Érzelmek (S.M.) || ✓

<4>

Reggel megint az ébresztőóra idegesítő csengőhangjára keltem fel. Mormogva nyúltam a telefonomért, ami az ágyam melletti éjjeliszekrényen volt, majd kinyomtam az ébresztőt.

Egy kicsikét még lustalkodni akartam , de nem tudtam, mivel anya csak úgy berontott a szobámba tök vidáman.

-Jó reggelt!-mondta örömteli hanggal, ami furcsa volt nekem, hiszen azóta nem hallottam ezt a hangot amióta elváltak.

-Mi ez a jó kedv?-kérdeztem miközben a fejemet felemeltem a párnámról , hogy ránézhessek. Nem csak a hangulata változott meg, hanem még a külseje is.

-Csak ráébredtem , hogy nem dőlt össze még a világ-mondta most már vigyorogva.

-Eddig se volt össze dőlve-mondtam értetlenül ránézve, mire ő csak legyintett, ezzel figyelmen kívül hagyva engemet. Szép lassan kómás fejjel felültem az ágyon, majd minden figyelmemet neki szenteltem.-Mesélj inkább , hogy én is értsem-mondtam mire ő leült az ágy szélére. És lélegzet visszafojtva kezdett el beszélni valakiről.

-Tegnap ismerkedtünk meg, és olyan helyes, udvarias , kedves és az a mosoly-áradozott közben  majd nem elaludtam.

-Értem, szóval ez a valaki a hangulat változásod forrása.-mondtam töprengve, mire ő csak bólintott.-És , hogy is hívják?-

-Robert Black-mondta mire én csak bólintottam-És képzeld van egy kislánya, meg egy fia, aki tuti tetszene neked.-mondta felcsillanó szemekkel amiből a boldogság tükröződött. Nem mondom , hogy nem örülök anyának , de nekem ez így nem jó, én még nem léptem túl a dolgokon, és nem nagyon szeretném , hogy nekem rossz legyen.

-Értem-mondtam bólogatva, ő pedig csak vigyorgott, mint aki egy kicsit meg van őrülve. Olyan volt mintha bármelyik percben előkaphatna egy bárdot, aztán lefejezhetne vele.

-Egyébként, a fia egy iskolába jár veled és eggyel felletted jár lehet ismered is-mondta, mire összevont szemöldökkel néztem rá.

-Kétlem-vontam vállat.

-Lehet névről beugrik. Szóval Adam Black, azt hiszem így hívják-mondta anya miközben gondolkodott.

Bennem pedig a név hallatán egy világdőlt össze, majd épült fel újra.

-Öhm.. nem...nem ugrik be senki , de most elszeretnék készülni szóval örülnék , ha kimennél-mondtam egy halvány mosollyal az arcomon, mire anya megértette, s vidáman ugrándozva ment ki a szobámból mint egy 5 éves kislány. És persze ez még csak a kezdet.