Érzelmek (S.M.) || ✓

2/25. -- Epilógus

Amy szemszögéből:

Sikeresen kijutottunk a poklok házából. Még mindig nem hiszem el , végre szabad vagyok. Pedig azt hittem nem fog sikerülni, de kijutottam igaz nem épen, mivel túl magasan volt az ablak ahonnan kiugrottam, és megrándult a bokám. Will szerint szerencsétlen vagyok ez miatt.

Fejem a hideg ablak üvegnek döntöttem és őszinte mosollyal az arcomon pásztáztam a sötét éjszakát. Hirtelen szirénázó mentőket pillantottam meg , ahogyan sürgősen elsuhant előttünk , majd nem sokkal később rendőr autók száguldottak.

Felemeltem fejem , majd értetlenül néztem Will-re, aki ugyan olyan arcot vágott , mint én.

-Mi történhetett?- kérdeztem elhaló hangon.

-Nem tudom, de mindjárt megtudjuk- mondta , majd váratlanul elrántotta a kormányt és teljes gőzerővel a mentősök és a rendőrök nyomába eredt , nem foglalkozva azzal , hogy meg is büntethetik gyorshajtásért.

-Will lassíts!- szóltam rá , de a fiú mintha megse hallotta volna amit mondtam. -Will! Így a végén minket fog elvinni a mentőautó!-

-Nyugi , ne parázz. Te mindig bepánikolsz , ha veszélyről van szó. Szóval ne legyél ilyen beszari.-

-Persze , hogy parázzok 120-szal száguldasz egy mellék utcában. Tudod ezekből az esetekből születnek a bajok. És , ha balesetet szenvedünk , te pedig túléled eskü életed végéig foglak kísérteni!- szóltam rá dühösen.

Will nem mondott semmit sem csak elmosolyodott. De nem sokkal később az autó elkezdett lassítani.

-Basszus- mondta kinézve az üvegen. Nem értettem mitől döbbent meg ennyire , úgy , hogy követtem a tekintetét.

Két autót láttam megrongálódva. Az egyik egy fekete Audi volt , ami egy fába csalódhatott a másik pedig egy fekete Range Rover, ami az út közepén parkolt.

-Jézusom- kaptam kezem a szám elé. Nem sokkal később láttam , ahogy a fekete Audi vezetőjét kirángatják a roncsok közül. Olyan ismerős volt az arca. Nem láttam jól , de a feje vérzett és látszólag eltört az egyik karja, de lehetséges még a lábai is.

Lesokkolódva figyeltem , ahogy közvetlen előttem eltolják a fiú élettelen testét , és ekkor döbbentem honnan is volt ismerős.

Szemeim könnybelábadt , testem pedig megremegett. Szívembe felfoghatatlan fájdalom nyílalt.

-SHAWN!- ordítottam téli torokból a nevét.

Gyorsan cselekedve kinyitottam a kocsi ajtót , majd felé rohantam. A körülöttem lévő hivatalos személyek próbáltak lefogni , de nem sikerült nekik. Az egyiket gyomorszájon vágtam , így összegörnyedt , a másodiknak kicsavartam a kezét , ami következtében halk roppanást hallottam. A férfi fájdalommal teli hangon felordított , majd épp kezével sérült testrészéhez nyúlt.

Csak is Shawn lebegett a szemem előtt. A fiú , akit teljes szívemből szeretek és szeretni is fogok. Számomra nem létezik más csak ő. Nem akarom elveszíteni , nem ily módon. Nem!

Nem foglalkozva a lábamat törő magassarkúval, rohantam felé.

-Kisasszony, nem jöhet ide!- szólt rám erélyesen az egyik mentős.

Gyilkos pillantást vetettem felé , majd megszólaltam.

-A barátom.-

Amint kimondtam félre löktem az útból , és újból Shawn-ra szegeztem tekintetem.

-Jézusom- kaptam kezem a szám elé , és éreztem a feltörekvő könnyeket. Fájt , de még mennyire. Nem hittem volna , hogy ilyen lesz , ha érzed elveszítesz egy számodra igen is fontos személyt.