Kém a félvértáborban (BEFEJEZETT / Javítás alatt)

45. A páholy

Nincs is jobb érzés, mint a tudat, hogy már csak ezt a napot kell túlélni és őszi szünet. Szerencsémre masszív kettesre álltam angolból, németből, spanyolból, bioszból meg még sok mindenből, kémiából és mitológiából ötösre, matekból és fizikából hármasra. Földrajzból valahogy összekapartam egy négyest. 
Komoly erőfeszítés volt ezt a napot túlélni. 

Fizika tanár a negyed évet egy téma záróval zárta. Szerintem viszonylag könnyű volt. Hall mellettem csendben végezte a számításokat. A lapot nézte a szemét össze-vissza kapta, maga elé mormogott valamit. Ő volt az első aki beadta a dogát. A tanár nő azonnal kijavította 100%-os ötös mint mindig.

A második óra tesi volt. Mr. Adams szerencsére játékot tervezett be mára. Kidoboztunk, szerencsémre Hallel voltam egy csapatban.

- Hall.

- Igen? - ugrott el az egyik labda elől.

- Hogy tudsz 100%-os dogát írni?!
- Ha számolok akkor a betűk, a számok, minden elkezd előttem mozogni és egyszerűen látom mi lesz a megoldás. Az alkatrészekkel is hasonlóan vagyok. Például Hank. Nem építettem bele beszéd funkciót, de elég megérintenem és tudom mit gondol, beszélnek hozzám, minden technológia. - egy labda majdnem eltalálta.
A szeme sötéten felvillant. 
Vártam, hogy szokásához híven lobbanékony természete megjelenjen, de csak duzzogva káromkodott magában. 

Különös... Hall mindig tündököl tesin, nagyjából ugyanannyira, mint Michael. De most... teljesen kezdi elveszíteni önmagát. 

Ebédnél a páholyban üldögélő Susanéket figyeltem. A hét végzős hevesen gesztikulálva mosolyogva beszélgetett. 
Ha vezér akarok lenni... akár mennyire is nem akarok. Akkor valahogyan velük is beszélnem kéne. 

- A páholyba csak végzősök ehetnek igaz? - néztem Corára. 

- Aha. A kilencediknek, a tizediknek és a tizenegyediknek nincs ott semmi keresni valója. 

- És ha valaki beszélni akar velük?

- Mit tervezel abban a Hádészos fejedben? - gyanakodott Cora. 

- Mindjárt meglátod. Vicces lesz. - mosolyodtam el. 

Felálltam a tálcámmal együtt és egyenesen a páholy felé mentem. Cora, Hallie, Annie, Michael és Johnny döbbent, hitetlenkedő pillantását a hátamon éreztem. 
A páholy lépcsőjére fel léptem és le tettem a tányérom Susané mellé. 
Az ebédlő szokásos hangzavara megszűnt. Mindenki engem bámult. Egyedül a tanárok ettek, mintha nem is történt volna semmi. 
Kivételesen nem zavart, hogy mindenki engem nézett. Kicsit még tetszett is. 

Susan felpillantott rám. 

- Ide ülhetek? Jó lenne, ha egy kicsit veletek az érettebbekkel is megbeszélhetném a dolgokat. 

- Ez a páholy. - mondta Susan, az arca mint mindig kifürkészhetetlen volt. 

- Dobd le magad. - szólalt meg az asztal másik oldaláról Emily. 

Susan rosszalló pillantást vetett rá. 

- Ne nézz így rám. Ő mondta, hogy "érettebbek vagyunk". - macskakörmözött a levegőbe. 

- Attól függ mihez képest. - mosolygott rám melegen Rose. 

Mély barna szemei, amelyek színben szakasztott olyanok voltak mint Joeé, teljes mértékben különböztek tőle. Joe szeme jeges és pont olyan mint egy szellem. Roseé pedig meleg és vidám, de csalókán csillog.