Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

51. fejezet

- Költözzek hozzád? - nyílik tágra szemem, pedig csak öt perce ébredtem fel, és általában ilyenkor még a világomat sem tudom. Minho reggeli kérdése azonban azonnal felébresztett.

- Igen. Persze, nem kell most. Csak gondoltam, akkor megoszlana minden, és kényelmesebben tudnánk élni. Amúgy is, az nagyobb, jobban elférnénk.

- Nem hamarkodjuk el ezt egy kicsit? - vonom fel szemöldököm, majd fel is ülök, és nyújtózkodom egy nagyot, mire a takaró leesik a vállamról, és mire odakaphattam volna a kezem, Minho tenyere már a derekamon volt, és a mellkasára húzott.

- Tegnap lefeküdtem azzal a lánnyal, akit szeretek, és egyszer már elhagytam. Most meg nem bízol bennem, holott már vagy százszor megbántam? - biggyesztette le ajkait, de nem tartott sokáig az álszomorúsága, ugyanis egy halvány mosoly ott virított arcán, amint lenézett a mellemre. - Este azt mondtad, ma lesz még egy menet.

- De nem most, te szoknyapecér! - pöckölöm orron, majd oldalra helyezve kezeimet fel akarok róla szállni, hogy elmehessek felöltözni, de ő olyan szorosan tart a derekamnál, hogy esélyem sincs még megmozdulni se.

- Ma maradjunk így. Kiveszek egy szabadnapot, Seo-nak pedig úgy sincs suli. - hunyja le szemeit. Kezét felvezeti tarkómra, és lehúzza a mellkasára, így meghallom szívének kellemes ritmusát, ami rögtön meggyőz róla, hogy itt maradjak vele.

Mivel megint elaludtunk, így dél fele korgó hassal indultunk ki a konyhába összeütni valamit. Seo, a maga kis írástudásával hagyott az asztalon egy levelet, hogy mivel nem keltünk fel időben, így átment a szomszéd nénihez, akinek épp itt van az unokája.

Leültünk reggelizni, miközben valami semleges témát tárgyalgattunk az odaköltözésről, mikor Laya egyszer csak minden figyelmeztetés nélkül betört az ajtón, majd be is zárt azt. Zilált fejjel megfordult, és egy rosszcsont kisgyerek mosolyával intett felénk, egy laza ,,sziasztok"-al.

Kérdőn néztem rá, ő viszont először kifésülte ujjaival az arcába lógó hajtincseit, majd a csaphoz lépve ivott pár kortyot.

- MinJi elől menekülök. - adta meg végre a választ, amit bár nem értettem, de mégis bólintottam, és Minho-ra pillantottam.

- Minek is? - kérdezte a férfi.

- A drágalátos haverod miatt. - fordult felé Laya, tekintete pedig egyből visszaváltozott komollyá, ámde kissé dühössé. - Ugyanis szakított vele, miattam! - szerintem mind a kettőnknek kellett pár másodperc, hogy feldolgozzuk, amit hallottunk.

- Taemin kidobta MinJi-t? - kérdeztem, de szinte az enyémmel egy időben jött Minho-tól is a kérdés.

- Honnan veszed, hogy miattad?

- Mert bevallotta. - keresztezte mellkasa előtt kezét, majd a pultnak támaszkodott, hogy lábaival is hasonlóképp tudjon tenni. - Azt mondta, engem még nem ismer annyira, hisz csak.. Na jó, egy hónapja beszélgetünk, de már jobban vonzódik hozzám, mint MinJi-hez, akivel elvileg három éve együtt van! - tapsolt egyet, és még előre is hajolt. Szemeiben zavarodottság, de jórészt hitetlenség lakozott, amit meg is tudtam érteni.

- Szóval ti azóta beszélgettek. És ezt nekem nem mondta. - szűrte le a lényeget Minho, enyhe bólogatással, valamint ördögi tekintettel.

