BTS JiKook Yaoi

2/17

(Jimin szemszög)

Másnap már korán reggel a stadionban voltunk. Ott reggeliztünk majd elpróbálták a világításokat, a színpadi effekteket,a hangot, ami azt jelentette hogy az összes dalt amit előadunk lejátszották. Nem értem hogy ehez miért kellettünk. Aztán jöttünk mi. Elpróbáltuk a dalokat, a táncokat. Jungkook ugyan úgy viselkedett mint az elmúlt három napban. Fájt, a szívem szakadt meg. Jin látta rajtam hogy mennyire megvisel ez az egész és végig velem volt,próbált lelket önteni belém. A többiek is észre vették hogy valami nincs rendben és többször is megkérdezték hogy "baj van?" "nekem elmondhatod" "Biztos minden rendben?". Ilyenkor csak hamisan mosolyogtam rájuk és azt mondtam hogy minden rendben. A legjobban az fájt hogy Jungkookot egyáltalán nem érdekelte a dolog. Leszarta hogy hogy érzem magam.

 Végül  este 7-kor megkezdődött a koncert. Nehéz volt ilyen lelki állapotban kiállni, viszont ennek köszönhetően még több érzelmet sikerül bele vinnem a dalokba. Csak reménykedni tudok hogy Jungkook-hoz is eljutottak. Legalább egy kis bűntudata lenne....

Már a koncert végénél voltunk. Járkáltunk a színpadon integettünk stb.. Egyszer csak Jungkook megállt pár percre és egy bizonyos pontot nézett. Majd csak annyit láttam hogy a földre rogy és sír. Nem gondolkoztam, azonnal oda mentem hozzá és megpróbáltam megvigasztalni. Mit láthatott? Oda néztem ahová ő is bámult és akkor megláttam a családját egy "szeretünk Jungkook táblával".  Elmosolyodtam és tovább vigasztaltam. Nem érdekelt az hogy hogyan bánt velem. Én szeretem őt. Kook kissé felegyenesedett és szorosan megölelt. Nem kicsit lepődtem meg, de viszonoztam. Olyan jó volt újra a karjaiban. Én ide tartozom, itt van a helyem. 

-Sajnálom Mochi.-suttogta. Hatalmasat dobbant a szívem. "Mochi". Bele bújtam vállába és szorosabban öleltem magamhoz. Fel álltunk. A többiek is oda jöttek és megveregették a vállát. Kooke pedig szipogva kezdett el beszélni a mikrofonba.

-A szüleim eljöttek a koncertre.- mondta, mire mindenki sikítozni és éljenezni kezdett- Nagyon szeretlek titeket és köszönöm. -hajolt meg. Ez a "szeretünk Jungkook" tábla csak egyet jelentett. Elfogadták.  Elfogadták olyannak amilyen. Elfogadták a kapcsolatunkat....vagyis hát. Most nem tudom mi van köztünk. Muszáj lesz erről beszélnem vele. Remélem nem olyan beszélgetés lesz mint a tegnap esti. 

Amint lejöttünk a színpadról. Hátul Jungkook erőszakosan neki nyomott a falnak és ajkaimra tapadt. 

-Mmm..-próbáltam eltolni. Bármennyire is vágyom rá, ez azért nem így működik. Sikeresen ellöktem magamtól mire ő csak meglepetten nézett rám.

-Mochi..-motyogta.

-Mi bajod van neked!?-kérdeztem kissé hisztérikusan.

-Én csak...

-Napok óta lese szarsz. Most meg hirtelen csak úgy rám veted magad?-kérdeztem.- Tegnap....-akadtam el egy kicsit vissza gondolva a történtekre.- Tudod te mit éreztem tegnap este. Mintha kifacsarták volna a szívemet. Még levegőt is alig kaptam azt kívántam bárcsak megfulladnék. Ma pedig. Olyan volt mintha nem is érdekelne téged hogy szenvedek..-csuklik el a hangom. Nem akarok megint sírni.

-Én sajnálom.-hajtotta le a fejét. -nem válaszoltam rá. Igazából nem is tudtam mit. Mondjam azt hogy semmi baj, fátylat rá. Nem. Én ezt nem tudom csak úgy elnézni neki. Nagyon rosszul eset az amit csinált. 

-Nem beszélhetnénk meg ezt a szállodában?-kérdezte.

-De.-mondtam és már meg is indultam a többiek felé. Még lesz egy ráadásunk és az előtt meg igazítják a sminkünket meg a hajunkat. -Mellesleg...-állok meg.- Örülök hogy a szüleid elfogadtak téged.-mosolyodom el halványan majd leülök egy székbe.