Érzelmek (S.M.) || ✓

2/6.

Már vagy egy órája járkáltam a raktár szerűségben reményveszetten.
Minden egyes szögletét megvizsgáltam , hogy találjak valamit , amivel kitudom nyitni az ajtót, de nem jutottam semmire.
A vége felé már ott tartottam, hogy inkább hagyom az egészet a fenébe, de ekkor hirtelen kinyitódott az ajtó , amin fogvatartóm lépett be vigyorogva.

-Nem sikerült kijutnod. Ezt a feladatot elbuktad Drága- mondta az ajtó félfának támaszkodva, keresztbe tett kézzel, miközben ördögi arckifejezéssel nézett rám.

-Én csak haza akarok menni- dünnyögtem az orrom alatt.

-Ez nem kívánság műsor, csak akkor kérhetsz valamit, ha azt kiérdemelted. És hát.... ennek még csak a közelében sem vagy, Kislány. Úgy , hogy azt tanácsolom neked szed össze magad , de gyorsan- nem tudtam eldönteni , hogy ezt jó akaratából mondta vagy sem.-Most pedig gyere velem- mondta , közben ellökte magát az ajtófélfától , majd kisétált.

Lábaim önálló életre kelve vittek ki a fagyos helységből. A küszöböt átlépve egyből jól eső melegség járta át lefagyott porcikáim.

Egy hosszú folyosón találtam magam , ami számomra ismeretlen volt. Falain különböző portrék pihengtek, amikre már  az évek során rá szállt a por.
Meg sem mukkanva eredtem fogvatartóm nyomába ne, hogy eltévedjek.

Hosszas séta fikálás után egy hatalmas két szárnyú ajtóhoz értünk.
Össze vont szemöldökkel néztem hol rá , hol a horror filmbe illő ajtóra.-Megérkeztünk- mondta , miközben kitárta az ajtót , amin automatikusan be is ment.

Egy nagy helyiség tárult szemeim elé , különböző fegyverek hada sorakozott előttem. Volt minden , kés , pisztoly és még sok más hasonló kínzó eszköz.

-Jézusom- kaptam riadtan lefagyott kezem, kiszáradt cserepes ajkam elé. Torkomban hirtelen hatalmas gombóc keletkezett , ami akadályozta a nyelvést.

-Itt szoktuk szóra bírni az embereket, akik hasznos információval rendelkeznek.- magyarázkodott , közben kezével végig simított az egyik fegyveren. Nem szóltam semmit, csak megszeppenve álldigáltam az ajtóban rá várva.

Elmémben különböző szökési merényletek születtek , amikkel lehetséges ki tudok innen élve jutni.

                    _______________

Miután körbe tekinthettem az egész helyett vissza kísértek szobámba , ahol nyugtalanul sétafikáltam össze-vissza.

Kiderült a tartózkodási helyem nem messze van a ház kijáratától , amit mindig két őr felügyel, míg le nem jár egy bizonyos idő.

Az egész ház kamerákkal van körbe véve , amik a rossz szándékú betolakodók miatt van. Mellesleg ahhoz , hogy átléphesse bár ki is a kaput kell egy jelszó , amit mihamarabb kikéne derítenem.

Annyira elmerengtem gondolataimban , hogy véletlen bele rúgtam mezítelen lábammal az ágy lábába.

-Basszus- kezdtem el szitkozódni , fájjó lábujjam szorongatva. A fájdalom oly kínzó volt , hogy be könnyeztem tőle. Éreztem ahogy friss , meleg könny legördül arcomon egészen államig, majd lehullik pólómra, ezzel foltot hagyva azon.

Gyötrelmes és lassú percek után újból kinyitódott az ajtó , amin ezúttal Shawn barátja lépett be , kicsit sem jó kedvűen.

Megállva közvetlen az ajtó előtt , belekezdett beszédébe.

-Holnap elfognak vinni téged innen, amilyen gyorsan csak lehet. Sajnálom- hangja együttérző és őszinte volt. Arcáról is le lehetett venni , hogy nem csak engem ha nem őt is elszomorítja ez a tény.

-Az nem lehet- szólaltam meg sírós hangon. -Mellesleg miért? Mi történt?- kérdeztem riadtan az utolsó szalma szálakba kapaszkodva , de legbelül tudtam nagyon jól , hogy ez már veszett ügy , így lett megírva a nagy könyvben.

-A főnök kisebb konfliktusba keveredett egy újabb maffia csapattal, akiknek híre hullámként sodort végig az egész országon. Nagyon veszedelmesek. Azt állítják egyszer élve temették el az ellenségüket. - élte bele magát kis meséjébe , ami engem cseppet sem érdekelt, inkább az , hogy elvisznek innen. És most merül fel bennem az a kérdés hogy keres-e engem egyáltalán valaki?

-És....keres engem bárki is?- tekintetem félve arcára , miközben éreztem újabb könnyek gyűlnek, elszomorodásom miatt szemembe.

-Igen. Szinte az egész város miattad aggódik . Szerencsére még nem tudják hol is tartozkodsz valójában, ami egyelőre még jó. -

-Hogy jó?!- kérdeztem felháborodva. Arcomról elillant az aggoddalom , S helyébe düh jelent meg. Kezem ökölbe szorítva próbáltam visszafojtani indulatomat , ami percek alatt halmozódott fel bennem. -Én egyáltalán nem akarom ezt! Haza akarok menni a családomhoz és élni az átlagos életem , mint minden normális tinédzser, de nem lehet , mert itt kell megrohadnom. Miért vagyok én ilyen fontos? Nem tudnának csak úgy itt hagyni?- kérdeztem , szemeibe bele nézve , amiből most egy cseppnyi érzelmet sem lehetett kivenni.

-Sajnálom- nyögte ki hosszas várakozás után, majd mielőtt megfordulhatott volna, élettelenül  össze esett.

-Jézusom!- kaptam ijedten szám elé kezem. Egyáltalán nem értettem mi baja lehet, hisz egészségesnek tűnt.
Leguggolva mellé egyből pulzusát tapintottam meg , ami elég gyenge volt. -Segítség!- ordítottam teljes torkom szakadtából, de válasz nem jött.