igazából abból állt, hogy ahányszor Kevin megpróbált felállni, Emily lazán hasba vagy vállon ütötte és visszazuhant a földre, majd a lány ráült... egyre jobban értem mért macska körmözött az "érett felnőtteknél"... Michael és Johnny a Dionüszosz bungaló két lakója vígan pingpongozott, de inkább tollasra hasonlított. Susan a tőrén pihentette a kezét és a többieket figyelte. Ő is a tégla ügyön gondolkodott. Peter valamit jegyzetelt Corával együtt egy füzetbe. Lucy nem volt bungaló vezető, de ahol a tesói vannak ott van ő is. A Déméter bungaló főnöke Sarah White, a Hekátésok fejével Roland Thormmal beszélgetett, a fiú keze fürgén járt egy kártyapaklin olyan gyorsan keverte, hogy csak elmosódott színeket láttunk.

- Hall utána jössz pókerezni? - kérdezte a fiú.

- Most kihagynám. Haza akarok menni, hátha a házunk még áll és eltudok hozni pár fegyvert, vagy bármit ami hasznos lehet.

- Veled megyek. - nyögte Kevin Emily alól.

- Sok sikert hozzá... - mérte végig előnytelen pozícióját Kevinnek.

- Michael, Johnny hagyjátok már abba! Még kitöritek valaki nyakát! - csattant fel Susan.

A két fiú mintha csak teljesíteni akarná Susan kérését. Michael hosszút passzolt a testvérének, aki alig tudta vissza ütni és egyenesen Susan ölébe zuhant.

- Hali. - mosolygott a lányra.

Susan egy szemforgatás kíséretében lelökte magáról a földre a fiút. Johnny hangos koppanással zuhant érkezett le.

- Aú... ez a tarkóm volt. - motyogta Johnny.

- Rátérhetnénk a lényegre? - kérdezte kedvesen Sarah.

- Persze. - feleltem. - A háború 19. - én kezdődik délután 2-kor. Ingrid tudja, hogy felakarjuk robbantani a hidakat és jól keresztbe tett nekünk a 9-es bungaló felrobbantásával. Hall valamit tudsz kezdeni az ügyel?

- A bungalónak voltak védőkamerái, talán egy-két dolgot felvett. - felelte Hall. - Kivéve, ha Ingrid alapos volt és azokat is eltüntette. - Susan végig az arcát fürkészte, míg én a többiekét, de senkién sem árulkodott feszengés, szorongás, vagy bármi árulkodó jel arra, hogy ő lenne a kém. - A robbanás mértékét eltekintve, valahol a felső szinten történhetett a robbanás, ha pedig a spéci bombáimat is elérte, akkor a 10. szintig mindent törmelék lep el. Talán a raktáraink egy részét nem érte el, de a földrengés miatt nem vennék rá mérget. 

- Feltudjátok robbantani a hidakat? - kérdezte Susan.

- Mivel?- kérdezett vissza gúnyosan Hall.

- Bármivel!

- Nem. - rázta meg a fejét. - A készleteink tömkelege a bungalóban volt felhalmozva. A terveim túlnyomó többségét Hankben tartom, így azok egy része nem sérült meg. Máshol pedig nincsenek műszereink, szerszámaink, mennyei bronzunk, se semmink.

Kém a félvértáborban (BEFEJEZETT / Javítás alatt)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang