Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

4. fejezet

Iszonyatosan fájt a fejem, mikor reggel még csukott szemmel próbáltam meg feltápászkodni az ágyon. A hirtelenjében arcomba zúduló fény olyan mértékű volt, hogy csak percek múlva tudtam felmérni, hol is vagyok. Magamra húztam a takarót, hogy ne remegjek tovább a hideg miatt, majd körbe néztem. Egy idegen szobában feküdtem, meztelenül, az óra szerint pedig pár perc múlva dél lesz.

A mellettem levő asztalon a por és halott bogarak mellett egy fehér cetlit láttam meg, amit rögtön kézbe vettem, és olvasni kezdtem.

,,Kösz az estét, nem is voltál olyan rossz, mint ahogy azt gondoltam. Remélem, még látjuk egymást"

Ahogy olvastam a szavakat, és igyekeztem összerakni a még zavaros gondolataimban, eszembe jutott minden, amire csak emlékezhetek a tegnap estéből. Furcsának találtam, hogy az elején még nem is akartam beszélni a férfival, de egy idő után már ott tartottunk, hogy én ugrottam a nyakába.

- Te jó ég! - kiáltottam fel homlokomra csapva, majd ruháimat kezdtem keresni, amik szerte a földön voltak fellelhetőek. Gyorsan magamra kaptam, ujjaimmal elrendeztem tincseimet, és kimentem a szobából, felkapva a táskámat, amit szerencsére nem nyúlt le az a pasas.

Első dolgom volt a munkahelyem helyett egy orvoshoz menni, és vérvizsgálatot kérni, ugyanis biztos vagyok benne, hogy bedrogozott, ha pedig ez kiderül, akkor nem rúghat ki a főnököm. Seo-t is egyedül hagytam, azt se tudom, vajon ment-e ma iskolába. Hogy lehettem ekkora barom?

A leletre várva nem akartam tétlenül ülni, ezért felhívtam a szomszédasszonyt, hogy elnézést kérjek, és megérdeklődjem Seo hollétét. Azt mondta, mivel nem jöttem érte, és otthon se talált, így ő vitte el reggel az iskolába, amit egyszerűen nem bírtam elégszer megköszönni. Rettentő kínosnak találtam, hogy bár figyeltem minden apró részletre, mégis sikerült annak az állatnak tenni egy kis party drogot az italomba, amit szerencsére a tesz is kimutatott, így az igazolás mellé még annak a másolatát is odaadta az orvos.

Beérve rögtön a főnökhöz mentem, majd elmagyarázni neki, miért csak most toppantam be, majd amint odaadtam a bizonyítékokat is, szinte azonnal megenyhült arca vonása, bár láttam rajta, hogy nem tetszett neki a tény, hogy buliban voltam. Az esetre és a másnaposságomra való tekintettel mára hazaküldött, én pedig ezt kihasználva átmentem Laya-hoz megnézni, hogy jól van-e.

- Jól vagyok e?! - akadt ki, mikor meglátott. - Teljességgel fel vagyok háborodva! Nem vetted fel a telefonodat, ráadásul azt hittem hazajöttél, ezért én is ezt tettem, de te nem voltál itt! Pedig az egyik pasi nagyon be akart fűzni.

- Ne haragudj, nem terveztem, hogy bedrogoznak - rántottam vállat, mert tudtam, hogy innentől kezdve kíváncsi lesz a történetre, majd ő fogja magát kellemetlenül érezni, amiért lehurrogott, pedig ilyenben volt részem. - Ja, és ráadásul szerintem nagy valószínűséggel le is feküdtünk, mert hagyott egy kis cetlit is, amiben megköszönte az estét. Ennyi lenne - zártam le a történetet.

Laya eltátott ajkakkal hallgatta végig sikertörténetemet a kurvaság felé, majd megrázta fejét, és a szoba összes pontját végigmérte, csakhogy ne kelljen rám pillantania, amíg összeszedi a gondolatait.

- Többet nem viszlek magammal. Ez az egész az én hibám.. Sajnálom! - hajolt meg, én pedig fejére tettem a kezem, és egy határozott mozdulattal belenyomtam orrát az ágyába, amitől elvesztette az egyensúlyát, és előrebukott.

- Nem gond, elvégre nincs semmi bajom. Szerencsére óvszert használt.. - ahogy láttam az ottani szemetesben. Visszagondolva ez gusztustalan! - Így terhes sem lehetek, úgyhogy.. Felejtsük el - mosolyodtam el, bár tudtam, hogy ez nem lesz olyan egyszerű a bűntudat miatt. Mégis igyekeznem kell, magam miatt.

- Ezt? Nem gondolod, hogy inkább ki kellene adnod magadból? Például, milyen volt az első? - csillantak fel szemei, miközben maga elé dobta a párnát, és lehasalt, majd kezeire helyezte arcát, és felnézett rám, elvégre én meg sem moccantam.

