BTS JiKook Yaoi

2/30

(Jimin szemszög)

The Last Concert

-Hát ez a nap is eljött. Sajnos vagy nem sajnos de már kiöregedtünk az Idolságból, ideje megkezdeni a saját nyugis kis életünket. Az igazat megvallva...én nem bánom. Elértem amit szerettem volna. Lett 6 bátyám akik mindig mögöttem álltak és támogattak mindenbe. Lett egy hatalmas családom és a világ legjobb rajongóit támogattak mindenben. Köszönöm. Nélkületek ez nem jöhetett volna össze.- hajolt meg Namjoon. Az Armyk csak éljeneztek és tapsoltak. Most volt az utolsó koncertünk. Most léptünk fel utoljára a színpadra.

-Army...-kezdet bele könnyezve Hoseok. Kicsit elkellet fordulnia hogy össze tudja szedni magát.- Köszönöm.-szipogott. Nem bírtam már tovább, ahogy láttam Hobit és Taet könnyezni egyszerűen nem bírtam már és az én könnyeim is útnak indultak. -Ti mindig mögöttünk álltatok. Ti vagytok a mi hadseregünk, mi pedig a ti golyóálló mellényetek. Megvédjük egymást. Még ha már többet nem is fogunk fellépni, ha már nem is leszünk egy banda, akkor is ott leszünk egymásnak.

-Army!-szóltam bele a mikrofonba sírós hangon. -Ahogy végig most végig nézek rajtatok, és hallom a támogató szavaitokat, egyszerűen...-elcsuklott a hangom és muszáj volt lehajtanom a fejemet mert kevesen múlt hogy felzokogjak.

-Ahh! Don't cry!-kiabálták gy csomóan mire muszáj volt mosolyognom. 

-Előtörtek az emlékek.-néztem fel.- Az első koncert. Akkor még nem voltatok ilyen sokan, de én mégis elképesztően féltem. Emlékszem a lábaim remegtem és a sírás kerülgetett. De aztán mikor elkezdtem énekelni, teljesen ellazultam és megnyugodtam. Aztán ott volt az első fan meeteng. Te jó ég.-nevettem el magam.- Nem valami férfias de bevallom hogy féltem veletek találkozni. Idegen volt az érzés ami akkor hatalmába kerített. Furcsa volt.- vallottam be.-és akkor hogy ha ez nem lett volna elég még jött Jungkook is aki folyton beszólogatott.-néztem az említettre csúnyán, de ő csak könnyektől csillogó szemekkel nevetett rajtam.-Ne neves.-mormogtam de a mikrofon miatt tökéletesen hallotta mindenki.- Aztán végül jóba lettünk és még szerelmesek is lettünk egymásba.- mosolygok Kookera aki viszonozza a gesztust.- Viszont mai napig nem tudom hogy tudtam bele szeretni egy ekkora baromba.- nevetem el a végét. Erre a mondatom sok army és a banda többi tagja felröhögött.

-Héé!-sértődött be Kook.

-Jól van na, nyugi.-kuncogok.- Vissza gondolva, a sok rossz ellenére is boldogok voltunk, illetve most is azok vagyunk. Viszont ez a boldogság a ti támogatásotok és szeretetetek nélkül nem jöhetett volna létre. Köszönöm.-hajoltam meg én is.

-Úgy látszik már csak én maradtam.-lép a mikrofonhoz Jungkook.-Nem akarok hegyi beszédet, úgy érzem hogy a többiek már mindent elmondtak. Csupán egy kérdést szeretnék feltenni.- nézet rám mire össze ráncolt szemöldökkel néztem vissza rám. 

-Park Jimin.-térdelt le elém.- Hozzám jönnél?- húzott ki egy ezüst karika gyűrűt a zsebéből és felém tartotta azt. Mi..? Jungkook most...ez tényleg megtörténik? A rajongók sikoltani kezdenek majd az igent kezdik el kántálni.  Szemeimbe könny gyűlik mire szorosan össze zárom őket. Erősen bólogatni kezdek majd Kookra nézek.

-Igen?-fogja meg a kezem.

-Igen.-mondom ki nehezen sírós hangon. Az armyk hatalmas éljenzésben törnek ki, Jungkook pedig felhúzza az ujjaimra a gyűrűt majd fel áll és szenvedélyesen megcsókol. A többiek egy csoportos ölelésben részesítenek minket majd egyenként gratuláltak. Az este további részében le se szálltunk egymásról Kookal. Ha éppen nem a gyűrűmet nézegettem akkor Jungkookal ajkaival voltam elfoglalva. Ha éppen nem csókolóztunk akkor  csak bámúltunk egymás szemébe vagy ölelkeztünk.