- Felfognád a lényeget? MinJi tegnap az egyetemen előttem vesézte ki, hogy hogyan lépne bele annak a ribancnak a szájába, aki elvette tőle Taemin-t, ma pedig mikor meglátott, rögtön felém kezdett futni. Tudod, hogy megijedtem?

- Kérsz egy kis epret? - nyújtottam ki felé a félig megevett gyümölcssalátámat.

- Nem. - pufogta, majd kettőt pislantva kezem után kapott, és szinte habzsolni kezdte a falatokat. Tudom, hogy az eper a gyengéje. - Mit tegyek?

- Nem tök mindegy? Ha Taemin téged szeret, arról nem te tehetsz, ennyi. Nem hiszem, hogy MinJi sok mindenben ártani tudna neked. Egy csapással a földre kerül.

- Épp ez az! - kiáltott fel Laya, ezzel teljesen összezavarva Minho-t. - Nem akarok börtönbe menni egy ilyen miatt! Ráadásul egy szakra járunk az egyetemen, és eddig azt hitte, hogy barátok vagyunk.

- Az gáz.. - nézett rám a férfi, valami megerősítésre várva, én azonban nem tudtam semmi érdemlegeset hozzáfűzni a témához.

- Szóval, össze fogtok jönni? - vetettem fel egy másik témát, amivel talán kicsit kizökkenthetem abból a gondolatmenetből, amitől most épp vörösödik a feje.

- Nem hiszem.

- Miért? Nem jön be neked? Így egy hónap trécselés után mondjuk én is megunnám a fejét, bár nekem húz éven át kellett hallgatnom.. Mai napig. - rántott vállat, mire mind a ketten felnevettünk. Nekem nem erősségem, de Minho-nak nagyon jól megy a rögtönzött feszültségoldás.

- Nem arról van szó, hogy nem jön be nekem, csak.. Taemin amolyan komoly típus, én pedig túl bugyuta vagyok hozzá. - nézett rám, én pedig bólintottam egyet. Tudtuk már kiskorunkban is, hogy a legjobb barátságok akkor születnek, ha a két tagból két hülye van jelen. Nálunk ez bevált, de Laya mindig is szabadabb, és viccesebb típus volt, mint amilyen én valaha is lehetek.

- Szóval.. Bejön, csak te nem tartod magad elég jónak hozzá? Baszki! - kiáltott fel. - Nem vagytok ti testvérek?! - nézett rám, majd Laya-ra. - Komolyan mondom, az agyam eldobom a nőktől. Tök mindegy, hogy milyen vagy, ha a pasi eléd áll, és azt mondja, hogy akar, vagy ami jobb, hogy kanos, akkor nem kell azon agyalnod, hogy mennyire vagy jó hozzá. Majd formálgatjátok egymást az utatok során, és akkor lesztek egymásnak tökéletesek. Úgyhogy most kimész azon a tetves ajtón, megkeresed Taemin-t, és lesmárolod úgy, ahogy az illik! - kiabált rá erőteljesen és komolyan Laya-ra, aki mindezt megfeszülve hagyta, és hallgatta végig, majd amint Minho az ajtó felé mutatott, ő engedelmesen bólogatni kezdett, és mint egy megszeppent kislány, kifutott a házból. A felbőszült férfi nagyot sóhajtva ült le a helyére, és fújta ki a bent rekedt levegőjét. - Néha.. Nőnek érzem magam. Ezeket a szarokat nem nektek kellene jobban értenetek? Nekem kell kioktatnom titeket a párkapcsolati dolgokról, mikor én is egy balfék vagyok belőle?

- Nekem tetszett a szónoklatod, te balfék. - álltam fel, majd mellé léptem, és arcát közrefogva felhúztam, hogy le tudjak hajolni egy csókra.

- Ha ezek után nem jönnek össze.. Nem is tudom, melyiket bántsam.  - pufogott továbbra is, nagyjából a reggeli - ami igazából felfogható ebédnek - végéig, azonban minden megjátszott és kiprovokált dühe elszállt, amint a hálószobába értünk.