- Semmire sem emlékszem. Nincs mit feldolgozni. - vontam vállat és vallottam be az igazat, amit már nem lehet megmásítani. Szégyellem, de nem én tehettem róla. Ha nem kerül belém a szer, akkor nem ittam volna annyit, hogy magamtól elmenjek, azért meg nem haragudhatok magamra, mert elmentem egy kicsit bulizni.

- Még az arcára se?

- Hmm.. - ingattam meg fejem, és lehunytam szemem, hogy felidézhessem, de csupán csak a jeges ujjainak érintése ugrott be, mikor még a széken ültünk, és smároltunk. - Nem. Talán a hangját felismerném, mert elég sokat beszélt. Legalábbis.. Ha jól emlékszem. - Ez olyan furcsa, minden zavaros, és úgy érzem, mintha megőrültem volna, mert egy olyat akarok felidézni, amit az elmém próbál elnyomni, mintha meg sem történt volna.

Laya sóhajtott egy nagyot, majd elhúzta ajkait, és oldalra pillantott, hogy ne kelljen azokba a tanácstalan szemeibe néznem. Nem vártam tőle semmit, elvégre fordított helyzetben én sem tudnék neki mit tenni. Mardos a tudat, hogy egy idegen megfektetett, de nem fogok depresszióba esni tőle, és nem fogok ezen kattogni napokig, ahogy azt csinálni szokták. Az élet megy tovább, és most megtanított arra, hogy hova nem szabad még egyszer beszabadulnom.

- Most hazamegyek. Seoért úgy is el kell még majd mennem délután, addig kellene valami kaja.

- Oo, jut eszembe! - emelte fel kezét, majd lepattant az ágyról, és a táskájához lépett. Elhúzta elöl a legkisebb zsebet, és elővett kettő aprócska papírdarabot. - Voltam vásárolni, és kicsit elengedtem magam.

- Köszi - vettem el tőle a kuponokat, hogy rögtön el tudjam tenni a telefonom tokjába, ahol biztosan meg fogom találni, és nem is veszik el. Egy ideje, már amin csak lehet spórolunk, így Seo minden nap hoz haza különféle kuponokat és kedvezményeket, amiket az iskolában szerez. Nagyon kedvesek az osztálytársai, hisz szokta mesélni, hogy kiktől kapja azokat, de igyekszem azért én is besegíteni, mert most van egy plüss, amit nagyon szeretne, de ötven matrica kell hozzá, a szezon pedig hamarosan lejár.

Elköszöntem a szüleitől, majd sietősen hazamentem, hogy elkészüljek addigra, és ne kelljen félbehagynom a főzést, amíg elmegyek érte. Valami könnyű kaját dobtam össze, ami gyorsan megvan, de mégis laktató, és viszonylag régen ettünk olyat. Közben felmértem, hogy miből van hiány, és mi fog következőleg elfogyni, majd elővettem a ,,családi kasszát" és elkezdtem számolni. Ha megkapom a fizetésem, és befizetek minden kötelezőt, akkor sem marad annyi, hogy ezeket beszerezzem, ezért felállítottam egy fontossági sorrendet, és majd aszerint fogok bármit is venni.

Nagyon nem tetszik, hogy Seo-nak ilyen körülmények között kell felnőnie, de jelenleg nem tudok neki mást biztosítani. Azt nem szeretném, hogy nevelőszülőkhöz kerüljön, ezért nem is kérek semmilyen segítséget, mert a végén még elveszik őt tőlem. Sajnos több munkát sem tudok vállalni, mert azt meg én se bírnám, és tudván, hogy ez lesz, még időben döntöttem úgy, hogy nem megyek egyetemre. Akkor aztán tényleg nem bírnám a gyűrődést, a sok robotolás mellett még éjszakába nyúlóan tanulni a vizsgákra, közben pedig eljárni Seo-val ide-oda.. Inkább lemondtam róla, és elmentem dolgozni.

Laya sokszor megkérdezte már, hogy miért nem keresek magamnak egy pasit, aki segít, és úgy megoszlanának a vállaimat nyomó terhek, de én mindig elhessegettem ezt a témát, mivel nem volt kedvem beszélni róla.

A szerelmet nem lehet siettetni, és én jelenleg nem is várok rá, mivel arra sincs időm. Ha az élet úgy dönt, majd megtalál engem, és megszerez magának, ha pedig nem, akkor én elfogadom, amit adott nekem eddig, mert boldog vagyok. Nem vágyok arra, hogy fényűzésben éljek, és amíg van hol aludnom, nem fagyok halálra, illetve nem kell éheznem, addig nekem nincs szükségem másra.